„Ha velem nyerni tudtatok, akkor igazán jónak kell lennetek!” – állítólag ezt mondta a 61 esztendős Maurizio Sarri a Juventus labdarúgóinak, miután az Öreg Hölgy becenévre hallgató csapat biztosította bajnoki címét az olasz élvonalbeli bajnokság idei, koronavírusos szezonjában. S valóban, Sarri ezzel az önironikus mondatával tökéletesen összefoglalja saját maga edzői pályafutását, hiszen ebben a kijelentésben minden benne van, ami az olasz trénert jellemzi: a tisztelet mások munkája iránt, az önmaga felé tanúsított egészséges kritika, a több évtizednyi élettapasztalat és az a fajta rafináltság, ami nélkül a világ legnépszerűbb sportjában aligha lehet sikert elérni. A torinói együttes zsinórban kilencedszer állhatott fel Olaszország trónjára, Sarri pedig a Serie A történetének legidősebb bajnoki címet nyerő edzője lett.
A teljesen atipikus figura 1959-ben Nápolyban látta meg a napvilágot. Soha nem volt profi labdarúgó, sem sikeres futballista, és bár edzőként 30 éves korától kezdve tevékenykedett, berobbanni csak az utóbbi pár évben sikerült neki. Élete során ritkán volt könnyű helyzetben. Sportolóként, később trénerként is két műszakban dolgozott, hogy megteremtse magának a napi betevőre valót: délelőtt egy pénzváltóban szorgoskodott, délután már a pályán gürcölt. A nyolcadosztályból indult, s fokozatosan lépkedett felfelé. A fordulópontot talán a 2000-es évek közepén történő bundabotrány jelentette számára, amikor az Arezzo kispadjáról menesztették honfitársát, Antonio Contét.
Amennyire furcsa alak Sarri a sportban, olyannyira szokatlan volt Olaszországban a játékstílusa is. A helyiek aligha szoktak hozzá ahhoz, hogy a zöld gyepszőnyegen lendületes, háromszögezésekre épülő attraktív támadójátékot lássanak, de Sarri ezzel érte el sikereit. Rivaldafénybe az Empolinál került, ahol sikerült kiharcolnia az első osztályban való szereplést. A láncdohányosként elhíresült Sarri ekkor már az újságok címlapjaira került. 2015-ben hazacsábították Nápolyba, ahol a középcsapatból bajnokaspiránst kovácsolt, s kétszer is nüanszok választották el a Scudettótól.
A 2018/2019-es idényben egy – reálisan nézve – meglehetősen gyenge londoni Chelsea-t vezetett az angol bajnokság bronzérméig és az Európa-liga-győzelemig. A kékektől való távozás a torinói Zebrákhoz repítette őt, ahol folytatta kivételes intelligenciájára épülő munkáját. Csapatait a mérkőzéseken a 4–3–3-as, a 4–2–3–1-es, vagy a 4–3–1–2-es formációban szerepelteti, a végletekig gyakorlott rögzített szituációkkal (szabadrúgás, szöglet).
A mester naponta állítólag képes elszívni öt doboz cigarettát is, és nem ritka látvány, hogy az oldalvonal mellett kezében is egy kis füstölnivalót szorongat. Míg Angliában dolgozott, a szabályok értelmében nem gyújthatott rá a pályán, így – meglehetősen gusztustalanul – nikotinrágót harapdált. Azt, hogy mennyire elvetemült módon függő Sarri, mi sem bizonyítja jobban, hogy egy németországi mérkőzés során az ellenfél Leipzig külön helyiséget épített az olasz trénernek, ahol pöfékelésével levezethette a stresszt.
És hogy mit kapott a láncdohányos Sarri a Juventus játékosaitól, miután megnyerték a bajnokságot? Hát, természetesen egy égő, igazi cigarettát!
