Oxfordban szerzett vegyészdiplomájával a politika boszorkánykonyhájában helyezkedett el 1959-ben az akkor 34 éves Margaret Thatcher. Abban az időben, a politika világában szinte még senki nem ismerte a 2013. április 8-án nyolcvanhét éves korában elhunyt hölgyet, akinek – jóval később, de – már a 20. században fogalommá vált a neve, és szerdai végső búcsúztatásán az angol királynő, II. Erzsébet is megjelent. Az uralkodó ezzel a rendkívüli gesztusával is jelezni kívánta, hogy Margaret Thatcher, akit hazájában és külföldön is sokan csak Vaslady-ként emlegetnek, kivételes egyéniség és politikus volt.
Nagy-Britannia első, s eddig egyetlen kormányfő asszonyaként a legtöbb időt, tizenegy évet is ő töltötte el ebben a tisztségben, hazájában. Személyisége és politikája rányomta bélyegét Nagy-Britanniára, ahogyan az európai politikára is.
Az 1980-as években már emblematikus politikusnak számított és hajthatatlan antikommunista hírében állt. A brit Konzervatív Párt színeiben Thatcher 1979 és 1987 között három parlamenti választáson győzött, zsinórban. Hosszú kormányzása alatt felbecsülhetetlen jelentőségű és visszafordíthatatlan gazdasági-politikai változásokat hajtott végre hazájában.
Vasladynek egy szovjet újságíró keresztelte el az 1970-es években. A névválasztás a politikus asszony megalkuvást nem tűrő stílusa és a kommunizmus elleni radikális fellépése miatt történt.
A kommunizmus elleni küzdelemben kiváló társra lelt az Egyesült Államok elnökében, Ronald Reaganben, akit szintén határozott fellépésű politikusnak és a szabadpiac híveként tartottak számon. (Reagan, a korábbi filmszínész az 1980-as években már amerikai elnökként játszott főszerepet hazája és a világ történelmének alakításában; 2004-ben hunyt el.).
A gazdaságpolitikában mindketten elfogadták a chicagói iskola tanításait, ami épp az 1970-es évek második felében hódította meg a Nyugatot a szabadpiac mindenhatóságát hirdető tanaival. Reagan már nem érhette meg, de Thatcher 2008-ban tanúja lehetett a gazdasági problémák megoldását a teljesen szabadjára engedett piacra bízó irányzat összeomlásának, amely a globális pénzügyi válság kirobbanásával vette kezdetét.
Thatcher nem csak a szabadpiachoz (vagyis az állam gazdasági hatáskörének kíméletlen megnyirbálásához) ragaszkodott, de 1982-ben ugyanilyen makacssággal háborúzott sikeresen a Falkland(Malvin)-szigetekért Argentínával, vagy törte le a sokáig tiltakozó és sztrájkoló szakszervezeteket. A brit gazdaságot szintén könyörtelenül átalakította. Intézkedéseivel sok ellenséget szerzett, bírálói is szép számmal akadtak, de saját útjáról nem tért le.
Nem hátrált meg a „hazai” terrorizmus elleni kíméletlen harcban sem. Még azok után sem engedett, hogy 1984-ben egy brightoni szállodában a közelében robbantott az IRA északír terrorszervezet, megölve öt politikustársát.
Engedni, meghátrálni teljesen elfogadhatatlan volt számára. Sőt, óriási bűn, árulás.
A német megosztottság, vagyis a keleti kommunista és nyugati kapitalista Németország fenntartásához legalább annyira ragaszkodott, ahogyan ahhoz, hogy a Falkland-szigetek a brit korona fennhatósága alá tartozzanak. Ezért még háborúzni is hajlandó volt az argentinokkal.
A németekkel viszont nem akart háborúzni. Meggyőződése volt ugyanis, hogy Németország újraegyesítése (ami 1990-ben meg is történt) új háború forrása lehet Európában. Ezért a franciákkal sokat lobbizott Mihail Gorbacsovnál, a Szovjetunió utolsó elnökénél, hogy a Kreml ne támogassa a német újraegyesítést.
A berlini fal leomlása (1989-ben) győzte meg arról, hogy az egyik nagy 20. századi elődje, Sir Winston Churchill által vasfüggönynek elnevezett kommunista-kapitalista választóvonalnak és az annak keleti felében tenyésző egypárti diktatúráknak végleg befellegzett.
A hidegháború utáni korszak már nem az ő világa volt. Nehezen is tudott volna megfelelni az új kihívásoknak. Talán ezért is cserélték le a kormányfői poszton. Helyét egy sokkal hajlíthatóbb, „szürkébb” és megegyezésre nyitottabb politikussal, John Majorral töltötték be.
Margaret Thatcher 1990 novemberében saját (konzervatív) pártjának a nyomására kényszerült lemondani, jó tizenegy évnyi kormányzás után.
Hiába léptették vissza, neve és vezetési módszere már fogalommá vált. A határozott, keménykezű és hajthatatlan stílusával ötvözött kormányzásáról ismertté vált politikai irányzatát akkor már mindenki csak „thatcherizmus”-ként emlegette.
A thatcheri módszer és recept ugyanakkor magában foglalja a szabadpiac elveit (illetve azok maximális támogatását és gyakorlati alkalmazását), a drákói költségvetési politikát, a központi államapparátus szerepének minimumra csökkentését és kevéske populizmust is. A thatcherizmus – politikai hovatartozástól függetlenül – azóta mindegyik brit miniszterelnökre hatást gyakorolt (bizonyos fokig), beleértve a 2011. május dereka óta kormányzó, szintén konzervatív David Cameront is.
Az elmúlt években Thatcher asszony szellemi és fizikai állapota több egymást követő szélütés miatt megromlott, de ez már nem befolyásolta karrierjét, hiszen a politizálással régen felhagyott. Súlyosbodó betegsége miatt végül teljesen visszavonult a közélettől, nyilvánosságtól.
