Maga a bankkormányzó jelentette ki- és be, hogy nem lesz bankjegynyomás, jóllehet a bankjegynyomda továbbra se „ül ölbe tett kézzel”, dolgozni fog teljes gőzzel, különböző nélkülözhetetlen nyomtatványokat készítve. Alighogy ez a be- és kijelentés elhangzott, más forrásból megtudtuk: az úgynevezett népi kenyér ára vekninként az eddigi negyvennégy dinárról negyvennyolc dinár 50 parára rúg. Magyarán tehát megdrágul. De mi nem drágul meg október elsejétől? A cigaretta például húsz dinárral dobozonként! Emellett az étolaj, a cukor és a fűtési díj is. Felsorolni se lehet, mi minden még. Meg fogjuk látni, sőt annál inkább megérezzük. Különösen a kisnyugdíjasok, akikről az alábbiakban még szó lesz.
Vegyük elsőként az úgynevezett népi kenyeret, azt a veknit, ami míg a kemencéből a fogyasztó asztalára ér, oly szíjassá válik a héja, hogy akár egy abszolút ép fogú embernek is könnybe lábad a szeme a megerőltetéstől, míg megrágja, mert könnyebb volna egy bocskortalpát megcsócsálni, megőrölni, mint ezt. Persze többféle-fajta kenyér áll a fogyasztók rendelkezésére, bizonyos rétegek azonban eleve erre vannak determinálva árbéli hozzáférésük folytán. És most még ezt is négy és fél dinárral megdrágítják! Nem is annyira a négy dinárral van itt baj, majd csak előkotorja a zsebe mélyéről azt a négy dinárt a vásárló, de honnan kotorja elő a még hiányzó ötven parát, a fél dinárt, amikor ilyen névértékű aprópénz jó ideje nincs forgalomban? Se huszonöt parás, amiből két darab kitenne fél dinárt.
Rendben van, bankókat, papírpénzt egyelőre ne termeljen a bankjegynyomda, de ahol van ilyen nyomda, ott pénzverde is működik, és ha már féldinárosokat is igényel a pénzforgalom és kereskedelem, verjenek ilyen érméket. Mert ha nem, a népi kenyér ára nem négy és fél dinárral ugrik fel, hanem öttel! Mert azt a hiányzó fél dinárt végül is a fogyasztó fizeti meg: negyvennyolc és fél dinár helyett negyvenkilencet koppint le a pénztáros elé a pultra.
Tudjuk, az ország fűnek-fának tartozik, végtelenségig el van adósodva. Kiszámították az illetékesek, hogy ha az adósságot a polgároknak kéne megfizetniük – végül is ki más fizetné meg, ha nem ők?! – tehát ha nekünk, közönséges halandóknak kellene helytállni, abban az esetben ez fejenként az egynapos újszülöttől kezdve a százéves matuzsálemig – háromezer ötszáz eurót tenne ki! És most itt jön be a fentebb beígért kisnyugdíjas: az ország minden kisnyugdíjasa, akiből jó néhány százezer teng-leng kicsiny hazánkban, a háromezer ötszáz eurós reá eső állami adósságból három éven át beteremthetné magának a legszükségesebbeket, természetesen a négy és fél dinárral megemelt népi kenyeret is.
