Ki szeretné akár az egyiket is?
Persze abban a családban, amelyikben a csőd bekövetkezett, ott a volt házastársak már föllélegeznek, hiszen a csődöt ők maguk gerjesztették, az egyik vagy a másik fél, az egykori férj vagy feleség, esetleg az utódok, ha „nagy” volt közöttük az egyetértés.
De az is lehet, hogy a volt alapítók, akik még a pap és az anyakönyvvezető előtt fogadtak „örök” hűséget, éveken át gyülemlő viszálykodások hatására arra az álláspontra jutottak, hogy a házasságuk hiba volt, s az örök hűség helyett talán maradhattak volna a lazább és kényelmesebb, világszerte mind népszerűbb élettársi kapcsolatnál.
Jóval bonyolultabb és nehezebb egy államcsődöt kibekkelni. A jelenlegi kormányunknak mégis sikerült, mindössze néhány heti regnálás alatt. Ez világcsodának is számíthat, ha például a görögországi történéseket vizsgáljuk: ott bizony már jó ideje birkóznak az államcsőd szörnyetegével, pedig szinte egész Európa teljes mellszélességgel segít nekik vérző testükről ledobni a nyomasztó államcsőd rémét.
Nálunk annak ellenére sikerült – legalábbis egyelőre – elhárítani a csődöt, hogy hazánkat – egyebek mellett – országos aszály sújtotta, s a szárazság lehengerelte a szántóföldeket és a gyümölcsösöket, erdeink javát pedig porig pusztították a bozóttüzek.
Ezeket a károkat megszenvedte nemcsak a földművelés, hanem annak testvérvonala, az állattenyésztés is.
Nincs elég széna, zab, kukoricadara a szarvasmarháknak és a sertéseknek. A juhok legelője lepörkölődött.
Azzal ijesztgetnek bennünket, hogy nem lesz elegendő tej, a termelők – ezúttal az állattenyésztők – nem tudnak eleget „előállítani”. (Mintha a tejet nem is maguk a tehenek, hanem azok gondozói állítanák elő. Eddig mi, beavatatlanok, úgy tudtuk, hogy a tejet nem előállítják, hanem fejik…)
Panaszkodik a farmer, mégpedig jogosan, hogy beállít az udvarába a fehér mercedeses fölvásárló és brutykálja az eladásra, vágóhídra szánt teheneket. Ez már nem tisztességes alku, hanem a tulajdonos megalázása. Mert a fehér Mercedes oly keveset kínál a kényszerűségből áruba bocsátott portékáért. De a parasztból lett farmert mikor nem próbálta még földbe nyomni a haszonra spekuláló fölvásárlás? Manapság az „élelmiszer-előállítók” nem a busás haszonért, csak az ilyen-olyan megélhetésért gürcölnek. Száz szarvasmarhából s akár kétszáz sertésből álló állományuk mellett is.
Marhafartőre és sertésbordára mégis számíthatnak azok, akik akár a mellényzsebükből is meg tudják ezt vásárolni. Akiknek a csirkeláb és a csirkeszárny nincs, és soha nem is volt az ínyükre.
A csirkeszárny-fogyasztók is élvezhetik azonban a marhafartőből készített ételkülönlegességet, ha máshonnan nem, hát a rádió vagy a tévé Konyhácska műsorán keresztül. Akár az ujjukat is megnyalhatják utána.
Miközben a világ halad a maga útján. Ha nem vesz rólunk példát a világ, a családcsőd felé.
