2024. május 7., kedd

Lábtenisz és halászléfőzés

A gasztronómiai élvezetek és a testedzés kedvelői szempontjából egyaránt tartalmas és változatos hétvége előtt állnak a zentaiak, ugyanis a Halászcsárdán ezen a hétvégén rendezik meg a hagyományos lábtenisz-, vagyis közismertebb nevén picigenbajnokságot, valamint a halászlé, a halételek és egyéb ételek nemzetközi főzőversenyét is.

A 29. lábteniszbajnokságon július 30. és augusztus 3. között méretkezhetnek meg egymással a felnőttek, a serdülők és a nők csapatai. A versenyre benevezni a zentaiak népszerű üdülőtelepén lehet mindennap a picigenpályáknál. A bajnokság döntőjét vasárnap este játsszák, de előtte 5 órától tombolát is szerveznek a nézők számára. Az idei verseny díszvendége Smit Ferenc lesz, aki a fél évszázaddal ezelőtt szárnyait bontogató sportág kezdeteiről és fejlődéséről mesél majd az érdeklődőknek.

Augusztus 2-án, szombaton az üdülőtelep alsó strandján rendezik meg az említett főzőversenyt is. A gasztronómiai kavalkád reggel 5 órakor horgászversennyel veszi kezdetét. A versenyzők legfeljebb három fenekes bottal és két horoggal s természetesen horgászengedély birtokában vehetnek részt a megmérettetésen. A halászlevek, halételek és más ínyencfalatok elkészítése 10 órakor kezdődik, a főzéshez a hozzávalókat (halat, húst, fűszereket stb.), a tüzelőt, a padokat és az asztalt is a résztvevőknek kell biztosítaniuk. A kiváló hangulatról a zentai Sarkantyú tamburazenekar gondoskodik majd. A szervezők ezenkívül 2000 adag szárma elkészítését és másfél méteres palacsinta megsütését is tervbe vették. A főzőversennyel kapcsolatban bővebb információt a 063/635-043-as mobilszámon szerezhetnek az érdeklődők.