Az utóbbi időben folyamatosan a radikális változások szükségességét emlegetik, melyek nélkül nem tudunk kikecmeregni a jelenleg valóban lesújtó gazdasági helyzetünkből. Közben az utóbbi másfél-két évtized már önmagában is radikális változásokat hozott, a legtöbb ember pedig ezen változások nagy vesztesének tekintheti magát. Ebből is látszik, hogy egészen biztosan nem a jó irányba haladtunk. Most sem tudjuk azonban, hogy végül elindulunk-e, és ha igen, akkor milyen irányban?
A még aktuális kormány nemrégiben lemondott gazdasági minisztere úgy tűnik, ugyanabba a hibába esett, mint egykor az ismert magyar közgazdász, Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, az 1990-es évek magyar költségvetési kiigazítási csomagjának szinte már legendás névadója. Az egykori Bokros-csomag mára már fogalommá, hivatkozási alappá vált. Szakmai körökben, de kabaréjelenetekben, vagy politikai szózatokban is gyakran emlegetik. Az 1995 márciusában bejelentett, Bokros Lajos nevéhez fűződő, Bokros-csomag „rossz híre” ellenére meghatározó szerepet játszott Magyarország gazdasági stabilitásának megteremtésében. A Bokros-csomag indította el a szociális ellátórendszerek gyökeres reformját, a privatizációból eredő bevételeket pedig az államháztartás adósságainak törlesztésére használták fel. Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején a kormány és a Magyar Nemzeti Bank a hatalmasra duzzadt folyó fizetési mérleg hiányát közösen koordinált, aktív árfolyam-politikával fogta vissza, a forint csúszó leértékelésével pedig egy kiszámíthatóbb gazdasági környezetet sikerült megteremteni.
A Bokros-csomagot számos politikai és közgazdasági kritika érte. Sokan túlzottan radikálisnak értékelték a szakmai szempontból szintén sokak által pedig helyesnek és elengedhetetlennek tartott pénzügyi megszorításokat. A csomag meghirdetése után egyes társadalmi csoportok, közöttük a hagyományosan haladó eszméket valló egyetemisták is tüntetésekkel tiltakoztak a brutális megszorítások ellen. A közgazdászok is többnyire csak a csúszó leértékelést illették szakmai elismerésekkel, a többi pénzügyminiszteri intézkedés megalapozottsága viszont komoly vitákat váltott ki. Egy részüket az Alkotmánybíróság meg is semmisítette. A kiigazítás egészét viszont a nemzetközi pénzügyi intézmények és a befektetők is pozitív jelzőkkel illették, úgymond a piacok is pozitívan reagáltak. Bokros Lajos a kinevezése után alig egy évre rá lemondott, azonban többi között azzal is beírta a nevét a történelembe, hogy az ő miniszteri tevékenysége teremtette meg az alapot Magyarország OECD-be való belépéséhez. A Bokros-csomag – egybehangzó szakmai vélemények szerint –, hozzájárult az 1996 és 2000 közötti időszakban Magyarország gyors gazdasági növekedésének megalapozásához.
A VERSENYHELYZET EGYRE FOKOZÓDIK
A mostani középkorosztály még úgy nőtt fel itt Szerbiában, hogy arra nevelték: tanuljon, lehetőség szerint fejezzen be egy egyetemet, vagy legalább főiskolát, azzal lehet kapni egy jó munkahelyet, egy „nyugdíjas” állást, ami azért nyugdíjas, mert nyugdíjba vonulásig be lehet tölteni. Volt néhány olyan korosztály, aki ezt meg is tudta valósítani. Sokan vannak a 30-as, 40-es vagy az 50-es évek elején születettek között, akik arról a munkahelyről, vagy legalábbis abból a cégből mentek nyugdíjba, ahol gyakornoki évüket is letöltötték. Ma már ilyen eset nemigen van. Valószínűleg nem is sok lesz a jövőben sem. Egyrészt, megszűnt a nyugdíjkorhatárig tartó munka lehetősége, másrészt, ha megnézzük, hogy a sikeres cégek átlagéletkora hogyan változik, akkor megállapítható, hogy az utóbbi időkben az is intenzíven csökken. 1960-ban a világ legsikeresebb 500 cégének átlagéletkora még 60-70 év volt. Ma ez már mindössze 18 év. A folyamat pedig valószínűleg folytatódik, ami azt jelenti, jövőben a cégek – vonatkozik ez a legsikeresebbekre is – átlagéletkora még ennél is rövidebb lehet. Persze az átlag csalós is lehet, hiszen kiszámításakor a sikeres, mégis mindössze néhány évig működő vállalkozások életkora is beszámítódik. Így aztán maga a szám nem azt jelenti, hogy egy átlagos vállalkozás 18 év alatt tönkremegy. Ez az átlag, ami lényegében mutatószámként is felfogható, csak azt jelzi, hogy a gazdasági folyamatok egyre gyorsabban pörögnek, a változások egyre gyorsabban történnek meg. Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy a jövőben sem lesznek hosszú életűek a cégek. Ezt annak tükrében különösen nagyon elhihetjük, ha tudjuk: globalizált világunkban a „(verseny)helyzet egyre fokozódik”.
TESTCSEL
A magas költségvetési hiány és a magas államadósság állapota nem tartható fenn tartósan, főleg nem a kis és elmaradott országok esetében. Az ilyen állapotok felszámolásának azonban nemcsak egy útja létezik. Minden ország, minden nemzetgazdaság helyzete messzemenően specifikus, ezért valóban nagyon nehéz általánosítani. A közelmúlt történelmében is vannak egyébként olyan pozitív példák, amikor egy nemzetgazdaság nem a megszorításokat választotta, mégis sikerült kikecmeregni a válságból. Az európai országok közül például Izlandot érintette elsőként, és súlyos formában a pénzügyi válság 2008-ban. A szigetország azonban ekkor nem a megszorításokat választotta. A Nemzetközi Valutaalap javaslatait figyelmen kívül hagyva szociális juttatásokba fektetett be, közben pedig folyamatosan olyan intézkedéseket is hoztak, amelyekkel az emberek munkába való visszatérését segítették. Az utólag készült felmérések azt mutatják, a nehézségeket nem sínylette meg a lakosság egészsége, Izlandon nem nőtt – más válság sújtotta országokhoz hasonlóan – az öngyilkosságot elkövetők számaránya. Az izlandi példa azt mutatja, van alternatívája a megszorító intézkedéseknek, más kérdés, hogy mennyire fontos tényező ebből a szempontból a lakosság mentalitásának kérdése. Az izlandi recept nem biztos, hogy a Balkánon is hatékony.
Mindezek ellenére, talán mégsem lehet annyira leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy azt állíthatnánk, a reformokat sürgető miniszter azért távozott, mert nem értette meg, hogy a reformokat és a vele járó megszorításokat nem lehet a választások előtt véghezvinni. Ilyen rövid idő távlatában egyébként is könnyen téves következtetésekre juthatunk. Néha a cél szentesíti az eszközt, a politikában pedig a kiemelkedően rafináltak a legsikeresebbek. Sportkifejezéssel élve, nem zárhatjuk ki, hogy minden, ami az utóbbi időben történik, csak egy testcsel. A politikában sem ismeretlen fogalom, amikor valamilyen cél elérése végett először elindulnak az egyik irányban, majd hirtelen irányváltással megpróbálnak más helyzetbe kerülni. A múlt tapasztalatai alapján, és pl. az ukrán események tükrében, egy ilyen forgatókönyv sem zárható ki teljesen.
