Mintha egymáshoz csiszolódtak volna a Gion Nándor Novellapályázat 2015-ös antológiájának darabjai – egyenletes minőséget, kiegyensúlyozott hangütést mutatnak, tematikájuk is párbeszédben áll. Egy antológia esetében azt mondhatnánk, a hangsúlyos kompaktság a szerkesztő munkáját dicséri, de ez esetben a szerkesztő, Horváth Futó Hargita kész anyagból dolgozott (őt inkább a pályázat kitalálása és mozgatása kapcsán illeti meg az elismerés), a novellapályázat díjazott és kiemelt írásait tette közzé. Így talán a szakmai zsűri (Fárbás Anikó, Gion Eszter, Kontra Ferenc, dr. Rudas Jutka, Szűcs László) egybehangolt ízlése öltött alakot a gyűjteményben, ám még az sem kizárt, hogy a kötetbe kerültek figyelemmel kísérték a korábbi Gion-pályázatokat, és igyekeztek úgy írni, hogy megüssék a korábbi antológiákban fölismerhető mércét. Puszta feltételezés, a kérdés nyitott marad. Lényegesen csupán Tóth Dániel Sárga esernyő című munkája tér el a többi elbeszéléstől. Szinte a gótikus horrorra hajaz, de külsőségek nélkül, történés van benne, ám jószerével értelmezhetetlen, mondhatnánk üres, vagy kidolgozatlan. Azért véljük így, mert nem látjuk az elkövetett gyilkosság motivációját. És éppen emiatt jó, ettől lesz horrorisztikus, mert nem tárul föl előttünk a bűncselekmény indítéka. A szerző megérdemel egy komoly vállveregetést és hátropogtatást.
A kötet címét is adó első díjas novella, Böjthe Pál munkája is formai visszatérés, nem a gótikus románhoz, hanem a levélregény eszközeihez. A művészet és a szerelem viszonyrendszerét boncoló tárgyilagos elbeszélést levélváltásokkal mozgatja az elbeszélő, ám az előzmények fölfedése érdekében közbeiktat egy szinte mesébe illő szavú narrátort, ami nem a legmeggyőzőbb megoldás, de működik. Szabatos megfogalmazású, kikövetkeztethető zárlatú, jó szöveget alkotott a szerző, amit egy csavarral meg is fejel. A levélnek ugyanis önmagában kellene föltárnia a szubjektum jellemjegyeit, gondolkodását, mivoltát. Itt azonban a levélformát öltő párbeszéd különösen kifejező, ugyanis egyszerre jeleníti meg a közlendőt és a levélíró gondolatait – reflexióit saját közlendőjére – miközben a levelet fogalmazza. És ez is működik.
A kötetben van két szöveg, a második és harmadik díjas, amit szerintem már korábban is olvastam valahol. Vagy annyira jók, hogy egyből magaménak érzem őket? Balogh Gábor írásában, A kutya, aki nyulakról álmodott, az ember, a kutya szemében falkavezér, meg akarja öletni az ebet, hiszen 13 éves, öregecske már. A megáradt patak hídjáról az ember a vízbe zuhan, életét a kutya menti meg. Ennek ellenére lelöveti az állatot. Megrázó elbeszélés, ami a kellő árnyaltsággal oldja a nyomasztó tragikumot.
Miként az előző, a harmadik díjas Két érintés, Tátrai S Miklós szövege is a fátum elkerülhetetlenségét fogalmazza meg. Végtelenül egyszerűnek tűnő történet, apró banalitások sora, ami indokolatlanul rombol szét egy házasságot. A történetvezetés laza, de feszültséget görgető, lélektanilag, magatartás-ismeretileg megalapozott, nyelvileg pallérozott, szerkezetét illetően feszesre fogott, amiben kellő érzékkel adagolja az izgalmakat a szerző. (Bár tudnám, hol olvashattam korábban! Álmomban talán?)
Ezek a szövegek, noha tematikailag nem egységesek, mégis egyenesen vezetnek az önazonosság keresésének szövegbeli leképzéséhez. Pruzsinszky Sándor Labirintus című írásában fizikai trauma okoz emlékezetkiesést, és vezet az elveszített szerelemtől a megtalált szerelemig. Ügyesen összerakott elbeszélés, mintha azt üzenné, hogy semmi nem fordulhat soha jóra, ennek ellenére elérhető a jó, a boldogság – ez is fátum.
