2024. május 7., kedd

Madárgyűrűzők a halastó nádasában

Tizenötödik alkalommal tartottak ökológiai tábort Törökkanizsa határában

Törökkanizsa mellett, a Matijević-féle halastó partján vertek sátrat augusztus aközepén a helybeli természetbarátok, a madarak és az élő környezetünk többi apró és nagyobb csodája iránt fogékony általános és középiskolás diákok. A korábbi évektől eltérően az idén már nem a Tisza mellett állították fel a sátrakat. A helyszín megváltoztatásának okairól Ágoston Attila állatorvos, ornitológus, a tábor vezetője számolt be lapunknak:

– Az idei nyári egyhetes ökológiai tábor immár 15. a sorban, de nem a korábbi évek helyszínén rendeztük meg. A régi táborhelyünk közel volt a Tiszához, a törökkanizsaiak jól ismerik ezt a bokros, bozótos, öreg gyümölcsfákkal, nyárfákkal, bodzával benőtt területet, a valamikori Sárgaház környékét, amelyet már régen széthordtak. Az évek során hasonló sorsra jutottak a fák is, sorban kivágták őket, és elvitték tűzrevalónak. A lódarazsak is sokszor kellemetlenkedtek, az odvas fákban laktak, és gyakran megtámadták a madárhálókat ellenőrző gyerekeket. Sajnos még a bodzafák sincsenek biztonságban a falopóktól, pedig a nyár végére beérő édes bodzabogyók vonzzák a legtöbb énekesmadarat.

A halastó vezetőségével megállapodtunk, hogy itt, a volt disznófarm közelében táborozunk le, a part menti nádasban, és a töltésen állítjuk fel a madárfogó hálókat. Először ódzkodtak, mert úgy vélték, hogy majd letörjük a nádat, és ott bejárnak az orvhalászok, de azután belegyeztek, hogy tucatnyi gyerekkel itt táborozzunk le. A táborhely kiválasztásakor még egy orvhalászt is sikerült tetten érni, harminc méter hálót rakott le a vízbe, amikor kiriasztottuk nádból. A halőrök el is kapták az illetőt, aki gatyában lapult a nádban.

A madarak befogására 12 függönyhálót feszítettünk ki, kilenc áll nádban, a többi a bodzásban. Egy hét alatt több mint háromszáz különféle madarat sikerült befogni, lemérni és meggyűrűzni. A Tisza-menti táborhelytől eltérően itt nagyobb a madármozgás és változatosabb a fajösszetétel is. A bodzásban öt poszátafaj került kézre, sok a nádiposzáta, de kakukkot és tucatnyi törpegémet is fogtunk, meg egy kis kuvikot. A nádba beszállnak a cigánycsukok és a kékbegyek is.

A táborban a szervezői és felügyeleti munkában segédkezik Mirjana Rankov okleveles ökológus, az önkormányzat környezetvédelmi referense, a táborok rendszeres részvevője.

Az ökológiai tábornak évről évre visszatérő vendégei vannak, közéjük tartozik a tizenegy éves Pipic Adonisz is, aki zsenge gyermekorra ellenére már harmadszor táborozik a madarászokkal, és ügyesen ki tudja szabadítani a hálóban fennakadt tollas apróságokat.

– Szeretem kiszedni a hálóba került madarakat, de mielőtt elkezdem kibogozni őket a hálószemekből, meg kell győződni róla, hogy a háló melyik oldaláról is szállt be a madár. Amikor nekiszáll valamilyen madár a hálónak, zseb keletkezik rajta, és a tartózsineg mellett balról vagy jobbról lóg a madár, ebből tudjuk meg milyen irányból is jött. A kedvenc madaraim közé tartozik a szép színes, türkizkék jégmadár, amelyből kettőt is fogtunk. A hálóba nemcsak a madár, hanem a jégmadár zsákmánya, egy kis hal is felakadt. A tábori életet szeretem, sokat játszunk, kártyázunk, de mosogatni is kell, meg takarítani a tábor környékét – mondta Adonisz, a madarak barátja.

A XV. Ökológiai Tábort a törökanizsai Eko Centar civil szervezet hozta tető alá, de a szervezők nagy segítségére volt a szabadkai Riparia Természetbarátok Egyesülete is, amely felszereléssel járult hozzá a sikeres munkához. A tartományi környezetvédelmi titkárság és a törökkanizsai önkormányzat is támogatta a hagyományos ökológiai és madárgyűrűző tábort. A magyarkanizsai Tisa Coop Kft. és a helybeli Talján Emil Vadászegyesület élelmiszerekkel segítette a táborozókat.