2024. május 7., kedd

MagyarZó Pistike messéi

Amama már alig várja, hogy a haladók rendet tegyenek a tartományban, mert addig csak kínlódunk. Se rendes fizetés, se állás a fiataloknak, se nagyobb választék a piacon, se igazi nyári időjárás. Még szerencse, hogy már csak alig néhány hetet kell kibírnunk a mostani kormánnyal.

– Miből gondolod, Tematild, hogy egycsapásra beköszönt a jobb élet, ha a haladóknak sikerül választások nélkül megkaparintaniuk a hatalmat Vajdaságban, ami minden vágyuk? – idegeskede atata. – Csak nem a hirtelen szőke Zorana tévesztett meg, aki mindenáron meg akar menteni bennünket? Közben látjuk, hogy mire ment az ország az ő kétéves vezetésükkel. Ha csak azt nem tekintik sikernek, hogy sikerült újabb hétmilliárd euróval növelni az államadósságot.

– Az megint más, Tegyula. Itt közös kormányt alakítanak a Pásztorékkal meg a Csanákékkal, akik bevetik a saját kiváló kádereiket, és akkor minden megy majd, mint a karikacsapás. Csak azt nem értem, hogy mi köze lesz az új kormánynak a zenéhez? Talán együtt járnak koncertre? Biztosan azért hívják őket koncertkormánynak.

– Matild! Nem koncert, hanem koncentrált kormányt akarnak összehozni, ha sikerül a tervük. Más szóval egységkormányt, ahogy Pásztor István javasolja. Csak egyelőre Pajticsék demokratái hallani sem akarnak erről, nélkülük pedig olyan lenne az új kormány, mint a lagzi menyasszony nélkül.

– Hallgatom eme beképzelt szőkeséget, eme népboldogító pártfunkcit, és azt találgatom magamban, hogy ki az, aki elhiszi neki, hogy ők majd idevonzzák a külföldi befektetőket? – füstölge a Zacsek. – Azt, hogy gazdaságilag felvirágoztatják Vajdaságot, hogy versenyre kelhessen a nyugatiakkal. És micsoda pökhendiség azt állítani, hogy ők nem fogják tűrni, hogy szeptemberig ne alakuljon meg az egységkormány! Olyan, mintha én azt mondanám az anyósomnak, hogy nem tűröm, hogy a barátnőjével a City cukrászdában kávézgasson.

– Nem értem, zomzéd, mi kifogása van a kedves anyósa kávézgatása ellen? – csodálkoza amama. – Nem kerül az olyan sokba.

– Nincs semmi kifogásom, csak az idegesít, hogy akárhányszor megkérem, hogy hazafelé hozzon egy kiló kenyeret, mindig elfelejti. Bezzeg a mogyorós csokit nem felejti el megvenni.

– Hát ez előfordul másoknál is. És nem járt orvosnál a feledékenység miatt?

– Dehogynem. Elment egy ismert a pszichiáter magánrendelőjébe, és elpanaszolta, hogy mindig mindent elfelejt. Tanácsot kért, hogy mit tegyen.

– Először is fizesse ki előre a számláját – válaszolt a doki.

Ámde hétfőtől mindenkinek előre kell kifizetnie a számláját, legalább is erre számít az új pénzügyminiszter, a Vujovics Dusán. Mert nálunk mindenki feledékenységben szenved, és csak akkor fizeti a számlát, ha nagyon megszorongatják.

– Azt hiszem, hogy hamarosan a pénzügyminiszter lesz a leggyűlöltebb ember az egész országban – bólogata atata. – Legalább hárommillió ember járandóságát nyirbálja meg, az orvosoktól, a tanároktól a nyugdíjasokig. Arra számít, hogy ezzel egyensúlyba hozza a költségvetést, és Szerbia elkerülheti a bankrottot, vagyis hogy Görögország sorsára jusson.

– Nem is értem, Tegyula, mért példálózgatnak folyton a görögökkel? – értetlenkede amama. – Emlékszem, amikor öt éve egyszer náluk nyaraltunk, egyáltalán nem tűntek szerencsétleneknek. Miközben mi alig engedhettük meg magunknak a vendéglői halvacsorát, ők vígan fogyasztották a langusztát meg a többi tengeri finomságokat, esténként gondtalanul énekeltek, táncoltak a tengerparton, kutya bajuk se volt.

– Azért énekelgettek, Tematild, mert benne vannak az unióban, és Brüsszel a hónuk alá nyúlt sok-sok milliárdokkal. Ha viszont mi csődbe jutunk, akkor legfeljebb csak az égiek támogatásában reménykedhetnénk, ami azért közel se annyira kézzel fogható, mint az eurómilliók. A keleti testvérre pedig annyira se számíthatunk, mint az ortodox szentekre. Megmutatkozott ez a legutóbbi árvíznél is, amikor még Luxemburg is nagyobb pénzsegélyt küldött, mint az oroszok. Attól a segélytől, amit tőlük kapnánk, bizony felkopna az állad.

– Ne szidd az orosz bratyókat, Tegyula, mert most az ukrán testvéreknek kell segíteniük. Láttam a tévében a segélyszállító kamionok végeláthatatlan menetoszlopát. Annak ellenére viszik nekik a sok élelmiszert, hogy a kijeviek lődöznek rájuk. Mindig meghatódok a nagy szláv jószívűségtől!

– Igen, a segélyszállítmányokat látod, mert az a propaganda, a fegyverszállítmányokat pedig nem látod. Meg a titokban beszivárgó fegyvereseket. De nemcsak te nem látod a beavatkozást, hanem a belgrádi vezetők se. El nem ítélnék Putyint a világ minden kincséért sem, mert rögtön megbuktatnák őket a patrióták.

A Zacsek sógora viszont megoldotta a szúnyogproblémát, a múltkor is egész este kint mulatozott egy baráti társasággal a teraszon, és nem kínozták őket a vérszopók.

– Mondja, hogy csinálják maguk, hogy egész éjjel elkerülik magukat a szúnyogok? – kérdi tőle másnap a szomszédja.

– Tudja, kiültetjük az anyósomat a kert közepére, és bekenjük mézzel.

– De hát össze-vissza kaparja magát szegény.

– Dehogy kaparja, béna.

PISTIKE, önkéntes véradó és gondtalan görög