A műfaj elvárásait tekintve példaadó Jódal Rózsa Sírhamisítók című szövege. A címválasztás frappáns, figyelemfelkeltő, a szöveg felvezetése ügyes, és a végén ott a csattanó. A tartalom pedig világunk jelenével szemben – kíméletlen, egyben szatirikus.
A csomagküldés érdekes csomósodási pontja az antológiának. Magyar-Nagy Mariann a Keleti Béla szerencséje című írásában annak eshetőségét vetette föl, hogy a rossz jellemvonásait becsomagoló és távoli földrészekre postázó férfi idővel menekülni kényszerül otthonából, mert az elpostázott cinizmusát, borúlátását, szarkazmusát, depresszióját visszaküldik a számára ismeretlen, véletlenül kiválasztott címzettek, és így teljesül ki fátuma. Majdhogynem folytatása is lehetne ennek a postai folyamatnak Balázs Ildikó írása, a Gumibabák. Pszichológiai, ha nem pszichiátriai alapossággal megírt történet egy harmincas informatikusról, aki nem adja föl „jól szabályozott, jól begyakorolt magányát”, cserébe az emberi kapcsolatokért, inkább vásárol két guminőt, egy kurvásat és egy szendét, utóbbit leendő párjaként kezeli, az előzőt nem egészen így. A guminők viszont nem beszélnek. A verbális kommunikáció hiánya vet véget a virtuális és a valós világ átjárhatóságának.
Balogh Gábor Fiúk az osztályból című írása a gyermeki világ tisztaságának illúziójával számol le, a hierarchia bitorlására kihegyezett történet, kevés újdonsággal, nem igazán képes meglepni az olvasót, ellenben kiválóan kezeli a feszültséget.
A vajdasági magyarsággal szemben elkövetett atrocitások emléke két szövegben is megjelenik. Romoda Ferenc A sárga gyertya és Wilhelm József A heg című munkái egyaránt a nagyszülők fiatalkorában megtörtént eseményekre reflektálnak, a nemzedékeken át kimondhatatlan és kimondatlan szörnyűségekre, átható keserűséggel, de tapintatosan, szinte csupán utalva rájuk. Wilhelm írása merengő esszénovellaként indul, a végére marad a konkrét eseményre tett utalás, a szöveg tétje a kérdés, hogyan beszéljük meg önmagunkkal saját életünket. A novella ugyanolyan jó lett volna, ha végig első személyű marad az elbeszélő.
Ehhez a tematikai vonulathoz kapcsolódik Szamos Mariann A bűnösök bűnhődjenek című írása. Apropója a budapesti zsidó pogrom, amit ugyan nem nevez meg, miként az előző kettő se ecseteli a partizánok vérengzését. Nem igazán novella, se nem elbeszélés, inkább esszé, vagy esszénovella, lírai töprengés bűnről és bűnhődésről a holokauszt kapcsán, merengés az egyén és a közösség bűnössége fölött. A szöveg érzelmi töltése annyira hiteles, hogy átsüt rajta a bánat, a szomorúság, az önemésztő bűntudat, és különösen beszédesek a narrátor által elhallgatott, de sejtetett gondolatok. Remekül kidolgozott szöveg, akinek kezébe kerül az antológia, ne kerülje el. Miként Fehér Miklós Tigrislélek című írását se. A történet szerint Katinak – akinek vezetéknevét se tudja az elbeszélő –, van egy repülő tigrise, egy behemót dög, amely/aki almával táplálkozik. Mint egy mesében. Aztán kiderül, nem is olyan ártatlan ez a mesebeli állat – életveszélyes fenyegetés, maga az akaratot maga alá gyűrő szenvedély, akár Heroin is lehetne a neve, de nincs neve. Démon, ami nem csak repül, de lelkekkel, vagyis akarattal táplálkozik.
Ha jól emlékszem, eddig a Gion Nándor Novellapályázat minden antológiáját elolvastam, talán jeleztem is, hogy remek ötlet volt kitalálni ezt a pályázatot. Ha nem írtam volna még, hát most teszem: a pályázat elérte célját, fontos állomásává vált a magyar irodalomnak.
