Tapasztalatom szerint ebben a forróságban a Tisza-partján lehet a legjobban felfrissülni. Miután a munkahelyen ledolgoztuk a magunkét, estefelé még be lehet iktatni egy jó kis strandolást. Persze sokszor könnyebb otthon maradni a klímával lehűtött házban, mintsem megint autóba ülni és cuccolni le a vízpartra, de megéri. Annak is van hátránya, ha az ember a kényelmes lakást választja, ott ugyanis biztos megtalálják a tennivalók, hiszen hol is lehetne jobban ruhákat hajtogatni, pakolászni, port törölni, kalácsot sütni, mint a huszonvalahány fokra hűtött otthonunkban. Szóval én előszeretettel beszélem rá magam a tiszázásra, mert akkor a gyerekeim is boldogok és én is pihenhetek. Nem kell időnap előtt nekiindulni, hiszen nyár van, sokáig fenn a nap. Mi a múlt héten többször csak hat óra után jutottunk le, és akkor volt a legjobb. Még akkor sem késtünk el sehonnan, s talán már nem éget annyira a nap. Ott aztán csupa vidámság az élet, hiszen a parton szinte mindenki ismer mindenkit, legalábbis nálunk Zentán. Nem olyan nagy ez a Zenta, és végképp kevesen vagyunk olyanok, akik szeretnek a Tisza-partján strandolni, szóval legalább látásból ismerjük egymást. Aki a hídhoz jár, az arra a strandra esküszik, aki meg a halászcsárdához jár, az azt tartja legjobbnak. Jóval kevesebben választják a Tisza túloldalát, a bánáti strandot, azt ugyanis az utóbbi években nem nagyon gondozzák, és mivel a folyó nem rakja meg homokkal, általában kemény és gazos a partja. Persze a kedvelői rendre kitakarítják, hogy kényelmesen strandoljanak. Mi a csárdai partért rajongunk, az mindig homokos, csak fel kell tárcsázni, ki kell gazolni, és azt már éve óta rendbe teteti a község a strandszezonra, aztán meg a halászcsárdai üdülőtelepet felügyelő civil szervezet tartja karban, szóval az egy remek hely.
Ott a gyerekek mindig találnak maguknak pajtásokat és az enyéim már meg is jegyezték, hogy nagyon jó kis banda verődik ott össze. Ha az ember egyedül megy, akkor is talál magának beszélgető partnert, sőt valószínűleg kávét is kap valakitől, mert az ismerősök közül biztos lesz olyan, aki többet töltött a kelleténél a termoszába és a gyerekek sem fognak éhezni, mert minden család táskájában rejtőzik valami ropogtatni való. Mi is rendre úgy indulunk el, hogy bőven viszek kávét, és valami nassolni valót, gyümölcsöt, mert a víz kihúzza az ember erejét és jócskán megéhezik. Sötétedésig szeretünk maradni, hiszen ahogy fogynak a strandolók, úgy lesz egyre nyugodtabb és kellemesebb a víz, és a zsibongás is megszűnik. Olyankor csak a miénk a strand és ez olyan vonzerővel bír, hogy még fél kilenckor is alig tudom kirimánkodni a gyerekeket a vízből. Aztán kilenc előtt már gyorsan szedjük a sátorfánkat, mert megjelennek a szúnyogok és oda a gondtalan strandolás.
Sokszor megállapítjuk mi, tiszai strandolók, hogy nem is tudjuk, mi lenne velünk a Tisza nélkül, mert ezt a boldogságot valószínűleg semmi más nem adhatná meg nekünk.
Nyitókép: Gergely Árpád felvétele
