Bizony ez nem áprilisi tréfa, hanem kemény valóság, ami, hisszük, ki fog derülni az alábbiakból, ha sikerül szavakba foglalnunk megálmodott jegyzetünket.
A száz éven felüli olvasóink nemcsak hallottak, de láthattak is olykor megbokrosodott lovakat, szamarakat, akik sérelmükben vagy valami más miatt úgy lecövekeltek, hogy gazdáik legkeményebb unszolása, ostorral való fenyegetése ellenére se moccantak ki felvett pozíciójukból.
Voltak ilyen lovak. Akkor, amikor a földművelő, avagy a fuvaros szegény ember leghűbb segítőtársa a ló volt, vagy ha az nem, megtette a szamár is. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy megbokrosodottságában a szamár még a lónál is eltökéltebb volt.)
S épp amikor ez a szöveg íródik, azt kell hallanunk a rádió reggeli hírében, hogy tejtermelőink újabb útzárlatot terveznek, mert valami fifika van a tejprémiumok kifizetése körül, s nem csak útzárlatot terveznek, de legfőbb vezetőink fogadására is számítanak, épp akkor, amikor ezek a legfőbbek Brüsszelben tartózkodnak és tanácskoznak, ám nem az elmaradt tejprémium kifizetéséről, hanem a volt déli tartományunk további sorsáról.
Az útzárlatról kutyafuttában még csak annyit, hogy az érintettek nem lovaskocsikkal és eketaligákkal vonulnak utcára, hanem traktoraikkal, mert ló lassan már mutatóban se lesz szülőföldünk szép határában és az unokáink lassan már azt se tudják, miféle szerzet a ló, mert a komputereikben nem ez a gyönyörű négylábú jut kifejezésre, hanem a rinocérosz csontváza. Bizony, nagyot változott körülöttünk a „valóság”.
S bizony ezt oly apró dolgok is bizonyítani látszanak, mint a címbe foglalt megbokrosodott betonutak.
Mert mi is történik napjainkban az utainkon?
Alig hagytuk a hátunk mögött a telet, s máris újfent alig merem kitenni a lábamat az utcára. A télen ez amiatt következett be, mert abban a városban, ahol napjaimat tengetem, még mindig nem túlságosan jött szokásba, hogy lakói a házuk elől eltakarítsák a havat. Ez aztán ráfagy a járdára, s a rajta közlekedő könnyen hasra vagy hanyatt vágódik rajta. Karját, derekát, nyakát törheti. Ez a mi szívünkhöz nőtt székvárosunk közben folyton-folyvást terjeszkedik, a jövőbelátók szerint időn belül összeér a szintén terjeszkedő fővárossal, de ettől még télidőben nem válnak biztonságosabbá a gyalogutak a gyalogosok számára.
Úgy látszik, hogy ezen a téren javulást a tavasz sem hozott. Városunk utcáin mind több megbokrosodott úttal találkozunk. A járdákból kimerevedő száraz bokrokkal. Ám ez még a szerencsésebb eset. Mert akadnak olyan pontok is, ahol a fölfeszített és eltulajdonított csatornafedők helyét nem jelzi fölmerevedő száraz gally, a bokor. Te pedig, gyanútlan s rendszeres számlafizető polgár délutáni gondtalan sétád közepette belezuhansz egy ilyen fedetlen szennyvízcsatorna mélyébe, miként a most folyó népszerű tévéshow-ban azok a próbálkozók, akiknek nem volt szerencséjük talpon maradni.
Persze minden csatornafödém mellé-fölé nem állíthatunk (rend)őrt, jóllehet ez modulálná valamelyest a munkanélküliség fennálló problémáját.
