2024. május 7., kedd
ASZTALITENISZ

Hihetetlen fordulat Újvidéken, furcsaságok Uzdinban

A Novi Sad 0:3-ról nyerte meg a rangadót

A szerbiai férfi és női Szuperligában is lejátszották az utolsó forduló mérkőzéseit: a férfiaknál a rájátszást illetően már a hétvégi mérkőzések előtt tiszta volt a kép, leszámítva azt, hogy még mindig nem tudni, hogy a versenyfelelős döntése érvényben marad-e, s a Crvena zvezda játék nélkül 4:0-ra nyerte meg a Banat elleni rangadót, vagy helyt adnak a nagybecskerekiek óvásának. Mint ismeretes a két csapat nem tudott megegyezni abban, hogy a régi, még használatban lévő celluloid labdákkal, vagy az új, műanyag labdákkal játsszák le a mérkőzést. A vendéglátó belgrádiak ragaszkodtak az új labdákhoz, a nagybecskerekiek azonban azt szerették volna, ha a mérkőzést a celluloid labdákkal rendezik meg, mivel Szerbiában a 2014/2015-ös idényben nem volt olyan találkozó és torna sem, amelyen ne a régi labdákat használták volna.

Az utolsó forduló legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a Kikinda–Partizan találkozó volt, amely a kiesésről döntött. Még a nagykikindai találkozó előtt a Versec nyert Požarevacon, így a Kikindának bármilyen arányú győzelem megfelelt volna a belgrádi együttes ellen, mivel ebben az esetben három csapat is hat győzelemmel fejezte volna be az alapszakaszt, s a körben a Partizannak lett volna a legrosszabb egymás elleni eredménye. Végül azonban nem kellett számolgatni, mivel a fekete-fehérek 4:3-ra nyertek, így bennmaradtak a Szuperligában, a nagykikindaiak pedig kiestek. El lehet játszadozni a gondolattal, mi lett volna, ha az első meccset Branko Anušić 2:1-es és 8:4-es vezetésről nem veszíti el Luka Jovičić ellen, azonban jól tudjuk: a sportban nincsen ha...

A 18. forduló eredményei, férfiak: Požarevac–Versec 0:4 (Klajić–V. Borčić 2:3, Arsić–Pető Z. 0:3, Đan–L. Lupulescu 2:3, Klajić–Pető Z. 0:3), Kikinda–Partizan 3:4 (Anušić–L. Jovičić 2:3, Damjanović–Marinković 1:3, Katić–Kocić 3:0, Anušić–Marinković 3:2, Katić–L. Jovičić 3:0, Damjanović–Kocić 0:3, Anušić/Katić–Marinković/L. Jovičić 2:3), Banat–Vojvodina 4:0 (Majstorović–Jandrić 3:0, V. Radonjić–Grbić 3:0, Nagy Némedi–N. Đukić 3:0, Gordić–Grbić 3:0), Stenes–Spartacus 1:4 (Ilić–Kostadinović 0:3, Strugarević–Halász 0:3 – k. n., Popović–Takarics 3:0, Ilić–Halász 0:3, Popović–Kostadinović 1:3). Korábban játszották: Panonija–C. zvezda 0:4 (Búss–Savić 1:3, Popov–Mihailović 1:3, Fišer–Milošević 0:3, Čičevski–Mihailović 1:3).

1. C. zvezda

18

18

0

72:15

36

2. Banat (–1)

18

16

2

67:22

33

3. Versec (–1)

18

12

6

58:31

29

4. Stenes

18

9

9

51:47

27

5. Panonija

18

8

10

37:53

26

6. Spartacus

18

8

10

43:52

26

7. Partizan

18

7

11

33:54

25

8. Požarevac

18

6

12

38:59

24

9. Kikinda

18

5

13

40:59

23

10. Vojvodina

18

1

17

19:68

19

Az elődöntő párosítása (május 5-én): Crvena zvezda–Stenes, Banat–Versec. A ligából kiesett az újvidéki Vojvodina és a Kikinda.

