Gyerekszemmel a világ

Ez az írás rendhagyó házi feladatnak készült, mivel a Szabadkai Gyermekszínház legújabb, Lázárervinösszes című bemutatójának végén minden nézőre házi feladatot róttak ki a szervezők. A jelenlévők mindegyike kapott ugyanis egy kinyomtatott történetet Lázár Ervin valamelyik művéből, azzal a megbízatással, hogy odahaza írjunk a kapott szemelvényről dolgozatot. Nekem a Buddha szomorú című novelláskötetből az Egy úr, zöld köcsögkalapban elnevezésű gyöngyszem jutott. Megismertem belőle a szinte kimondhatatlan nevű Lahertiolainen Dzsongobalszurjan (a továbbiakban Laherti) urat, aki elegáns, fekete zsakettet, és zöld köcsögkalapot visel, ám hiábavaló ez az elegancia – senki nem veszi észre, hiszen a pöttöm úr kalapostól együtt is csak hét centiméter magas. Anélkül öt. Egyébiránt roppantul rokonszenves figura: örül az esőnek, szivarozik, sivatag méretű kendőbe fújja az orrát, a zsebeiben toronyórát, galagonyabokrot, vándormadarat és egy fővárost hurcol magával, valamint seregnyi olyasmit is, amikről fogalma sincs, hogy micsodák. Laherti úr, a maga hét, azaz öt centiméterével, szinte kimondhatatlan nevével és meghökkentő megjelenésével mintapéldánya a Lázár Ervin Univerzumnak, hiszen aki kalandozott már csak egyszer is a Négyszögletű kerek erdő tájékán, tudhatja, hogy arrafelé efféle figurák tanyáznak. Meghökkentők. Szellemesek. Öntörvényűek. Mesések, amilyenekről gyerekek álmodnak, és persze olyan felnőttek, akikben megőrződött a játékos gyereklélekből valamicske.

Laherti úr sajnálatosan kurta története remekül összecseng a Szabadkai Gyermekszínház Lázárervinösszes című előadásával, amelynek írója-rendezője: Maróthy Anna Zorka sokrétű produkciót álmodott színpadra. Kőműves Csaba Bencével, az előadás összes szerepének megtestesítőjével, belesűrítették bő ötven percbe Lázár Ervin egész munkásságát, mindazt a fantáziabirodalmat, ami a Nagy Mesemondó könyveiben kirajzolódik, és az olvasó képzeletében válik teljessé. Aki eddig nem találkozott e birodalom méltán elhíresült szereplőivel, ezúttal megtehette, hiszen szóhoz jutottak mindahányan. Még hogy szóhoz jutottak?! Át is vették az uralmat az aprólékosan kidolgozott, és valljuk be: eléggé száraz és unalmas tanterv fölött. A bemutatott színházi előadás ugyanis egy szokatlan iskolai óra, amelyen a tanár – a már említett Kőműves Csaba Bence – sorra veszi Lázár Ervin életének fontos állomásait, megjelent könyveit, miegymást, ám egy ponton megszakad a monologikus szövegfolyam, és a saját előadásába belesavanyodott pedagógus módszert vált. Hogy mondókáját élményszerűbbé, szemléletesebbé tegye: tanárból mesélővé válik, és különböző módszerekkel jeleníti meg a bemutatandó műveket. A szerepjátéknak, kesztyűbáboknak, zenei allúzióknak, árnyjátéknak és egyéb mesterfogásoknak köszönhetően életre kel Berzsián, a híres jobbladaköltő, a locska-fecske Zsebenci Klopédia, a bogaras Sróf mester, a rezgőbajszú Mikkamakka, a negédes Macskavati, a rátarti Ló Szerafin, és mind, a többiek, akik Lázár Ervin alkotói köpönyegének zsebéből pottyantak ki. S ha már életre keltek, be is lakják egykettőre a színpadot, sőt párbeszédbe elegyednek a jókedvűen kacarászó közönséggel is, amelynek tagjai inkább érezhették magukat mesematinén, mintsem egy osztályteremben. A varázslat tehát működik, kicsik és nagyok egyaránt részévé váltak az irodalmi kalandtúrának, amiről kiderült, hogy cseppet sem unalmas, mi több: egyenesen szórakoztató.
 

Fontos szerepe van mindebben az előadás friss humorának, a minimalista, fantáziadús díszletnek és kellékeknek, a találó hanghatásoknak és fényjátéknak, de legfőképpen a minden szerepében brillírozó Kőműves Csaba Bencének, aki gyakorlott színészekre jellemző rutinnal játszott, meggyőzve a közönséget róla, hogy érdemes figyelni pályájának alakulását.

A szórakoztatáson és a meggyőző színészi játékon túl azonban a Lázárervinösszes jóval több Lázár Ervin összes könyvének kivonatolásánál. Merész és újszerű elgondolás arról, hogyan érdemes megközelíteni egy-egy írói életművet, és miképpen lehet felkelteni az érdeklődést iránta. Sugallja, hogy száraz tények szajkózása helyett megéri elmerülni az alkotásokban, és hangsúlyozni a lényegest, az egyedit, a jellegzetest. Mindezt úgy, hogy a hallgatóság is a részesévé válhasson az eseményeknek, akár annak árán is, hogy noszogatásnak, esetenként provokálásnak van kitéve. Hogyan fogadjuk, ha kérdésekkel, feladatokkal „találnak meg” bennünket, legyünk színházban, iskolában, vagy bárhol másutt? Kezdetben nyilván berzenkedünk tőle, de amint „vesszük a lapot”, lényegében mi magunk is alkotóvá válunk, részesévé egy teremtési játéknak. Megtapasztalhatjuk, hogy a képzelet terepén óriási szabadság vár bennünket. Lázár Fruzsina, Lázár Ervin lánya a Berzsián és Dideki utószavában kifejti, hogy mivel minden gyerek fantáziája határtalan, az igazi érdem, ha valaki felnőttként is képes gyerekszemmel nézni a környezetét. Mert akkor a képzelet szárnyán eljuthat bárhová, és megbizonyosodhat róla, hogy aligha létezik lehetetlen. Erről a Lázárervinösszes nézői is meggyőződhettek, különösen, ha nemcsak az előadás élményét vitték magukkal haza, hanem a lendületét is, amellyel felvértezve nekiláthatnak a kapott házi feladatnak, hogy önmagukban építgessék tovább Lázár Ervin varázslatos világát.