Beköszöntött a tavasz. Úgy érzem, a jelenlegi helyzetben szükségünk van az ilyen biztos pontokra. Még akkor is, ha az időjárás-előrejelzés a következő hétre éppen hideget helyez kilátásba. A tudat mégis ott van: a hosszas, sötét bezárkózás után megmutatkoznak a fény első jelei. A közelmúltban alapjaiban változott meg az életünk. Minden lelassult. Talán nem is baj. Hogy végre arra is figyelünk, ami igazán fontos. Hogy nincs az állandó rohanás, hogy nem a telefonunkat böngésszük, hogy nincs az a fajta információ-hajhászás, ami korábban meghatározta mindennapjainkat. Elkezdtünk egymással beszélgetni. Érdeklődünk a másik iránt. Esténként tapsolunk azoknak, akik nélkül – mint utólag kiderült – nem létezne a társadalmunk. Köszönetet mondunk nekik. Kell is.
A tavasz most nemcsak a természetben hoz változásokat. A lelkünkben is aktívan tevékenykedik. Most van idő arra, hogy belső méregtelenítést tartsunk. Itt az ideje átgondolni, mi az igazán fontos a mindennapokban, s megszabadulhatunk káros szokásainktól. Kertészkedjünk, palántáljunk, veteményezzünk. Ne csak az udvarban, a kertben, hanem önmagunkban is. Dobjuk ki, ami fölösleges, s tegyünk a helyére pozitív gondolatokat. Furcsa tavaszkezdet lesz. Kicsit csöndes, kicsit lassabb a megszokottnál. Olyan tavasz lesz ez, ahol a hajnali madárcsicsergést nem nyomja el a napi nyüzsgés zaja. Olyan tavasz lesz ez, ahol kívül-belül átrendezhetjük a dolgokat: a nagytakarításban a gardrób újrarendezése mellett az elménkre is sort keríthetünk. Azt hiszem, ideális időszak jön, ahol végre újra felfedezhetjük, milyen a virág illata, hogyan rügyeznek a fák, milyen csodásak a nappali fények, milyenek a tavaszi naplementék. És arra is ráeszmélhetünk, hogyan jön vissza a régi világ: ahol húsz euróért nem repültünk Milánóba és vissza, csak azért, hogy a közösségi médiát teleszemeteljük a turistaattrakciók közelében készített képeinkkel. Mert valójában nagyon jól megvagyunk enélkül. Az sem baj, ha szombaton és vasárnap együtt a család.
Véleményem szerint azért is lesz különös ez az évszak, mert a Föld saját maga kényszerít minket rá arra, hogy közelebb kerüljünk hozzá. Mintha kissé megfeledkeztünk volna róla. Talán nem vettük figyelembe, hogy a legnagyobb ház, amelyben mindannyian együtt élünk, szintén gondozást igényel. És ha nem gondozzuk, beteg lesz. De az előttünk álló időszak végre tágra nyithatja szemünket: látjuk majd, hogyan éled újjá a természet, amikor nem minden erőnkkel azon leszünk, hogy tönkretegyük. Ahogyan ennek már vannak jelei a bolygó másik oldalán, vannak jelei a kontinensünkön, úgy lesznek itt is. A tüneteket már régóta ismerjük. A következményeket a bőrünkön tapasztaljuk. Most végre láthatjuk majd azt is, mi történik, amikor arra figyelünk, ami igazán lényeges. Láthatjuk majd, milyen gyönyörű a tavasz.
