„A boltban veszem észre, nincs nálam a pénztárcám, nem találom a kapukulcsot, hol a szemüvegem, nem jut eszembe egy régen látott iskolatársam neve, beszéd vagy írás közben nem jut eszembe a megfelelő szó.” Nem csak az idősökkel – bár ez a tipikusabb –, a legjobb korban levőkkel is előfordulnak ilyen és hasonló „emlékezetkiesések”.
Stendhal, a híres francia regényíró, a Vörös és fekete szerzője írja levelében: „Én, aki eddig minden szónak 8-10 szinonimája közül válogattam könnyedén, ma 58 éves koromban nehezemre esik megnevezni a tárgyakat környezetemből, kiesnek a főnevek az emlékezetemből.” A fentebb felsorolt esetek ne aggasszanak senkit se! A feledékenység természetes jelenségnek számít a hajszás mindennapok világában. Az agyunk úgy működik, hogy a naprakész dolgokat tartja a felszínen, amivel nem foglalkozunk, szükségtelennek tarja és az emlékezet legmélyebb fiókjában raktározza el. „Pedig a nyelvemen van” – mondjuk ilyenkor. Az orvostudomány ismeri a jelenséget, és számol az ún. „korfüggő” szellemi hanyatlással is, amit így összegezhetnénk: az ötödik évtized múltával jelentkezik némi szellemi visszafejlődés minden embernél, ami főképp a fokozott feledékenységben nyilvánul meg, nem a mesterségbeli teljesítményben. Vonatkozik ez főleg az események idejére, futó vagy rég látott ismerősök vezeték- és keresztnevére, név- és születésnapok, házassági évfordulók elfeledésére, de semmiképp a mesterségbeli tudásra, ezt ugyanis ellensúlyozza a gazdag tapasztalat, a bölcsesség és a fiatalkorban begyűjtött műveltség.
A kérdések kérdése inkább az lenne: hol az a pont, ahol még rálegyinthetünk, megmosolyoghatjuk feledékenységeinket, anélkül hogy észrevétlenül beeveznénk a betegség mélyvizébe. Sajnos ezt a pontot nem könnyű megjelölni, elsősorban azért, mert adottságaink eleve különböznek. Van, aki mindent megjegyez könnyedén, van, aki gyorsan felejt. A „korfüggő feledékenység” azonban nem romlik drámai sebességgel az életkor előrehaladtával, az ember nem veszti el kapcsolatát a külvilággal. Noha éles határ nincs, mégis ha csak egy kis figyelemmel vagyunk magunk és társaink iránt, vannak jelek, amelyeknek ismerete rámutat a kórós feledékenység (dementia, elbutulás) kezdeteire. Ha pedig korai fázisában kezdjük orvosolni a bajt, emberi méltóságban élhető éveket nyerünk szeretteinknek.
Kóros memóriazavarok
Ne foglalkozzunk annak fejtegetésével, mi okozza magát a betegséget, ma még az orvosi talányok tárházában rejtőzik a kiváltó ok, inkább a korai jelekre figyeljünk, ha 65 évnél idősebb családtagunk van! Ebben a korban vesz a betegség merőleges irányt, 10% feletti gyakorisággal. Baj van, ha olyasmi veszik el memóriánkból, amit tudni kellene, ami nélkül a mindennapokban nem boldogulunk: a saját vagy házastársunk neve, születési helyünk és évünk. Szerencsés esetnek számít a gyógyítás szempontjából az is, ha a hozzátartozók felfigyelnek arra, hogy a beteg hangulata rapszodikus, személyes higiéniája, öltözködése hanyaggá válik, problémái vannak a térbeli tájékozódással, időérzéke elmosódik, nyelvi kifejezőkészsége szegényes lesz, frázisokat ismétel. A betegség korai fázisára mutat egy egyszerű teszt: a beteg nem tud megismételni egy hat-hét jegyű telefonszámot.
Lényegében három betegség okoz komoly, a külvilágtól elválasztó tüneteket vidékünkön: az Alzheimer-kór mellett a Parkinson-kór és a szklerózis multiplex. Memóriazavarral járó agykárosodást okoz még az idült alkoholizmus, a folyamatos droghasználat, a nem gyógyított magas vérnyomás, s rombol a dohányzás is.
A megelőzés fontossága
Áttörés még nem történt az említett három betegség gyógyításában, új ismeretek azonban vannak a megelőzést illetően. Ezeket publikálta újabban a jó nevű The Lancet orvosi szaklap. Két csoportra osztottak 1600 idős embert 60 és 77 év közötti korban. Az egyik csoportot ellátták életmódtanáccsal a mozgás, az élelmezés és az agytorna tekintetében, folyamatosan ellenőrizve a javaslatok betartását. A másik csoport az egészségmegőrzés tekintetében hétköznapi életet élt. Két év múltán egy teszttel felmérték a résztvevők mentális képességeit. A szakemberek azt találták, hogy a rendszeresen életmódtanácsokat kapott emberek esetében a mozgást végrehajtó képesség 83%-kal, az új információkat befogadó képesség 150%-kal volt jobb a kontrollcsoporténál. Az agy tehát, ha használják, kevésbé öregszik, jobban ellenáll az elbutulásnak – ez lenne a tanulsága a fent említett kétéves tesztnek. A nyolcvanévesen is társasági életet élő, sakkozó vagy rejtvényt fejtő, a külvilág híreit rendszeresen követő, esetleg pasziánszozó, olvasó és a fizikai munkát naponta vállaló ember sokkal frissebb, mint aki hetekig a négy fal között kuksol. A test és a szellem edzése megőrzi agyunkat az elbutulás fekete árnyától. Természetesen vannak kisegítő gyógyszerek is, de ezek nem csodaszerek, csak rásegítenek agyunk frissen tartására. A B- és az E-vitamin támogatja az agy képességeinek megőrzését, akárcsak a magas antioxidáns-tartalmú élelmiszerek, mint a zöld tea vagy az étcsokoládé.
