2024. május 7., kedd

Összedőlt a szlovák kultúrközpont épülete

A Vuk Karadžić utcában lévő, a Szlovák Evangélista Hitközösségnek otthont adó ház kedden összeomlott. Négy nappal korábban kérvényezték az objektum sürgős javítását, azonban elkéstek.

A 021-es rádiónak a városi építkezési felügyelőség illetékesei megerősítették, hogy a hitközösség július 18-án átiratot intézett hozzájuk, amelyben sürgős tatarozást kértek a Pavel Jozef Šafarik Kultúregyesület által használt ház számára. A felügyelőség elrendelte, hogy a tulajdonos ürítse ki a házat és tegye biztonságossá a környékét addig, amíg az Urbanizam közvállalatból nem érkezik meg a szanálási munkálatokhoz szükséges engedély. A száz évnél is régebbi ház mostanáig jó állapotban volt, a múlt héten azonban kettéhasadt az egyik tetőgerendája. A tető lassan omlani kezdett, délután fél egy körül az egész tetőrész a járdára zuhant. – Tudtuk, hogy az eltört gerenda veszélyt jelent, megpróbáltunk ácsmestert találni, a veszélyes munkát azonban senki sem akarta vállalni annyi pénzért, amennyit fizetni tudtunk volna. Nagy kár ért bennünket, hiszen a házban egy értékes könyvtár is volt, valamint a művelődési egyesület egyéb felszerelése – mondta az egyesület vezetője.