Kufliskodás

A könyvbarátoknak valódi aranybányát rejthetnek a használt könyveket árusítók egymásra halmozott kartondobozai, amelyekről, első ránézésre nem sejthető, miféle meglepetések lapulnak a mélyükön. Neki kell hát veselkedni, és átleltározni a dobozok tartalmát, hiszen többnyire a könyvárus sem tartja számon, miféle köteteket birtokol. A keresgélés így sajátos kincsvadászattá változik, hiszen sohasem tudhatjuk, hogy egy jó ideje keresett ritkaságra, esetleg valami számunkra ismeretlen, ám ígéretesnek tűnő kiadványra bukkanunk. Legutóbb is így történt, régóta áhított kötet kacsintott ugyanis rám kiemelt helyéről, a stand első sorából, ahol az árus az értékesebbnek ítélt portékáját tartja. Dániel András egyik sikerkönyve volt az: a Jó éjszakát, kuflik! című kiadvány. Persze lehetett volna bármely más címszó is a neves sorozatból, ugyanúgy megörültem volna neki, hiszen addig még nem volt saját kuflim, holott régóta szerettem volna birtokolni legalább egyet. Az árussal azonmód meg is egyeztünk, és immár két lángos áráért a hátizsákomba vándorolt az új szerzemény.

Dániel András kuflijairól néhány éve hallottam először, amikor is egyik ismerősöm a szegedi Somogyi-könyvtárban végzett gyakornoki munkát, és lelkendezve mesélte, hogy a gyerekosztály sztárszerzője egy olyan magyar író, akinek fura kis lényekről, valamiféle kuflikról írt köteteiért sorban állnak a kölcsönzőrészlegen. A mindentudó enciklopédiában utánaolvasva megtudtam azt is, hogy a budapesti szerzőnek 2012 óta jelennek meg egyedi, különleges humorú könyvei, melyek közül a 2014-ben kezdődött Kufli-könyvsorozat vált nagyon népszerűvé, és Dániel András nevét országszerte ismertté tette. Ráadásul ő nemcsak író, hanem grafikus is, és a köteteit többnyire maga illusztrálja, így aligha meglepő, hogy íróként és illusztrátorként is elnyerte már az Év Gyerekkönyve Díjat, a Kicsibácsi és Kicsinéni, valamint A nyúlformájú kutya című kötetei pedig Szép Magyar Könyv elismerést kaptak.

A köteteihez írt könyvajánlók sorra kitérnek arra, hogy abszurd humorral írt, groteszk hangvételű könyveiben egyéni hangot üt meg, ironikus-tréfás nyelvi játékai kacagtatóak, különös karaktereivel pedig olyan világot teremt, amiért kicsik és nagyok egyaránt rajonganak. Aligha meglepő hát, hogy a KEDD stúdió animációs sorozatot készített a Kufli-könyvekből, így nemcsak papíron, hanem a legismertebb videómegosztó portálon is elérhetővé téve Dániel András bumfordi kis teremtményeinek kalandjait. Jómagam a Covid-időszak karanténos heteiben fedeztem fel a YouTube-on ezeket a néhány perces kisfilmeket, és a vesztegzár elől ebbe a végtelenül bájos és szellemes animált világba menekültem, sorra nézve a jobbnál jobb epizódokat. Dániel András szín- és részletgazdag grafikájának, valamint Scherer Péter utánozhatatlan narrációjának köszönhetően keresztül-kasul bejártam az elhagyatott rétet, amelyen egykor dúsan nőtt a vadzab, a vadsóska, a vadspenót, a vadmarcipán, a vadkavics, a vadradír, meg más, hasonló növények. Egy éjjel azonban, amikor dühödten süvített a dermesztő északi szél, egy csapat didergő kufli tűnt fel a láthatáron. Valószínűleg régóta vándorolhattak már, így megörültek a rét közepén tornyosuló földkupacnak. Eldöntötték, hogy nem mennek innen tovább, ezentúl ez lesz az otthonuk. Zsebásóikkal munkához láttak, hiszen egy kuflinál mindig kell legyen zsebásó, amivel szükség esetén kufliüreget tud ásni magának. Hamarosan lakályossá ásták maguknak az üreget, és nagy boldogan beköltöztek új otthonukba. Ezáltal válik a kuflikupac számos későbbi kaland színhelyévé, az elhagyatott rét pedig a felfedezés, a játék és az otthonosság terepévé. S hogy kik is pontosan a kuflik, arra már az antikváriusnál vásárolt kötet adta meg a választ, ugyanis ez áll benne magyarázatképpen: „Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér, és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…” S ha név szerint is meg szeretnénk ismerni az illusztris társaságot, máris bemutatom őket: Zödön a legzöldebb, Pofánka a legpirosabb, Titusz a legsárgább, Hilda a leglilább, Valér a legkékebb, Bélabá a legbarnább, Fityirc meg a legszürkébb, mert annak is lennie kell valakinek.

Az elhagyatott réten való létezés azonban csak első pillantásra tűnik kuflisan könnyednek, pattogósan játékosnak, hiszen megesik, hogy olyan vakítóan ragyog a telihold, hogy a kuflik nem tudnak aludni tőle. Ilyenkor nincs más hátra: le kell kapcsolniuk a Holdat. S hogy hogyan lehet eljutni a Holdba, ha a kufliknál épp nincs zsebrakéta, arra a Jó éjszakát, kuflik! című kötetből választ kaphatunk, ahogyan arra is, hogy mi a teendő abban az esetben, ha véletlenül feje tetejére állna a rét, és fejjel lefelé csüngene az egész világ. Bár a szerző rajzaival illusztrált könyvet 3-tól 6 éveseknek ajánlja a kiadó, nagyobb gyerekeknek, sőt a hozzám hasonló gyereklelkű felnőtteknek is sok kellemes pillanatot fog okozni, hiszen színes és mókás, mint a jó dolgok általában. A történetek pedig elolvashatók épp annyi idő alatt, ameddig megfő egy lágy tojás (tapasztalatból mondom), így unalmas házimunkák végzése közben is kellemes perceket lophatunk magunknak a kuflikkal kufliskodva.