Március 24-e. Rövidített munkaidőnk van. Sétálok haza a szerkesztőségből. A pékkel szemben áll egy kis park. A fák és a bokrok közt meghúzódik egy kereszt. A Megfeszített csendben figyeli innen a környéket. Minden nap odaköszönök neki. Tudja, mikor érkezem. Már vár engem.
Ma a szokásosnál korábban találkozunk. Nem lepődik meg. – Persze, Te mindent tudsz, ezt is – gondolom magamban. Nézi, nézi az arcomat, aztán szelíden, alig hallhatóan megszólal: – Ne lógasd az orrod. Nézz oda! – s felmutat a balján lévő korhadt fa ágaira. Látom, szegény menthetetlen. No, még ez is. Mit szeretnél most ezzel nekem mondani? Néha így érzem magam, igen, mint ahogyan most ez a szegény fa érezheti… És? Ja, hogy nézzek most jobbra, úgy véled? Hát jó, legyen. Ha Te így akarod… De hát esik ma a hó is, megfagyok, sietnem kellene haza...
Az Ő kérésére mégis felemelem a fejem, s szétnézek magam körül. A feszület jobbján, a levegőben virágpompát látok. Új élet az ágakon. Szép, szép, rendben, de hát hullik a hó a vállamra… Mit akarsz most ezzel nekem mondani? Látod, fázok! Na, jó. „Legyen meg a Te akaratod.” Lassan megfordulok. Hatalmas pompa, mindenütt rózsaszín virágba borultak az ágak. Rügyfakadás.
A szemben lévő pékséget építik, újítják. Teljesen lebontanak egy régi részt, s valami más kerül a helyére. Még nem látható, hogy mi készül, de a munkások már bizonyára tudják. Szorgosan teszik a dolgukat. A hentesüzletben szájmaszkos kereskedőnő szolgálja ki a betérőket. Messziről szól csak a vásárlóhoz. Tisztelet, s fegyelem, megbecsülés érezhető a jelenetből.
Az utca kihalt, mozgás alig. Ebben a csendben a lélek is megnyugszik lassan, elgondolkodva az őt érintő kérdéseken. Az életen. Megáll egy kicsit, teljesen elhallgat, befelé fordul. Majd kitekint. Szétnéz. Végigfutnak benne a bűnei. Bánja azokat. Eszébe jutnak a régi és az új sérelmek is. Ám már nem fáj semmi: a lélek most megbékél, megbocsát. Odarohanna mindenkihez, átölelvén a világot, de ma ezt még nem teheti. Hiszen még vissza kell fogni az érintéseket, hogy visszakapjuk azokat. A lélek majd talán hazabandukol, hazavágyik.
A Keresztrefeszített azt mondja: – Menj most. Indulj a családodhoz. – A hó továbbra is hullik a vállamra. Egészen jóleső érzés. – Nem kell, hogy félj. Csak gyere holnap is – s utamra enged.
Jövök. Itt leszek. Holnap.
