Megérte

Egyik délután éppen mosogattam, amikor a fiam azzal állt elő, hogy kitalálta, mire költi az összegyűjtött pénzét. Kíváncsian fordultam felé, habár sejtettem, hogy egy újabb elektronikai kütyü részletes bemutatására készül – amiből már többet is birtokol a kelleténél. Szerintem. De ez relatív fogalom, hogy egy tízéves gyereknek mennyi az elég a technika legújabb vívmányaiból.

Kiderült, hogy ezúttal egy laptopot szeretne vásárolni. Miután részletesen bemutatta a kiszemelt tárgy jellemzőit, technikai specifikációit, belevágott a bonyolultabb rész ecsetelésébe. Mivel a laptopot egy adok-veszek jellegű internetes oldalon találta, nekem kellene segítenem a vásárlási folyamat lebonyolításában. Előadásmódjából sejteni véltem, hogy ez még nem minden, most jön csak a java. Felkészülve arra, hogy nemet mondok vagy hogy megpróbálom lebeszélni a vásárlásról – meglepő határozottsággal kijelentette, hogy ez bizony az ő spórolt pénze, és arra szeretné költeni, amire ő akarja.
Összegeztem hát: szóval, egy borsos árú használt laptopot készül megvenni anélkül, hogy kipróbálhatná, az eladó ismeretlen, egy másik városban él. Nem igazán tetszett a dolog. 

Forgattam a szemeim. Soha nem vennék értékesebb dolgot ilyen formában, csak megbízható eladótól, és persze, féltettem a gyereket a csalódástól. Felajánlottam, hogy nézzünk másikat, máshol, de a gyerek hajthatatlan volt, neki ez a laptop kellett. Vívódtam, mitévő legyek. Bevessem-e az anyai szigor kártyáját (mint oly sokszor) vagy hagyjam rá, és ha szomorú lesz a végkifejlet, tanul belőle. Habár nehezemre esett, de ezúttal a második utat választottam. Hát legyen. Örült, hogy elfogadtam a döntését, és hogy segítek neki véghez vinni a folyamatot.

Megnéztem a laptop tulajdonosának a profilját, kutattam a neve után, gyanúsnak tűnt, hogy több ilyen nevű személy is létezik – de ez magában még nem lehet bizonyíték az átverésre. Ha akartam, ha nem, most már foglalkoznom kellett az üggyel, habár cseppet sem hiányzott a mindennapos teendők és problémák megoldása mellett még egy ilyen feladat is. Kapcsolatba léptem hát a laptop-árussal. Furcsák voltak az üzenetei, kiderült, hogy elvesztette a laptop töltőjét, és hogy jelenleg nincs is nála a laptop, mert a barátja próbálja feléleszteni a készüléket… de azért legyünk nyugodtak, biztosan működik. Másnap az összeg felének befizetését sürgette, egyszer azt írta, ő állja a postaköltséget, a másik üzenetében pedig, hogy abban az esetben fizet, ha előleget küldök a folyószámlájára. De nagylelkűen ajándékként elküldi a laptophoz tartozó táskát is… Egyszer a nevetés, aztán a sírás kerülgetett.

Amire nem számítottam: a kütyü időben megérkezett. Ami nem lepett meg: egy koszos dobozba csomagolták be, ami tele volt zsúfolva gondosan összetört sztiropor-darabkákkal és kellemetlen szagú újságokkal, mindezen belül helyezték el a laptopot az üzenetekben oly sokat emlegetett „eredeti” dobozában, ami fehér helyett már sárgás színű volt, helyenként foltokkal, de benne volt a laptop – ragacsosan, teli ujjlenyomatokkal, koszos billentyűzettel, töltő nélkül. A kisebb doboz mellett külön itt volt a „csodálatos” laptoptáska is – kopottan, zsírfoltosan. Mindebből olyan „ki tudja milyen” szag és cigarettafüst áradt.

A sok idegeskedés, kétely és „én megmondtam” kezdetű mondat ellenére – mint a tisztítás után kiderült – egy hibátlanul működő, kiváló laptop tulajdonosa lett a fiam. Igazán meglepő, hogy ilyen vidáman ért véget ez a történet. Örülök, hogy tévedtem.