A kérdésre, hogy vajon ki a világ legnagyobb mesemondója, sokan nyilván egyből rávágnák: Hans Christian Andersen, hiszen a dán gyerekkönyvíró olyan csodálatos meséket adott közre, mint a Borsószem hercegkisasszony, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A rút kiskacsa, A hókirálynő vagy éppen A kis gyufaáruslány története, amelyek szinte a világ minden országában ismertek. De hogy ki volt ez a nagy mesemondó, legalább olyan érdekes, mint a történetei, hiszen az élete is meseszerű volt, nemcsak a munkássága. 219 évvel ezelőtt, április 2-án született Dániában, szegény cipészmester fiaként. Korán árván maradt, így kiskamaszként megpróbált elhelyezkedni a koppenhágai királyi színházban, hogy némi bevételhez jusson. Mivel ott csakhamar felfedezték irodalmi fogékonyságát, a színház igazgatósága és a király anyagi támogatásával folytathatta félbehagyott tanulmányait, majd egyetemet végzett. Újságírással, színműírással, gyerekkönyvírással foglalkozott, és rengeteget utazott Európában. 1841-ben Magyarországon is megfordult, bejárta Pestet, Budát és Mohácsot. Útjai során rengeteg legendát, mítoszt, mondát ismert meg, amelyeket beépített a meséibe, ezáltal adta tovább a gyűjtött epikus anyagot. Meséit első ízben Petőfi Sándor özvegye, Szendrey Júlia fordította magyar nyelvre 1858-ban, s az ő fordítását később újabbak követték.
E fordításoknak köszönhetően váltak népszerűvé az Andersen-mesék magyar nyelvterületen, eladdig, hogy napjainkban is bizonyára sokunk könyvespolcán lapul ott például az Andersen legszebb meséi című gyűjteményes kötet, amelyből gyerekként sokat meséltek nekünk, s később, már olvasó kisdiákokként, magunk betűztük e szomorkás mesék hőseinek kalandos történeteit. Jómagam rongyosra olvastam a mi Andersen-kötetünket, amelyből megtanulhattam: a mesék nem arról szólnak, hogy minden rendben van, hanem hogy mindent rendbe lehet hozni. Vagy legalábbis majdnem mindent. Mindenesetre megéri tenni érte. S ha elakadnánk az élet buktatói közepette, elég fellapozni egy mesekönyvet, s máris csodák történhetnek. A könyv fedelével együtt feltárul a bejárat a mesevilágba, ami részben a mi világunk mása, részben a fantáziáé. S e világból ötleteket és reményt is lehet meríteni, amelyek megkönnyíthetik az eligazodást a mindennapok útvesztőiben.
Janikovszky Éva meglátása szerint az olvasás által fejthető meg a könyvek titka. Nevezetesen az, hogy minden bennük van. Nemcsak a tündérek, a manók, a királykisasszonyok, a gonosz boszorkányok, hanem mi mindannyian. Örömeinkkel, gondjainkkal, vágyainkkal, bánatunkkal, benne van a jó meg a rossz, az igaz és a hamis, a természet, a világmindenség. Ez mind, mind elfér a könyvekben. S ha kinyitjuk őket, megosztják velünk a titkaikat. Fel kell hát lapozni őket! E gondolatot a neves írónő 2001-ben fogalmazta meg a Gyermekkönyvek nemzetközi napja alkalmából, amelyet 1967 óta Hans Christian Andersen születésnapján tartanak világszerte. Janikovszky Éva eme buzdításával a nemzetközi gyerekkönyvnap célját is megfogalmazta, nevezetesen azt, hogy ébren kell tartani az olvasás szeretetét, és népszerűsíteni kell a gyermek- és ifjúsági irodalmat.
Digitalizált világunkban mindez egyre fontosabbá válik, mert azokkal a gyerekekkel is meg kell ismertetni az olvasás szépségeit, akik a számítógép előtt töltik az idejük nagy részét, hiszen a könyvek nemcsak szórakoztatnak, hanem tanítanak is, és a mai generációknak is szükségük lenne arra az ősi tudásra és bölcsességre, amelyeket a meséink őriztek meg.
Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)
