2024. május 7., kedd

Vádemelés Tijana Jurić meggyilkolása ügyében

Elkövetett minősített gyilkosságért és erőszakolási kísérletért emelt vádat a szabadkai felső ügyészség ügyésze Dragan Đurić ellen

Elkövetett minősített gyilkosságért és erőszakolási kísérletért emelt vádat a szabadkai felső ügyészség ügyésze Dragan Đurić ellen, aki a nyáron gyilkolta meg Bajmok határában Tijana Jurić 15 éves szabadkai kislányt.

A gyilkossággal gyanúsított személyt foglalkozása miatt surčini hetesnek nevezte a média, aki bajmoki ismerőseinél tartózkodott a végzetes éjszakán.

Tijana július 26-án tűnt el. A kislány Bajmokon, a nagyszüleinél töltötte a nyári szünidő egy részét. Az este barátai társaságában látták utoljára, akiktől valamivel éjfél előtt búcsúzott el, majd elindult a rátai Sportközpontba, hogy visszavigyen egy kölcsönkért pulóvert. Ekkor veszett nyoma.

Mint azt a szabadkai Felső Ügyészségen közölték, a bíróságra ma érkezett meg a vádirat, amelyet a gyanúsítottnak is kézbesítettek, illetve védőügyvédjének, aki élhet jogorvoslattal.

A gyanúsítottnak és védőjének nyolc napjuk van rá, hogy nyilatkozzanak a vádiratról, ezt követően a szabadkai Felső Bíróság megkezdi a kihallgatásokat.

Ezzel egy időben Đurić előzetes letartóztatását további 30 nappal hosszabbították meg, mert fennáll annak veszélye, hogy elszökik, vagy megismétli bűntettét.