„Ha én egér lennék” kezdetű mondat valószínűleg ritkán hangozhatott el a történelem során, hiszen ez a pöttöm rágcsáló nem örvend túl nagy közmegbecsültségnek, mi több, sokan egyenesen viszolyognak tőle, mert elég fürge és elszánt ahhoz, hogy bárhová felmásszon és mindent összerágjon, ahol pedig megtelepszik, onnan nehéz „kilakoltatni”. Nyelvünkben a „szürke egér” megállapítás emberre vonatkoztatva nem éppen hízelgő, hiszen az illető kicsinységére, jelentéktelen és haszontalan voltára utal, s hasonlóképpen a „megegeresedik” kifejezés sem bír kedvezőbb jelentéstartalommal. A „megegeresedett bor” kellemetlen szagúvá vált lőrét jelent, a lovak „egér” nevű nyavalyába esve duzzanattal küzdenek, talán csak Rideg Sándor Indul a bakterház című regényében kap némileg kedvezőbb jelentést a szó, elhangzik ugyanis, hogy a gatyamadzagos babonától a banya úgy „megegeresedik”, hogy a fa tetejére mászik tőle. Itt tehát az „erőre kap”, „megfürgül” jelentés válik hangsúlyossá, megspékelve jó adag csibészséggel és malíciával.
Ez a csibészség jellemzi Kovács András Ferenc (közismertebben KAF) Egerek könyve című kötetét is, azzal, hogy a költő egeres verseinek megírása során sok humort és még több játékosságot alkalmazott, így könyve „nagycsaládi egerészeti verseskönyv”-ként érdekes lehet gyereknek és felnőttnek egyaránt. Szalma Edit humoros illusztrációi vélhetőleg elhessentik az egerektől berzenkedők kezdeti ellenérzését, és felkeltik az érdeklődést, hogy ebből a témából vajon mi mindent lehet kihozni. A címlapon máris egy ütős rajz: KAF15 jelzésű repülőgépén száguld egy kockás sálat viselő egérpilóta, akár ha titkos ügynök vagy felderítő lenne a múlt századból. Ez a figyelemfelkeltő antré sejteti, hogy a kötetben aligha lesz szó gyáva és unalomba szürkült sajttolvajokról, annál inkább kalandvágyó egerekről, akik az Intermouse jeles egérügynökéhez, Nick Grabowskihoz hasonlatosak, rátermettség tekintetében bizonyosan. A Macskafogó című remek animációs film azonban nemcsak főhőse révén képez kapcsolódási pontot e szintén remek könyvvel, hanem a szerzők névadási gyakorlatában is, hiszen a kémtörténet Fushimisi professzora, Lusta Dickje, Csino-szanja, Fritz Teufelje és Pokiója Al-Bugri Ibn Fudri Badaránként, Futokoda Cukijóként, Csakrágjocóként, Orrondi Vencelinként és Pinduritaligalaként köszön vissza KAF kötetében. Mondhatni: szinte tobzódhatunk a minden rendű és rangú egerek magyar nyelvi leleményt kimaxoló elnevezésében. S ekkor még a bravúros versformákról, csengő-bongó rímekről és kreatív szójátékokról szót sem ejtettünk! Márpedig KAF a virtuóz verselés nagymestere, és legyen szó haikuról, bölcsődal-utánzatról, tercináról vagy bármi másról, egyaránt otthonos, mi több: lubickol bennük. A költészeti bravúrtól megszédült olvasó pedig azt veszi észre, hogy olyasféle verssorok konganak a fejében, mint: „Görcs járjon a bolhás macskák körme közt!”, vagy „Kövér macska ángyó ágyán mászogat!”, vagy „Jaj, Ámerikába, csak Ámerikába, csak ott vár rám a Szabadság! / Várnak a szőke cicák Nevadában, s tán levadásznak a sztár, laza macskák!”
Ehhez persze el kell a kötet verseit olvasni „nem egyszer, de százszor”, hiszen a költemények nem adják egykönnyen magukat. Első nekifutásra elámítanak, másodjára meghökkentenek, harmadjára elszórakoztatnak, s csak mikorra minden szójátékát, pajkos utalását, költészeti odapöccintgetését felfedeztük, na, akkor nyűgöz le bennünket igazán a felismerés, hogy a költő mi mindent épített bele alkotásaiba, és hogy innentől már aligha moshatunk úgy fogat vagy lépdelhetünk úgy moziba menet, hogy ne valamelyik egeres vers lüktetését vélnénk felfedezni ritmikus mozdulatainkban. Ráadásul a versekben „megénekelt” egérkék egytől egyig karakteresek, legyen szó a borzas, nyilazó ősegérről, a házitündérként porszívózó Cimpikéről, a cukrászdát működtető, falánk Marczipáni Marcellről, a képzőművészkedő, pacsmagoló Marcinkáról, az Északon vacogó, ám Afrikába vágyó fagyosszent-egerekről, a divathóbortos Enciánról, netán Cukijóról, a japán csodaegérről, a macskák nyelvét oktató, kerékpárt koptató Cinc Ferencről vagy Tibet bölcséről, Csakrágjocóról – mindegyikük egyszerre egéri és emberi. Történeteikben saját kicsinyességeinket, jellemhibáinkat, vágyainkat és álmainkat egyaránt felfedezhetjük, s még a költő karakterét is megmosolyoghatjuk Alvinczy Nárcisz, a költészet egere személyében, aki gyakran levert és lehangolt, hiszen „pállott ködben él”, s miközben rágja önmagát, a vers titkába rág, ugyanakkor felismeri, hogy: „Egy angol költő pont olyan, mint én, Alvinczy Nárcisz – / A képzelet s a gondolat szintjén, ha nincs is, átvisz! (…) Ha náthás, prüszköl, szürke: épp olyan, mint én, ha más is.”
Az Egerek könyvében azonban nem csak remek karakterek és izgalmas életutak sejlenek fel, hiszen maga KAF fogalmazza meg munkamódszerének lényegét A sajtkirály, Rágpontfenn és Surmoá, a rendőrminiszter című versének kezdő strófájában: „Nehéz egérmesét írni, / Ha nincs hozzá kezdőmondat – / Se mondandó, se tanulság, / amit akárki levonhat… / Ám a világ példázattá, / Szavakká alakul át – / Hanem vigyázz, Fadrusz druszám, / Jól megrágd a fabulád!” S mintha e jószándékú figyelmeztetés önmaga biztatása is lenne, így aligha meglepő, hogy KAF, megfogadva e figyelmeztetést, csupa örökérvényű egérsztorival gazdagította az (egér)irodalmat. Negyvenöt versének bármelyike „egérfeletti” gyöngyszem, vagy mondhatnánk úgy is: otthonossá rágott „sajtvers”, és együttesen, kötetbe foglalva, segítenek benne, hogy „megegeresedjen”, aki borongós napokon, borongós hangulatban beléjük lapoz.
Nyitókép: Pixabay
