Hírül adja a rádió, hogy a világon hétszázmillió ember küszködik vízhiánnyal, hétszázmillió a csaknem hétmilliárd közül. Tehát egy földrésznyi lakosság. Persze attól függ, melyik földrészre gondolunk. Ázsiára vagy Ausztráliára? Beleborzong az ember így is: a földkerekségen egy Európánál nagyobb, kiterjedtebb térség lakossága szomjazik. De hát a világ éhezőinek száma még kétmilliárdnál is több. És még ha az alultápláltakat is számításba vesszük?
Az ivóvízzel, mint olyannal, különben ott is bajok adódnak, ahol ugyan van belőle elegendő, de megkérdőjelezhető a minősége. Gondoljunk csak Óbecsére. Kiderülhet egyszer a kispiaciról is, hogy nem a legkifogásolhatóbb.
De ha már erre mifelénk tartunk, itt Kelet-Közép-Európában, elmondhatjuk, hogy száz évvel ezelőtt még a bácskai falvak lakosságának a többsége nem vezetékes vízzel látta el napi szükségleteit, hanem főleg ásott kutakból. Ezen kutakon kívül a legtöbb faluban előfordultak és működtek ugyan artézi kutak is, de a legközelebbi és legkézenfekvőbb minden háztartásnak a saját portáján lévő ásott kút volt. Ezeknek az elkészítése a kútásókra hárult, amely szinte külön foglalkozásnak számított errefelé. (Jómagam is ismertem egyet, nagy festőnk, Konjović meg is rajzolta.)
Nem tudni még, hogy alakul földünk víz- és ezen belül ivóvízellátása, megtapasztalhatják az utánunk jövő évszázadok fogyasztói, máris elképzelhető, hogy egy vízzel rendelkező bolygóról vezetik majd hozzánk a vizet, persze egy ilyen projekt kidolgozásának terve még nem vetődött fel. Az élhető levegő megőrzéséről már tartottak ugyan néhány nemzetközi konferenciát, de a tőkével rendelkező multik egyelőre nem látnak ebben a közeljövő számára reális megvalósulhatóságot. Miközben a levegő tovább szennyeződik. Mármint a Föld légköre. Feltehetőleg akadnak a világűrben tiszta, egészséges légkörű bolygók is, azok meghódítása pedig már gyerekjáték. Néhány elszánt, merész vállalkozó máris megálmodta a kényelmes apartmannal felszerelt saját tulajdonú űrszondát.
Akik ezen űrszondákról, űrhajókról, űrkaravánokról saját hibájuk folytán lemaradnak, tovább szomjazhatnak idelent, számuk már a közeljövőben hétszázmillióról egymilliárdra szökhet. S továbbra se számíthatnak a sátraikban, putrijaikban angol vécére. Mert a fent említett rádióhír, miszerint hétszázmillió embert „érint” az ivóvízhiány, arról is szólt, hogy ugyanennyi emberszabású földlakó kénytelen nélkülözni azon helyiséget, ahová állítólag még a pápa is gyalog jár. Magyarán: közel egymilliárdnyi földi halandó ebben a civilizált, huszonegyedik században nem rendelkezik saját illemhellyel! Aki esetleg nem értené: klozettal, hajzlival, budival, tehát valami olyannal, ahol mindennapi szükségletét, a szomszédok szemétől védetten, elvégezhetné. Manapság ezt az összetákolt kis fészket vécének titulálják, semmi köze ugyan az angol vécéhez, a lehúzóshoz, ami már a falvakban is közismert, de az említett rádióhírből tudhatjuk, hogy még nem mindenütt.
Már csak az elmondottak is érzékeltetik, hogy a világunkkal nincs egészen minden rendben. S hogy nem csupán az anyagi világunkkal – víz, levegő, illemhely-hiány –, hanem az úgynevezett szellemiekkel sem. Ezen állításunk igazolására álljon itt egy példa: ebéd előtt bekapcsolod a rádiót, hadd szóljon, ugye, jó ebédhez a nóta, műsorváltozás következtében azonban bizonyos afrikaiak nehéz, embertelen helyzetét ecsetelik, akik olyan körülmények között kénytelenek élni, ahol még saját illemhelyük sincs. Mikor jutnak el hát arra a fokra, hogy nemcsak saját illemhelyük legyen, hanem vécésnéniket is tudjanak alkalmazni?
