Talán egy kicsit meg is lepte a közvéleményt, amikor a szerb kormány a CESID igazgatóját, a szabad és demokratikus választásokra felügyelő központ igazgatóját bízta meg az árvízkárok elhárítását koordináló iroda vezetésével. A kormányfő kijelentette, gyors és átlátható újjáépítést szeretne, ezért kezdeményezte, hogy a civil szféra képviselője kezelje az erre fordított pénzeket. Szerbiában ez nem egy szokványos dolog, hogy a politikusok ne maguk akarjanak befolyást gyakorolni ilyen esetekben.
Az árvíz hatalmas károkat okozott. A hírek most arról szólnak, hány száz millió veszett el, de 1-2 milliárdos károkat is emlegetnek. A szakemberek emellett a mezőgazdaságban valószínű terméskiesést is több százmillió eurós nagyságrendre taksálják. Ami elveszett, jórészt pótolhatatlan, nagyon sajnálatos dolog, hogy az anyagi kár mellett emberéletekről is beszélhetünk, ami valóban pótolhatatlan. A száraz tények és a történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy gazdasági szempontból a katasztrófa hatása mindig kettős. A vagyonvesztés negatív hatásaihoz kétség nem férhet, hiszen ilyenkor vállalati vagyonok, magánvagyonok, közösségi vagyonok tűnnek el egyik percről a másikra. Hidak, utak, üzemek, erőművek, épületek, gyártósorok semmisülnek meg, a közvetlen károk mellett a járulékos károk szintén hatalmasak. A nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, a természeti katasztrófa hatása a folyó jövedelemre, vagy másképpen a tényleges GDP-re, nem mindig negatív. A vagyonvesztés nyomán, a magánfogyasztás általában csökken, ezt viszont a közösségi fogyasztás növekedése általában részben vagy teljes egészében ellensúlyozhatja. Ilyenkor nem kizárt még az sem, hogy a közösségi ráfordítások növekedése meghaladja a magánfogyasztás csökkenést, hiszen az állam normális esetekben rendszerint aktív szerepet vállal a természeti és egyéb katasztrófákat követő újjáépítési és helyreállítási munkák finanszírozásában.
A beruházási kereslet a helyreállítási időszakban törvényszerűen megnő. A kereslet így összességében növekedhet. Ha vannak kihasználatlan kapacitások, akkor a katasztrófa után egy ideig gyorsabb lehet a gazdasági növekedés üteme, mint a megelőző időszakban. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy egy-egy katasztrófát követően a helyreállítási periódusban magasabb az éves növekedés, mint egy rendes pályán mozgó gazdaság esetében.
Megint csak a történelmi tapasztalatokra hivatkozva azt állíthatjuk, hogy a természeti katasztrófákat követően mindig megjelentek olyanok, akik a káoszból próbáltak hasznot húzni. Néhány évvel ezelőtt egy újságírónő, Naomi Klein az ilyen történetek nyomába eredt. Amire vizsgálódásai során rájött, az még őt magát, az addigra már sok mindent megtapasztalt újságírót is meglepte. A katasztrófákkal kapcsolatos fejlemények ugyanis arra engednek következtetni, hogy az ilyen események vonzzák a tőkét. A beruházókat, befektetőket ilyenkor nem elsősorban a jótékonysági elvek vezérlik, hanem mások szerencsétlenségében üzletet látnak. Naomi Klein nevéhez fűződik a „katasztrófakapitalizmus” szóösszetétel megalkotása.
Az antiglobalistaként ismertté vált kanadai írónő a könyvében azt fejtegeti, hogy a politikusok a katasztrófák utáni bizonytalanságot esetenként gazdaságpolitikai reformok bevezetésére használják. A könyvben még olyan, összeesküvés-elmétekhez hasonló megállapítások is szerepelnek, melyek szerint ha nincs katasztrófa, akkor a (katasztrófa)kapitalizmus hívei még attól sem riadnak vissza, hogy csináljanak.
Naomi Klein szerint nem véletlen, hogy pl. a Katrina hurrikán után sok fekete volt kénytelen elhagyni a várost, az állami iskolák többségét pedig gyorsan privatizálták. A 80-as években hiperinflációval küszködő Bolíviában a politikai bizonytalanság tette lehetővé a népszerűtlen sokkterápia alkalmazását.
Klein szerint az egykori Jugoszlávia elleni 1999-es NATO-beavatkozás valódi indítéka is az volt, hogy megtörjék az ország kapitalizmusellenes vezetőit. El kell mondani azt is, hogy Klein nézeteit és az említett könyvet még a baloldali beállítottságú gondolkodók is fenntartásokkal és tisztes távolságtartással fogadták. Természeti katasztrófák mindig is voltak, olyanok is akadtak ősidőktől fogva, akik hittek a különféle összeesküvés-elméletekben. Néhány esetről a történelemben viszont utólag valóban beigazolódott, hogy a háttérből valakik valamilyen okból hozzásegítettek egy-egy katasztrófa kialakulásához. Az pedig vitathatatlan, hogy a katasztrófák utáni újjáépítés valakik számára általában jó üzletet is jelent. A szerbiai újjáépítés során a civil szférának az ellenőrzésbe történő bevonása nyújt némi garanciát arra, hogy a szerencsétlen körülményeket nem fogják elpolitizálni, és nem lesznek jelentős visszaélések.
