Bár egyetlen, valamennyire birtokló nyelvemben – gyöngébbek kedvéért a magyarban – aligha fordul elő az észeti, zárójeles szószösszenet, talán még a nyelvgyűrű sem, ezúttal mégis bátorkodom jegyzetecskémnek egy olyan címet adni, amilyen föntebb olvasható. Nem azért, hogy nyelvet öltögessek bárkire is, hanem hogy közöljem jelenlegi mondandómat.
Ez pedig – többek között – egy társas összefogásról szóló hír, amely most ütötte meg a fülemet.
Összehajolt néhány földműves, nem külső nyomásra, miként annak idején, a szövetkezesítés idején, hanem jól felfogott belső érdekből, s elhatározták, hogy saját érdekükben létrehoznak valamit, ami eddig még nem volt a Duna–Tisza környékén. Elgondolásuk és társulásuk lényege, hogy közösen vásárolnak nagy teljesítményű mezőgazdasági gépeket – termelési költségeket enyhítendő – ezeket, mint közös tulajdont, közösen használják. Rájöttek, hogy például egy nyolchektáros gazdának nem kifizetődő – és nem megfizethető – mondjuk egy háromszáz lóerős traktor beállítása, de ha összefognak az ötven meg százhektárosok, akkor már oké. Miután szépen megállapodtak, ötletüket keresztvér alá tartották s az újszülöttnek a Gépgyűrű nevet adták.
A régebbi időkben is történhettek hasonló próbálkozások, persze nem többtonnás gépek bevonásával, hanem lovakkal. Összehajolt néhány törpebirtokos, kisparaszt, akiknek egyenként nem volt igavonójuk, lett viszont az összefogásból eredően legalább egy szál közös lovuk, s azt fogták az eke elé, vagy a szekér elé, ha a szénahordás ideje elérkezett. Hogy ennek végül is milyen eredménye lett a gyakorlatban, nem tudjuk, anyanyelvünk viszont gazdagodott egy máig élő, elevenen ható mondással: Közös lónak túros a háta!
Noha a mondás még ma is közszájon forog, ám ha a kisunokáim fülét megüti, magyarázatra szorul: annak a réges-rég elporladt közös ló túros hátának semmi köze nincs a túrós lepényhez, mint olyanhoz, mert a közmondásbeli ige nem túrót jelent, hanem nyílt sebet. Szegény pára hátát ugyanis azok a köztulajdonosok sebesítették el, akik az igavonóval nem éppen úgy bántak, mintha csakis a sajátjuk lett volna s így nem is kímélték a szerencsétlent úgy, mintha az teljesen sajátjuk lett volna.
Ha a történelemből a politikusok és az államok nem is tanultak túl sokat, az egyszerűbb népek talán igen. A józan, előretekintő, szorgalmas földművesek azt, hogy az általuk létrehozott, önként vállalat, fölvállalt összefogással választ adhatnak a hon kihívásaira. Akár egy gépgyűrűs szövetség megalakításával is.
S ha ez a megmozdulásuk, elmozdulásuk sikerrel jár – e jegyzet szerzője ezt szívből kívánja! – híresen hírhedt közmondásunk: közös lónak túros a háta – valamelyest veszít dicstelen fényéből, ám „korszerűsödhet”, módosulhat is, imigyen: közös traktornak csikorog a kereke.
Mielőtt azonban lábra kapna s terjedni kezdene ez a módosulás, az érdekeltek fölfigyelhetnek a fülsértő csikorgásra, s megkenik a túrt, sebet kapott kereket.
