Miután megértek a meteorológiai feltételek, székvárosunkban is beköszöntött az idei tavasz. Ennek egyik jele volt az a látványosság, hogy az utcákat, tereket elözönlötték egy fél napra ingyenbuszokkal azok a „turisták”, akik jó néhány évvel ezelőtt jártak már nálunk, s egyféle tejtermékből próbáltak forradalmat forralni. Ezúttal csupán forgalommódosítás következett a váratlan látogatásból.
De most nem a Niš- vagy Kragujevac-környéki vendégekről szeretnénk értekezni, hanem kimondottan a helybéli polgártársainkról, akik, hála a kikeleti enyhületeknek, kiültek az utcákra meg a terekre kihelyezett kényelmes ülőalkalmatosságokra, kávéházi asztalok mellett.
Most látszott csak meg igazán, városunkban mennyire elszaporodtak azok a szórakozóhelyek, amelyek sört-bort, fagyit s egyéb harapni meg kortyolgatni valót kínálnak az arra éhezőknek és szomjúhozóknak.
Egyik napról a másikra ellepték a kávéházi székek és asztalok nemcsak a belváros, de a kültelkek utcáit és tereit is, mert azért, hogy mondjuk a Heréskert vagy a Nejlonpiac környéke a legjobb szándékkal se nevezhető városközpontnak, még arrafelé is minden utcasarkon legalább egy nagyvárosi kávézó, vendéglő, avagy kiskocsma található, immár azok is utcai teraszokkal és nyári felszereléssel ellátva.
Láttukon s közöttük bolyongva nem győzünk csodálkozni mi, tájékozztlanok, hogyan lehetséges, hogy ezek a szóban forgó objektumok, objektumok előterei már a délelőtti órákban is teljes gőzzel működésbe lendülnek. A látogatók, a tavasz éltető napsugarainak élvezői, elsősorban életerős fiatalok, persze ne feledjük el egy percre sem, hogy a hely, ahol tapogatóznak, egyetemi város.
Nem tudjuk, ők vannak-e többségben, vagy a munkanélküliek.
És arról sincs tudomásunk, hogy a munkanélküliek „találkoznak-e” ezekkel a kényelmes ülőhelyekkel csábítgató, napernyőkkel felszerelt utcai vendégmarasztaló kínálmányokkal, de fel se merjük tételezni róluk, hogy ha mégis, együtt sörözgetnek az ösztöndíjas joghallgatókkal.
Ezen s hasonlókon töprengünk egy összezúzástól megmenekült vagy az eltolvajlástól megóvott parki padon. (Mert, ha esetleg nem tudná egy alibunári vagy felsőhegyi termelő, immáron a rézgyűjtők nem csak eme fémből készült kapukilincseket szerelik le és viszik magukkal, a kávézókat messze elkerülő idős polgáraink számára kihelyezett és fölállított padokra is szemet vetettek bizonyos anyagmozgatók.)
Az iménti, zárójeles megjegyzésünk jelenvalóságát alighanem az általános elszegényedésünk is generálja, viszont ennek az elszegényedésnek mintha ellentmondana, egyenesen megcáfolná az a tényvalóság, amit székvárosunk nem csak parádés terein és utcáin, de akár a peremrészeken is láthat az idetévedt külföldi turista. Föltéve, ha kitéved oda, de nem ezért fáradt el hozzánk Madridból, mert a fülébe jutott valami az ingyenélők paradicsomáról. Áll és bámul a főtéren, s csak most jön rá, hogy ezért a látványért kár volt ekkora utat megtennie, hiszen otthon is elgyönyörködhet hasonlóban.
