A 2008–2009-es recesszióból a világgazdaságnak egyrészt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által bevezetett mennyiségi könnyítés néven ismertté vált pénzügyi politika révén, másrészt a feltörekvő piacok újbóli növekedésének köszönhetően sikerült kilábalnia. Elemzők viszont már többször is figyelmeztettek, hogy a háttérben meghúzódó problémák és a szerkezeti reformok elmaradása ezeknek az országoknak az esetében a növekedés lassulásával felszínre kerül majd, és ennek hatását megérzi a globális gazdaság. Az előttünk álló időszak legnagyobb kihívásai között emlegetik ennek veszélyét, a fejlett gazdaságokban kialakult és – úgy tűnik – egyre fokozódó szociális egyenlőtlenségek mellett.
A feltörekvő gazdaságokat számos elemzésben csupán gyűjtőfogalomként használják. Nyilvánvaló azonban, hogy nem lehet valamiféle egységes halmazként tekinteni erre a kategóriára. Országonként ugyanis hatalmas eltéréseket tapasztalhatunk. Kína, Oroszország, India, Argentína, Brazília, Lengyelország, Chile, Dél-Afrika, Nigéria, Törökország még jó néhány állammal együtt ebbe a kategóriába sorolható. Eközben ránézésre is megállapítható, mennyire mások pl. Lengyelország és Chile alapvető jellemzői, és a problémák is merőben különbözőek. Mégis van néhány olyan kockázati tényező, melyeknek szempontjából a feltörekvőket is két-három kategóriába lehet besorolni. A politikai és szociális feszültségek, a rövid távú gazdasági sebezhetőség, valamint a kínálati oldal hosszú távú átalakításából eredő gond a három olyan alapvető probléma, melyek közül legalább egy, de esetenként mindhárom azonosítható a szóban forgó nemzetgazdaságok esetében.
A rövid távú pénzügyi nyomásnak és az abból eredő esetleges kockázatoknak legjobban kitett ország az eladósodottság foka és a devizatartalékok alakulása alapján India, Brazília, Dél-Afrika, Malajzia, Törökország és Venezuela. Elsősorban a jelentős devizatartalékok és kedvező külkereskedelmi mérleg miatt viszont Kína, Oroszország, Szaúd-Arábia, Angola, Vietnam, Nigéria kevésbé van kitéve egy váratlan rövid távú tőkekiáramlás negatív következményeinek.
NÖVEKEDÉSI PÁLYÁN VAN A VILÁGGAZDASÁG
A világgazdaság tavaly végül összességében 2,5 százalékkal gyarapodott. A szerény bővülés a körülményekhez képest jó eredménynek mondható. Önmagában azonban nem sok következtetés vonható le magából a számadatból. A dolgokat mindig folyamatokban kell szemlélni. Ha megnézzük, hogy a mélyreható elemzéseken alapuló, tudományosnak tartott módszerekkel elkészített előrevetítések, trendek többsége 2014-re 2,9-3,1 százalékos bővülést jövendöl, 2015-re pedig 3,2-3,5 százalékos világgazdasági növekedési ütemet vetít előre. Ennek alapján pedig már felsejlik annak a reménye, hogy talán egy kicsit jobb és nyugodtabb idők következnek. Mindezek alapján talán most már nem túlzás javuló nemzetközi konjunktúráról beszélni. A világ legnagyobb gazdaságainak teljesítményét vizsgálva a legtöbb elemzésben az áll, hogy az Egyesült Államok GDP-növekedése a tavaly mért szerény 1,9 százalék után az idén 3 és jövőre is 3 százalék lehet. Kína GDP-növekedési ütemét a tavalyi 7,7 százalék után a legtöbben az idén is 7,6-7,5, jövőre pedig 7,2-7,5 százalékon várják. Külön mese az euróövezet mint jelentős világgazdasági tényező. Ott a tavalyi 0,4 százalékos csökkenés után az előrejelzések szerint az idén 1 százalékkal, jövőre pedig 1,3 százalékkal növekszik a GDP. Oroszországban a tavalyi 1,6 százalék után az idén 2 százalékos GDP-bővülést várnak az ukrán válság miatt bevezetett szankciók dacára, jövőre pedig 2,9-3 százalékosat.
