Mindig időben elkészíti a házi feladatát, a kézírása kifogástalan, a szobáját is rendben tartja. Általában visszahúzódó és félénk, de illemtudóan köszön az idősebbeknek (is). Segít a szüleinek, gondoskodik a kisebb testvérről is. Ő a jó gyerek.
Neki nincsenek gondjai, sötét gondolatai – legalábbis ezt feltételezik róla a felnőttek, hiszen nem okoz különösebb feltűnést és problémát, sem otthon, sem az iskolában. Persze, ez mind a felszínen zajlik ekképpen. A legtöbb szülő úgy véli, egy gyerek akkor számít „jónak”, ha mindent úgy csinál, ahogy mondják neki, ahogy elvárják tőle.
A szülői létnek több útvesztője is van. Mindannak ellenére, hogy minden szülő azon igyekszik, hogy a legjobban és jónak nevelje a csemetéjét, könnyen eltévedünk, és makacsul próbálunk ragaszkodni olyan módszerekhez, amelyek – idővel be kell látnunk – nem vezetnek jóra.
Tényként kell észrevennünk azt is, hogy szinte lehetetlen úgy nevelni a gyerekeket, hogy szülőként ne okozzunk nekik legalább egy traumát. A pszichológusok által javasolt nyílt kommunikáció, a határok felállítása és a helyes reakció – néha nem megvalósítható, vagy túl sok idő kell hozzá, hogy ne a berögződött nevelési formákat alkalmazzuk egy-egy problémás helyzetben.
Amikor a szülő megdicséri a gyerekét, általában azért teszi, mert valamit jól csinált, vagyis mert jól viselkedett, de ritkán vagy szinte soha sem dicsérjük meg őket azért, amilyenek, vagyis a személyiségükért. Ellenben, amikor a gyerek rossz fát tesz a tűzre, és ezért kritizálja a szülő, akkor szinte mindig a személyiségét becsmérli – milyen lusta, szemtelen, rendetlen és hasonlók. Akarata ellenére pontosan így nevel „jó gyereket”. Mert a gyerek így azt tanulja meg, hogy a szülő nagyon pozitívan reagál a jó viselkedésre, de rendkívül negatívan éli meg azt, hogy milyen ő, személyiségként. Így gyakran elrejti saját érzéseit, akaratát és ehelyett „helyesen cselekszik”. Hiszen ha dühös vagy ideges, és ezt ki is mutatja, a szülei kritizálni fogják, miszerint egy „jó” gyerek nem viselkedik így.
Természetesen, minden szülő álma egy olyan csemete, akivel nincs sok gond, és minden könnyen megy, mint a karikacsapás.
De milyen is a „jó” gyerek? A legtöbb szülő szerint kötelességtudó, illedelmes, szófogadó, nyugodt, nem nyafog, nem veszekszik, nem hangoskodik, nem ellenkezik, nem késik…
Vajon mindez elvárható egy fejlődésben lévő személyiségtől? Akinek járna annyi, hogy a szülő mutassa meg saját példáján a helyes utat, egy-egy olyan helyzetben, amikor szót kellene fogadni, de a körülmények olyanok, hogy mi magunk sem tudunk a szabályok mentén haladni.
Mi a teendő akkor, ha a szülő maga is rádöbben arra, hogy őt is „jó” gyereknek nevelték, és az ezzel járó negatív következményekkel kellene előbb megküzdenie, hasznos példát mutatva a gyerekének?
A „jó” gyerekből később jó munkás lesz, aki betartja a szabályokat, soha nem okoz gondot, és ügyel arra, hogy senkit se zavarjon. A szabályok vak betartásával éli mindennapjait. Csak sajnos, szinte minden érdekes, érdemleges vagy fontos dolog egy kis lázadással jár együtt.
Nyitókép: Pixabay
