Tisza Kata neve egyre népszerűbb és kiemelkedőbb a magyar irodalomban, hiszen az erdélyi írónő, újságíró és műsorvezető, miután elvégezte az ELTE interkulturális pszichológia mesterszakát, tudományosan is megalapozta a könyvei pszichológiai hátterét, ezáltal pedig műveiben szabadon mozog a pszichológia és a szépirodalom között. Az első ilyen jellegű munkája a 2017-ben megjelent Akik nem sírnak rendesen című pszichoprózákat tartalmazó kötete, majd ezt követte A legjobb hely a városban te vagy címmel ellátott terápiás verseket felsorakoztató könyve, a Most. Túlélő leszel nem áldozat-ba pedig a szerző a saját válástörténetét is beemelte. Tavaly jelent meg a „színes sorozat” negyedik része, a Kékre szeretni, ami a már említett kötetekhez hasonlóan szintén a Scolar Kiadó gondozásában látott napvilágot.
Nem könnyű műfajilag meghatározni a könyveit, a Kékre szeretni például feldolgozásregényként van feltüntetve. A könyv egyik előnye, gazdagsága a hátránya is, ugyanis Nóra és Dávid kapcsolatát meséli el, viszont az olvasó beleeshet abba a „csapdába”, hogy szépirodalomként kezdi el olvasni a művet, amiben a szerző később talán túl naggyá duzzasztja a pszichológiai analízist, ezáltal pedig lelassul a befogadás. Néhol olyan érzésünk támad, mintha a szerző ismétlésekkel élne, többször mondja ki ugyanazt a gondolatot, de elképzelhető, hogy ez szándékos, egy tudatos módszer annak érdekében, hogy az olvasóban rögzüljön, nyomot hagyjon az átadott felismerés.
Tisza gyakran nyúl vissza a gyermekkorban szerzett kötődési zavarokhoz, amelyekkel felnőttkorunkban kell megküzdenünk. Ezt hűen tükrözi a könyv borítója is, amin egy játékmackóba kapaszkodó ember ül, akinek csak körvonalai vannak, mintha X éves kora ellenére az ürességet hordozná magában. Tisza könyvében egy nagyon fontos alapállás, hogy amíg az ember nem teszi rendbe magában, nem dolgozza fel a gyerekkori sérelmeket, csonkaságokat, addig képtelen teljes életet élni, hiszen gyakran a félelmekkel és megrázkódtatásokkal teli belső gyermek irányítja. Akiben gyerekkorban eltolódtak a határok, eltorzultak bizonyos személyiségjegyek, az akaratlanul is bántja a másikat. Kékre szeretni, ami hozza magával a kékre verni gondolatot, de a szerző inkább arra a jelenségre utal, amikor egy kapcsolatban annyi fájdalmat kapunk, hogy belekékülünk. Az abúzusnak ezt a formáját járja körül a könyv, amelyben Dávid, a megnyerő külsejű fiatal férfi bipoláris zavarral él, xanaxszal és szexuális élvezetekkel nyugtatja magát, sodródik egyik napból a másikba. Mestere annak, hogy hogyan kell megalázni a nőt, hogyan kell testi-lelki fájdalmat okozni neki, akár addig döngölni az alárendelt testet, amíg vérezni nem kezd.
„Ha nővel vagyok, és közel jön, gyakran érzem, hogy fulladok, hogy idegesít, ha megérint, és az nem szex, hanem csak úgy magában van, akkor legszívesebben földöz csapnám az egész nőt, de nyilván nem teszem. Nyugodt maradok, becsukom a szemem, számat összeszorítva tűröm az ölelést, ami olyan, mint egy fogság, ami fenyeget és dühít, ezért inkább elképzelem közben, hogy valakit baszok. Hogy addig baszom, amíg bele nem hal. Ez a kép megnyugtat, így egy darabig kibírom.”
A hatalomgyakorlás különböző formái jelenítődnek meg Dávid és Nóra kapcsolatában, és itt nem csak olyan íratlan szabályokról van szó, hogy a nő kihangosítja a telefonját, hogy a másik is hallja a beszélgetéseit, hanem a férfi rábeszélésére esik a nő teherbe, majd ugyanennek a nyomásnak köszönhetően dönt úgy, hogy a várandóság tizenkettedik hetében elveteti a magzatot. Az abortusz csak egy ok a sok közül, amiért képtelenek az őszinte és a szeretetteljes párkapcsolatra.
A hűtlen férfi mintha az anyjához térne vissza minden egyes alkalommal, a nő pedig megbocsátja a félrelépéseket, és rengeteg időnek kell eltelnie ahhoz, hogy belássa, ez nem egy gyerek csínytevése, hanem egy felnőtt ember kontrollvesztettsége.
„Nem tudom, ki vagyok, talán ezért csalok meg mindenkit, hátha valakitől egyszer megtudom, hátha valaki végre betömi ezt a bennem tátongó szörnyűséges űrt. A házasságom is szétbasztam, érezni akartam, hogy létezem, ezt csak szex közben érzem, valahogy ott jön erős visszaigazolás. De az olyan szex, amilyet Nóra mutatott, az az érintős-bújós, ami kezdetben érdekes is volt, ezt nem érezteti velem. Csak azzal tudok dugni, akit utálok. Nem tudom miért, csak az erőszak izgat fel.”
A regényben mindkét fél szemszögét megismerhetjük, ami még közelebb hozza az olvasóhoz a szereplőket és belső vívódásaikat. Annak ellenére, hogy Nóra pszichológusként dolgozik, ugyanúgy szakmai segítségre szorul, mint azok az embertársai, akik nem ismerik olyan elméleti szinten a lélek működését és a különféle személyiségzavarok megnyilatkozási formáit. Ő maga sem ismeri fel azonnal, hogy mennyire kiszolgáltatottá vált egy lelkileg sérült ember mellett.
A Kékre szeretni egy olyan könyv, amiből nagyon sokat tanulhatunk az emberi elméről, a birtoklási vágyról, a másik elnyomásáról, manipulálásáról. Mindenképp nélkülözhetetlen olvasmány azok számára, akik a legmélyebb rétegekbe való utazást keresik egy könyvben.