Az egyenlőtlenségek fokozódása nem új jelenség. A fejlett gazdaságokban egyrészt azért mélyülhetett el a hosszú távon mindenképpen negatív következményekkel járó folyamat, mert a technológiai áttörések jelentősen csökkentették a képzetlen munkaerő szerepét és jelentőségét a gyártási folyamatban. Ezzel párhuzamosan felértékelődött a magas képzettséget igénylő munka szerepe. A világgazdaságban emellett még megfigyelhető, hogy a gyártás súlypontja a feltörekvő régiók felé tolódott el. Ez azonban az ottani bérszint emelkedése miatt esetenként már megfordulni látszik. Tudományosan bizonyított egyébként, hogy a társadalmon belüli szélsőséges egyenlőtlenségek negatív hatással vannak a gazdasági növekedésre. A nem kifejezett egyenlőtlenség ezzel szemben erősíti a fenntartható növekedés szempontjából lényeges szociális kohéziót.
A MENNYISÉGI KÖNNYÍTÉS MINT A NEHÉZSÉGEK LEHETSÉGES OKA
A fejlett országok jegybankjai jobb híján a mennyiségi könnyítés (quantitative easing) eszközével vették fel a harcot a válság, majd az abból eredő recesszió ellen. Mind több közgazdász azonban arra figyelmeztet, hogy a pénzlikviditás folyamatos fenntartását és egyben annak „exportját” a világ különböző térségeibe már abba kellett volna hagyni, mert annak is lesznek negatív következményei. Közgazdaságilag ugyanis az, amit tesznek, nem más, mint a saját piacaik folyamatos manipulálása, amivel hosszú távon csak károkat okoznak a világgazdaságnak. Egyre többen figyelmeztetnek arra, hogy mára a jegybankok a túszaivá váltak az eddigi politikának, ami kezdetben helyes válasz volt a válság kezelése szempontjából. Ma viszont már az a helyzet, hogy az „olcsó” pénz a feltörekvő piacokra áramlik, ahol a segítségével a devizák árfolyamát manipulálni tudják. Egyelőre semmi jele, de az iskolai tankönyvekben mindenütt az olvasható, hogy a pénzbőség inflációhoz vezet. Félő, hogy most valóban megint egy olyan buborék keletkezik, ami végül ki is fog pukkanni.
Japán és részben az euróövezet példája is azt mutatja egyébként, hogy léteznek olyan piacok, amelyen fizikai és minőségi értelemben is stabilizálódott a kereslet. Ilyenkor képtelenség, lehetetlen feladat a belső kereslet bővítése, hiszen a lakosság is elöregedőben van. Tudjuk, hogy a világgazdaságban ma már minden összefügg egymással. Az IMF egyik elemzése szerint egyértelmű, hogy a feltörekvő gazdaságok növekedését a bővülésükkel a fejlettek húzzák. Az USA GDP-jének egy százalékpontos emelkedése például a feltörekvő piacok növekedését 0,3 százalékponttal fokozza. A kumulált hatás pedig még két év után is pozitív. A továbbra is alacsonyan tartott reálkamatok viszont újabb kihívásokat is teremtenek. Az IMF elemzése szerint az alacsony kamatok segítenek a hitelfelvevőknek adósságaik csökkentésében. A fiskális stabilitást így könnyebb lesz elérni. A Valutaalap tanulmánya szerint a meglevő monetáris szabályozási környezetben az alacsony kamatszint növelheti annak a valószínűségét, hogy a nullához közeli kamatok a monetáris politika korlátjává válnak. Az alacsony kamatszint ugyanis a megtakarításokra is rányomja a bélyegét. A pénzintézeteket ezzel – a magasabb hozamok elérése reményében – a kockázatosabb lépések megtétele felé terelhetik. Ez növeli a pénzügyi szektor kockázatát. Egy újabb olyan hitelezési ciklus veheti kezdetét, ami a bankok dominószerű bedőléséhez és újabb válsághullám kialakulásához vezet.
