Szabó Palócz Attila Visszapörgetés című, száznégy tárcát magában foglaló, frissen megjelent kötetének tartama nem ismeretlen az újságolvasók előtt, lévén, hogy a kéziratba gyűjtött írások szemelvények a Magyar Szó szombat–vasárnapi számában megjelenő, a kéziratéval azonos címen futó rovat anyagából. Mivel az évek óta heti rendszerességgel megjelenő rovatban tetemes mennyiségű anyag gyűlt össze, kézenfekvő az Életjel kiadó és a szerző szándéka, hogy ennek egy szeletét kiemelve, külön kötetbe foglalva adjanak ízelítőt Szabó Palócz Attila gondolat- és rovatvilágából.
A zentai származású szerző azon irodalmárok sorába tartozik, akik bár évek óta külföldön élnek, több szállal kapcsolódnak Vajdasághoz, irodalmi és közéleti ténykedésük folytán kétlakiak maradtak. Szabó Palócz Attila amellett, hogy a Magyar Hírlap újságíró-szerkesztője, figyelemmel kíséri nemcsak a magyarországi, hanem a szerbiai politikai, közéleti, kulturális eseményeket is, reflektál rájuk az anyaországi és hazai sajtóban, webfelületeken, egyfajta közvetítő-összekötőként a két közeg között. Írásaiban a helyi, de hatásában globális jelenségek felé fordul, s parttalan asszociációsháló-képző képességének köszönhetően az adott kontextusból kiragadva aktualizálja őket. Évek múlva is érvényes gondolatokra bukkan az olvasójuk.
A három egységre osztott kötet három év tárcaterméséből nyújt válogatást, bár a felosztás jelzésértékű, hiszen a mögöttük sorakozó írásokban nem fedezhető fel tematikai, szerkezeti hasonlóság, ahogy hangsúlyos különbség sem, sokféleségük folytán nehézkes, s minden bizonnyal szükségtelen is lenne valamiféle rendezői elv mentén csoportosítani őket, az évszámok csupán a megjelenésük évét jelzik. A rövid lélegzetű, másfél-kétoldalas írások már frappáns címükkel fölkeltik az olvasó érdeklődését, s a gyakorta felbukkanó vendégszövegeknek, műfaji sokféleségnek (vers-, dráma-, novella-, regény-, levélrészletek, blogbejegyzések), közvetlen beszédmódnak, könnyed stílusnak köszönhetően olvasmányos, olvasóbarát tárcáknak bizonyulnak, amelyekben minden esetben rekonstruálható a palóczi álláspont, fölismerhető a jellegzetes palóczi hang és a cseppenként adagolt palóczi humor.
Szabó Palócz Attila eddigi sokrétű irodalmi és publicisztikai munkássága sokoldalú szerzőt sejtet. Jelen kötet anyaga nemcsak, hogy alátámasztja, hanem tovább árnyalja, „finomhangolja” is eme megállapítást, ugyanis a szerző színházi, filmművészeti, irodalmi, politikai, történelmi, képzőművészeti jártasságáról tesz tanúbizonyságot. Ha az általa kedvelt tárcanyitó módszerrel élnénk, nevezetesen, ha beütnénk egy keresőprogramba a szerző nevét, a kézirat anyagára lebontva olyan keresőszavakat tudnánk kiemelni, mint színház, hírlap, könyvhét, Danilo Kiš, képregény, Doktor House, Google, folyóirat, Iszka, Shakespeare, irodalom, vallás…, amelyek gyakorta visszatérő elemei, motívumai az írásoknak, ugyanakkor a fentebb már említett szerzői asszociációs hálónak köszönhetően újabb problémakörök kidolgozásához nyújtanak lehetőséget, miközben a szerzői jellem- és gondolatvilág bugyraiba is betekintést engednek.
A csapongó gondolatmenet a palóczi írásművek hátránya és előnye is egyben. A teljesen váratlan képzettársításokon alapuló, meghökkentő módon szerveződő gondolatfolyam a gyanútlan olvasó szemében kaotikusnak hathat, mindaddig, amíg nem érez rá az ebben rejlő szabadság és játékosság ízére, s ha már maga is játékos kedvű befogadóvá válik, kezdi kibogozni az összeszálazódott elemeket, értelmezni a finom utalásokat, átlátni a rejtett összefüggéseket, s cseppet sem hökken meg azon, hogy egy szövegtesten belül szerepel a Látó folyóirat, Shakespeare, Talpraesett Tom, a Star Trek, Danilo Kiš, Hofi Géza, Jean-Luc Picard kapitány és Terence Hill. Lapról lapra haladva sajátos „road movie” szemlélőjévé (időnként talán szereplőjévé is) válik az olvasó, hiszen cseppet sem valószerűtlen, hogy helyenként akár önmagára bukkan, ugyanis Szabó Palócz nemcsak a környezetét, hanem családtagjait, baráti körét, ismerőseit is „beirodalmazza”, utalva ezáltal arra, hogy körülöttünk minden és mindenki lehet téma, csak megfelelő apropó szükségeltetik hozzá. A szerző az Amivé lehetnénk című tárcájában Jan Kottnak, az egyik legismertebb Shakespeare-kutatónak véleményét továbbgondolva – miszerint Shakespeare a kortársunk – kifejti, hogy egy-egy személyről, jelenségről alkotott kép sokszor olyan hivatkozásoknak és vonatkozásoknak köszönhetően válik teljessé, amelyek mindössze érintőlegesen kötődnek az adott személyhez, eseményhez, s hogy látszólagos jelentéktelenségük fölértékelődik, amint az érdeklődés fókuszába kerülnek. Ezen mozaik-építő módszer tekinthető Szabó Palócz Attila alkotói mesterjegyének, s tetten érhető a kiadvány minden darabjában.
A Visszapörgetés nemcsak a múltba visszavezető publicisztikai kalandtúra, hanem jelen-lenyomat, világ-parafrázis. Ha úgy tetszik: huszonegyedik századi füves könyv. Időkapszulába rejtett szerzői univerzum.
