Mi, emberek, mindannyian csak rövid ideje létezünk, és ez alatt az idő alatt az univerzum egészének csak kis részét tudjuk megismerni – ezzel a megállapítással kezdődik Stephen Hawking híres elméleti fizikus A nagy terv című könyve, majd a szerző azzal folytatja, hogy az ember egy különös faj: „Kíváncsiak vagyunk, válaszokat keresünk. Az emberek, akik ebben a hol szelíd, hol durva világban élve a fejük fölé boruló égboltra szegezik tekintetüket, egy sor kérdést tesznek fel maguknak. Miként érthetjük meg azt a világot, amelynek részei vagyunk? Hogyan viselkedik az Univerzum? Milyen a valóság természete? Honnan ered mindaz, amit látunk? Szükség volt-e a Világegyetemben teremtőre? Legtöbbünk nem sokat tépelődik ezeken a kérdéseken, de néha szinte mindenkiben felmerülnek. Hagyományosan ezek a filozófia körébe tartozó kérdések, de a filozófia halott. A filozófia nem tartott lépést a modern természettudomány fejlődésével, legfőképpen a fizikáéval nem”.
Hawking szerint a tudomány történetében nyomon követhetjük az Univerzumot egyre jobban leíró elméletek és modellek sorozatát, Platóntól Newton klasszikus elméletén keresztül a modern kvantumelméletig. Magától értetődő a kérdés, teszi hozzá, hogy elérkezik-e ez a sorozat egyszer valamilyen végpontig, a Világegyetem valamiféle végső elméletéig, amely minden erőt és kölcsönhatást tartalmaz, megjósolja minden általunk elvégezhető megfigyelés eredményét, vagy pedig minduntalan új és egyre jobb elméleteket fedezünk fel, de olyant soha, amelyiket ne lehetne tökéletesíteni. A híres elméleti filozófus szerint erre jelenleg az M-elmélet az egyetlen jelölt. Az elmélet a húrelmélet kiterjesztése, ahol a számítások szerint 11 dimenzió létezik, így négydimenziós tér-időnk csupán egy része a történetnek. A párhuzamos világokat határoló membránokat nem szabad egyenes felületként elképzelni, azok a húrok rezgéséből adódóan hullámzanak. És így jutunk el a Nagy Bummhoz: világunk idejének kezdetén két párhuzamos és üres univerzum membránjai összeértek, összeütköztek, és a hullámok nem egyszerre történő összeütközéséből felszabaduló energia robbanásban nyilvánult meg, ami a membránokból kiszakított anyagokból létrehozta a mi világunkat. A feltételezések szerint már számtalan ilyen robbanáson vagyunk túl. Ez tehát az M-elmélet lényege, melyben az M a membránt jelenti.
Hawking szerint a természettudományos törvények, pontosabban a gravitáció törvényei általi semmiből történő spontán teremtődés az oka annak, hogy a semmi helyett valamit találunk, annak, hogy a Világegyetem létezik, és mi is létezünk benne: „Nem szükséges tehát Istent segítségül hívni ahhoz, hogy meggyújtsa a gyújtózsinórt és ezzel működésbe hozza a Világegyetemet”. Könyvében a továbbiakban megjegyzi, hogy az M-elmélet egyetlen jelölt arra, hogy az Univerzum mindent átfogó elmélete legyen, majd hozzáteszi, hogy, ha az elmélet véges – és ezt még bizonyítani kell –, akkor ez egy önmagát a semmiből megteremtő univerzum modellje lesz.
Tudósok szerint az M-elmélet nem jelenti azt, hogy mindent értünk, sőt a matematikája is feltáratlan, nem ad választ arra sem, hogy miért épp ilyen a világunk, és az intelligencia és a különféle életformák létrejöttét sem magyarázza meg. Ezenkívül a húrelmélet egyik legnagyobb problémája az, hogy jelenlegi technológiánkkal képtelenek vagyunk megfigyelni. Azt a nyilvánvaló kérdést, hogy a gravitáció miként létezett, ha az ősrobbanás előtt nem volt semmi, nem válaszolja meg Hawking.
Ugyanakkor Gerald Schroeder atomfizikus szerint, mivel ezek a természeti törvények a létezés okai, már azelőtt létezniük kellett, hogy a világegyetem meg lett volna teremtve. S mivel az idő és a tér a teremtett univerzum dimenziói, a természeti törvények időn és téren túliak. Más szavakkal, ezeknek a törvényeknek maguknak öröknek kell lenniük. Schroeder szerint, amit így kapunk, az nem más, mint a Tóra definíciója az Elohim istennévre, mely más szóval a végtelen teremtő természeti törvények által kifejezett akarata. Valóban, Isten a teremtéstörténetben végig ezen a néven van említve.
Érdekes módon Hawking a könyv elején nem a teológiát, nem Istent, hanem a filozófiát tartja halottnak. Azt mondja, hogy az ősrobbanáskor nem volt szükség Isten beavatkozására. Az ősrobbanás – amelynek elméletét Georges Lemaître belga pap, a Louvaini Római Katolikus Egyetem fizika és csillagászat tanára alkotott meg – tehát, jobb híján maradt a kezdet képlete, de még mindig megmaradt a kérdés, hogy voltaképpen mi is robban fel pontosan. Feltételezhető, sőt biztosra vehető, hogy az elmélet még bőven tartalmaz meglepetéseket. Hawking egyébként is sokszor írt Istenről könyveiben, de mindig csak metaforikus értelemben, Az idő rövid történetében így gondolkodik: „Ha megértjük a fizika törvényeit, megértjük Isten észjárását”.
