2024. május 7., kedd

Különbözőek vagyunk

Az iskolás gyerekek több mint felének vannak problémái az írással és olvasással

A szabadkai Jogi Egyesület és a Majsai Úti Általános Iskola szervezésében immár második alkalommal kerül megrendezésre az a konferencia, melynek témája a diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia, vagyis az iskolás gyerekeket érintő tanulási zavarok.

Mint elhangzott, a hivatalos adatok szerint a gyerekek hatvan százaléka beszédhibás, s ha problémák jelentkeznek a beszédben, az valamilyen formában mindig megjelenik az olvasásban vagy az írásban is, azonban a diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia ennél komolyabb problémának számít, melyet nagyon nehéz észrevenni. A felmérések szerint az iskolába induló gyerekek negyven százaléka nincs felkészülve grafomotorikusan, azaz nem áll készen az írásra és olvasásra, s osztályonként legalább egy-két diáknak vannak nehézségei az írással, olvasással.

Blaško Stantić, a város oktatással megbízott tanácsosa elmondta, a konferencia célja a tanulási zavarok problematikájának megismertetése mindazokkal, akik az óvodás és iskolás korú gyerekekkel foglalkoznak és természetesen a szülőkkel is, továbbá szó esik majd a tanulási zavarok felismeréséről és kiküszöböléséről is. Hozzátette, az önkormányzat fontosnak tartja ezzel a problémával foglalkozni, ezért szívesen álltak az ügy mellé és támogatást nyújtottak a konferencia megszervezéséhez.

Tóth Szilviától, a Majsai úti iskola igazgatónőjétől megtudtuk, a második konferencia a Különbözőek vagyunk címet viseli, melyet október 27-én, hétfőn 12 órai kezdettel tartanak a Majsai úti iskolában, s amelyre eddig mintegy 150 pedagógus jelentkezett be.

– A diszgráfiában, diszlexiában és diszkalkuliában szenvedő tanulók mentálisan egészséges gyerekek, csupán problémáik vannak az írással, olvasással vagy a számolással. Ezek olyan tanulási zavarok, melyeket a megfelelő módszerekkel rövid idő alatt le lehet küzdeni, s ebben igyekszik segíteni a Jogi Egyesület is. A konferencia három nagy részből tevődik össze, az egyik részben a tanulási nehézségekről lesz szó, a második részben a tanulási zavarokhoz való hozzáállás elméleteivel ismerkedhetünk meg, a harmadik részben pedig a diszlexia okairól és tüneteiről fogunk hallani – ismertette.

Mirjana Stevanović, a Matko Vuković Általános Iskola tanítónője még elmondta, nemrégiben egy műhelymunkát is tartottak, melyen a Majsai úti és a Matko Vuković iskola tanulóinak részvételével egy könyvet készítettek, melyet elsősorban a tanulási zavarokkal küzdő gyerekeknek szántak. Az akcióval a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek és szüleiknek szerettek volna segíteni.

– A probléma nem abban van, hogy a gyerekeknek tanulási zavaraik vannak, hanem, hogy mi hogyan viszonyulunk ehhez, hogyan reagálunk rá. A konferencia éppen ehhez nyújt segítséget, s összekapcsolja azokat, akik tehetnek valamit, mégpedig az iskolát és a szülőket.

Barasity Brigitta óvónő és a Jogi Egyesület egyik tagja elmondta, egyesületük tavaly alakult, s azóta számos aktivitásuk volt, az első konferenciát követően több iskolában jártak, ahol beszélgettek azokkal a szülőkkel, akiknek a gyerekei tanulási zavarokkal küzdenek, különféle gyakorlatok által segítettek ezeknek a gyerekeknek leküzdeni a nehézségeket, valamint néhány pedagógus részt vett egy magyarországi tanfolyamon, ahol a Meixner módszerrel ismerkedtek meg közelebbről. A hétfői konferencián erről is hallhatnak a résztvevők Adorján Katalin pszichológus-defektológus előadásában.

A konferencia megszervezését a Városi Tanács és az MNT támogatja, az előadások pedig magyar nyelvűek lesznek, de biztosítják a szerb nyelvű szimultán fordítást is.

A Jogi Egyesület az Anton Aškerc utca 56/6-os szám alatt található helyiségeiben szerdánként este fél héttől várják azokat a szülőket, akiknek gyermekei nehézségekkel küszködnek. A helyszínen lehetőség van tapasztalatcserére és hasznos tanácsokat is kaphatnak.