Anyai nagyapám ismert asztalos volt Kúlán. Olyannyira, hogy még úgy is megérkezett hozzá a postai levél, ha csak a nevét és a helyiségnevet írta rá a feladó. Azok a bútorok és nyílászárók, amelyek az ő keze alól kerültek ki, több emberöltőre szóltak. Valljuk be, korábban a bútorok kiváló minőségűek voltak, hiszen fából készültek, nem pedig farostlemezből, forgácslapból mint manapság, és az évtizedek alatt egyedül a szú tehetett bennük kárt, ettől függetlenül nem veszítették el a formájukat, és ha megfelelően ápoltuk, a lakkréteg is kiállta az idő próbáját.
Természetesen ma is gyártanak fabútorokat, azonban csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a lakás berendezése valódi fából készüljön. A modern bútorgyártás fő alapanyaga a fent említett laminált forgácslap, és a bútorüzletek túlnyomó többségében kizárólag ilyen kivitelű szekrényeket, asztalokat találhatunk a kínálatban.
Az elmúlt években több bútorüzletben megfordultunk, de mivel az ott látottak nem nyerték el a tetszésünket és a bizalmunkat – a fiókok, szekrényajtók a nyitogatásoktól megroggyantak, kigörbültek –, úgy döntöttünk, inkább méretre csináltatunk. Találtunk egy jó, megbízható mestert, és szinte az összes bútort vele csináltattuk meg – igaz, közbeszólt a járvány is, így majdnem két évbe telt, mire az összes bútor elkészült. Amikor már szinte minden a helyére került, az ebédlőben a vitrin és a tálalószekrény is, asztalunk még mindig nem volt. Azért nem, mert oda egy fehér, matt üveg asztallapú étkezőasztalt álmodtam meg.
Hosszú utánajárással az egyik lakberendezési áruházban találtunk is egy olyat, amely nagyjából megfelelt az elképzeléseimnek. Aláírtam a szerződést, azon nyomban kifizettem az előleget, az eladó biztosított arról, hogy 6-7 hét alatt megérkezik a négy székkel egyetemben, de ehhez ki kell fizetnem másnap a teljes összeget. Ez november 20-án volt. Kissé elszomorodtam, hogy még karácsonyra sem lesz asztalunk, de belenyugodtam, mást nem tehettem.
Elmúltak az ünnepek, elmúlott a január is, tehát számításaim szerint már 8 hét is eltelt a vásárlás óta, de még mindig nem értesítettek arról, hogy mikorra várható az asztal érkezése. Kezdtem elveszíteni a türelmem, ezért előkerestem a számlát, és miközben a telefonszám után kutattam, véletlenül megakadt a szemem egy apróbetűs részen a lap alján, amelyben az állt, hogy a várható szállítási idő 17 hét! Éreztem, ahogy a fejembe tolul a vér, és reszkető ujjakkal tárcsáztam az üzlet számát. Mint ahogy várható is volt, kicsörgött. Több számot is végighívtam, nem jártam sikerrel. Gondoltam egyet, és felhívtam a honlapjukon található központi telefonszámot, amelyen az online rendeléseket lehet leadni. Jelentkezett egy ifjú hölgy, akinek szinte köszönés helyett rögtön azt mondtam, ne merészeljen átkapcsolni egy mellékre sem, hanem hallgasson végig!
Kiderült, hogy az asztal a rendeléstől számított 9. héten érkezik Kínából a szlovéniai raktárba, onnan pedig legalább kettő, de előfordulhat, hogy 3–4 hét elmúltával fut be az újvidéki raktárba. És a hölgy szerint a kollégája nem mondhatott 6-7 hetet, mert köztudott, hogy minimum 12 hét is elmúlik, mire a rendelt bútor megérkezik, de ez lehet akár több is, azért van a számlán feltüntetve, igaz, miniatűr írásjegyekkel, a 17 hét. Láttam, hogy felesleges vitatkoznom, a szó elszáll, más lett volna, ha hangfelvétellel tudtam volna bizonyítani, mi hangzott el a számlakiíráskor.
Ünnepélyesen bejelentem, hogy február 24-én, délután fél egykor leszállították az ebédlőasztalt és a székeket. Két markos legény felcipelte az első emeletre a dobozokat, mondtam a férjemnek, még véletlenül se segítsen nekik, mert 2000 dinárt számoltak fel a kiszállításért, továbbá emeletenként 350, az összeszerelésért pedig szintén 2000 dinárt. Azért egy üdítővel megkínáltam a fiatalembereket, hiszen ők valójában nem tehetnek róla, hogy a megvételkor teljes egészében kifizetett asztalt 12 hét után szállították le.
Azóta már fel is avattuk: szombaton annak rendje és módja szerint megterítettük, családilag körbeültük, és jóízűen elfogyasztottuk a házi pizzát. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a talapzatán és az asztallapon is találtam gyártási hibát, úgy vagyok vele, örülök, hogy végre megérkezett, és elfoglalta méltó helyét az ebédlő közepén.
