Ehhez a regényhez meg kellett találni a nyelvet, mondom így nyomban pofátlanul, hiszen fél évtizeden át tartó irattári kutakodás, múzeumi böngészés, személyes interjúk és alanyi motiváció is kellett hozzá a regényírói adottság mellett. Mégis, ami lenyűgöz, az elbeszélői nyelv, ami harmonizálja az ábrázolt brutalitást az elvakult tahósággal, és a gyakori naturális leírást naiv epizódokkal oldja. Úgy beszél az 1944-es budapesti zsidóirtásról, és annak tízéves előzményeiről, mintha arról kedélyesen, ironikus távolságtartással is lehetne fogalmazni. Lehet, mutatja meg a terjedelmes regény, ám a halál és a moralitás pusztulásának kettős árnyékában. A kor megértésének és az események interpretációjának közös eredőjén valóban egy olyan szövegkorpusz alakult ki, ami nem mementó, hanem kihívás az olvasó számára, saját morális megmérettetésére.
A nem budapestiek előtt talán ismeretlenek azok az utcanevekkel és házszámokkal jelölt koordináták, amelyeken a Városmajorban a nyilas rémtettek zajlottak 1944–45 telén, amelyekből talán azok szabadultak legkevesebb fájdalommal, akiket nyomban a Duna jege alá lőttek. Ám ilyenből kevés akadt, a többieknek meg kellett járniuk az emberi gonoszság tortúráját. A nyilasoknál ugyanis kiadott parancs volt, hogy akiket behoztak, zsidókat, megtévedt keresztényeket, katonaszökevényeket, előbb meztelenre kell vetkőztetni, a többiek előtt megalázni, és bár húsz perces tortúra, kínzás alá vetni, majd tartható időben megszabadulni tőlük, amire a Dunába lövetés jó módszer volt, hiszen ha a négyesével összekötözött csoportokból nem is jutott mindegyiknek golyó, a többiek magukkal rántották a folyóba, ahol megfulladtak.
Nem ismeretlen kínzási és kivégzési módszereket vonultat föl az Orgia című regény a vajdasági olvasók számára, ők a partizán-megtorlás során elkövetett bűntettek leírásából ismerhették meg ezek válogatatlan válfajait.
Leggyakoribb a nemi erőszak, a kivégzés előtti orális szexre kényszerítés csupán nyitány az orgiához, ami során rajzszögekből formált nyilaskeresztet nyomnak a gyerekek hátába, a nőket gumibottal és botokkal halálra köpülik, a férfiakat terpesztett lábbal fölfüggesztik, és nemi szervüket addig pallérozzák botjaikkal, hogy a húszperces tortúra után a heréiknek nyomát se lelik a szobában. És ez csupán bevezetés. A nyilasok a legendás „tizenkétkerben” módszeresen és szakszerűen működnek. Jól szervezettek, és zömmel alulképzettek, mindenkin bosszút kívánnak állni, aki tőlük magasabbra jutott. Például a zömében zsidó orvosokat. Budapest szovjet ostroma idején a „tizenkétkeresek” fogságába került zsidó medika ki is fakadt a nyilasok sebesüléseit ápolva, hogy a nemzetvédelmiseknek talán nem kellett volna nyomban minden orvost likvidálniuk. Másnap a medikát is agyonlőtték, ne pofázzon fölöslegesen.
A nyilasok zömmel saját ismerőseiket, szomszédjaikat, egykori üzletfeleiket vetik tortúra alá, ettől lesz szinte családiasan bensőséges, ironikus az egész történet. Tombol a brutalitás, közben a nyilasok főznek, pálinkáznak, Karády-dalokat és magyarnótákat énekelnek, zenekart alakítanak és még karácsonyi koncertet is adnak.
Az elbeszélő mindvégig igyekszik szenvtelen maradni, minél töményebb a bűn orgiája, annál tárgyilagosabb, közben híven adja vissza a nyilas nyelv, a beszéd és a helyesírás sajátosságait.
A történet középpontjában Renner vasgyáros áll, akit zsidóbérencként gyűjtenek be zsidó feleségével és ugyancsak zsidó szeretőjével együtt. A férfit kétnapos kínzást követően kiemelik a csoportból, mert van teherkocsija és tud vezetni. Első fuvarja során hullákat visz a Dunához, később a felsőbb nyilas vezetők famíliáit költözteti védettebb helyekre. Amikor a fölszabadítók gyűrűje egyre szorosabbra fonódik a főváros köré, előbb lelki zsarolással, majd fegyverrel a „légióba”, a felfegyverzett, ágyútölteléknek szánt nyilasok közé kényszerítik, így zsákmányból vadásszá lesz, de minden erejével kerüli a véres és bizarr eseményeket. Csupán meg akarja úszni az egészet. Mindaddig sikerül is neki, amíg a fölszabadítást követően valaki főnyilast nem vél fölismerni benne, és az új hatalom újra el nem hurcolja. Renner a regény elején még úgy gondolja, hogy a hungaristákkal való találkozása után „újra kell tanulnia az embereket”, a regény végén már nem csodálkozik, hogy újra verik, ezúttal a kommunisták. Akik végül kapitalistaként kitelepítik.
Különös, hogy a műben szereplő nyilasok valódi nevükön jelennek meg, de más, hiteles személyek is fölbukkannak, a gyermek Solti György, a későbbi zongoraművész, vagy valós időben Páger Antal színművész.
A regény utószavának zárómondata szerint „e könyv létrejöttében a kortárs közélet formálóinak is volt szerepük”. Ugyanúgy elgondolkodtató mondat, miként a teljes regény.