A nőknél az alapszakasz utolsó fordulójában rendezték meg az idény legnagyobb rangadóját, amelyen a második helyezett Radnički a címvédő Novi Sadot fogadta. A tavalyi bajnokság ezüstérmesének egy 4:2-es győzelem is elegendő lett volna az alapszakasz megnyerésére. Sokáig úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog, mivel a Radnički 3:0-ra vezetett, s ekkor a bajnokság során a legjobb egyéni eredménnyel rendelkező, a 29 mérkőzésből 28-at megnyerő Recskó Emma állt asztalhoz, azonban Anđelija Ratić remek teljesítménnyel legyőzte a Radnički első számú játékosát, s innentől kezdve nagyot fordult a kocka. A Novi Sad még három mérkőzést nyert sorozatban, s legyőzte legkomolyabb riválisát a bajnoki címért folytatott küzdelemben. A tavaszi idény eleji teljesítményeket látva talán nem a Radničkit, hanem az Unireát kellett volna megneveznünk a legnagyobb riválisnak, de az elmúlt két fordulóban sok furcsaság történt az uzdini klub háza táján. Az előző fordulóban tartalékos csapattal veszítettek a Csóka ellen, szombaton pedig két játékossal érkeztek meg Törökkanizsára, így küzdelem nélkül 4:0-ra veszítettek, s mivel a vereségért nem kapják meg az egy pontot, így a negyedik helyen zárták az alapszakaszt, s az elődöntőben a címvédő Novi Saddal találkoznak. Ha ez volt a cél, akkor sikerült megvalósítani, még ha kicsit furcsa módon is történt mindez...
Nők
: Josip Kolumbo–Csóka 0:4 (Mijailović–Halász 0:3, Vučić–Kormányos Zs. 1:3, Ristić–Bečejski 0:3, Mijailović–Kormányos Zs. 0:3), Obilić–Unirea 4:0 – k. n., Zenta–Vojvodina 4:1 (Mendergiš–Tiragić 3:1, Milovanović–Zečević 3:1, Vejnović–Mijin 3:0, Mendergiš–Zečević 1:3, Vejnović–Tiragić 3:0), Radnički–Novi Sad 3:4 (Recskó–Truzsinszki 3:1, A. Radonjić–Ratić 3:1, Barna–Fenyvesi 3:2, Recskó–Ratić 0:3, Barna–Truzsinszki 2:3, A. Radonjić–Fenyvesi 1:3, Recskó/Barna–Fenyvesi/Truzsinszki 2:3).

1. Novi Sad

18

17

1

69:16

35

2. Radnički

18

15

3

67:25

33

3. Panonija

18

13

5

60:32

31

4. Unirea (–1)

18

13

5

59:35

30

5. Csóka

18

9

9

47:50

27

6. Obilić

18

9

9

45:47

27

7. Zenta

18

8

10

42:47

26

8. Vojvodina

18

3

15

26:62

21

9. C. zvezda

18

3

15

23:68

21

10. J. Kolumbo

18

0

18

14:72

18

Az elődöntőben: Novi Sad–Unirea, Radnički–Panonija. A ligából kiesett a niši Josip Kolumbo és a belgrádi Crvena zvezda.

Győzelmek az első napon

Vasárnap a kínai Szucsouban megkezdődött az egyéni és páros világbajnokság: az első napon a selejtezőket rendezték meg, s a szerbiai versenyzők közül csak Aleksandar Karakašević és Andrea Todorović állt asztalhoz. Mindketten a párosok versenyében szerepeltek: Karakašević a szlovén Tokićtyal az oldalán a kazah Kelbuganov/Szarszembajev duó ellen nyert 3:0-ra, míg Todorović és az izraeli Trosman a szlovák Jurkova és a szlovén Pavčnik alkotta kettőst győzték le szintén játszmaveszteség nélkül. A Pető Zsolt/Marko Jevtović páros 30. kiemeltként a 64-es főtáblán kapott helyet.

A magyarországi versenyzők közül egyéniben csak Lakatos Tamás szerepel a csoportokban, aki a szudáni Abdelrahman 4:0-s legyőzésével kezdett. Párosban Lakatos és Pattantyús Ádám a pakisztáni Ali és a walesi O'Connell kettőst győzték le 3:0-ra, majd a Gerasszimenko/Kenjaev duó ellen nyertek 3:1-re, míg a Jakab János/Kosiba Dániel páros a lett Kartuzovs/Vasiljevs kettős ellen nyertek három játszmában. Mindkét magyar kettősnek – csakúgy, mint a Karakašević/Tokić párosnak – még egy győzelemre van szüksége, hogy helyet kapjon a főtáblán.