Szokatlanul sokat költöttek a japánok az év elején. A háztartások főleg élelmiszerre, italra és tévékészülékekre adtak ki az átlagosnál több pénzt. Talán nem is sejtették, de mára kiderült: a vásárlásaikkal újabb visszaeséstől mentették meg az évtizedek óta bukdácsoló gazdaságukat.
A belső fogyasztás fellendülése (január és április között) ráadásul olyan erőteljes volt, hogy mindenkit meglepett. Az elemzők csak pici javulást vártak, ám a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 1,7 százalékkal. Egy éve nem teljesített ilyen jól a japán gazdaság.
Bár ez jó hír, az Abe Sindzó miniszterelnök vezette kormánynak nincs különösebb oka az ünneplésre, hiszen csak az utóbbi fél évtizedben négyszer süllyedt az ország recesszióba.
Sőt az első három hónapban tapasztalt váratlan fellendülés nem ígérkezik tartósnak a világ egyik legnagyobb gazdaságának számító Japánban.
Az újabb visszaesés nagy presztízsveszteség lett volna a 2012 decembere óta hivatalban levő Abe számára, akinek a kormánya már két recessziót kényszerült elkönyvelni.
Pedig 2013-ban a jegybankkal összehangolt – Abenomicsként emlegetett – új gazdaságpolitikát hirdetett meg, amelynek lényege a gazdasági növekedés segítése. Ezt monetáris és fiskális ösztönzőkkel (pénznyomtatással), szerkezeti reformokkal, az export serkentésével és egyéb intézkedésekkel, így a társasági adó csökkentésével vagy épp az infláció növelésével szeretné elérni.
A kormány és a jegybank korábban szigorú intézkedéseket hirdetett meg a 15 éve tartó és a fő gondnak tartott defláció ellen. A gazdaságélénkítő csomaggal 2 százalékos inflációt szerettek volna elérni (2014 végére), de ez nem sikerült, ráadásul a reformok sem haladnak előre.
Sok szakértő azonban úgy véli, hogy az infláció felpörgésével hosszabb távon finanszírozhatatlanná válhat Japán horribilis államadóssága, amely az év végére már megközelítheti a GDP 245 százalékát.
Mások ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kilátásba helyezett pénznyomtatás (s a gazdaság elárasztása évi dollárszázmilliárdokkal), devizagyengítés, és az infláció növelése csak felületi kezelésre jó, hosszú távon nem nyújt tartós megoldást. Inkább a probléma érdemi megoldását ajánlják, azaz a gazdaságban mutatkozó (elsősorban vállalati) kereslet növelését.
Ha pedig ez nem megy, az államnak kellene a sarkára állnia és beruháznia, fejlesztenie. A gazdaságösztönzésre is alkalmas állami beruházásokat azonban a munkaerőhiány hátráltatja.
Nagyon kellemetlen helyzet. Tokió mindenesetre azzal vigasztalódhat, hogy ebben a negyedévben valószínűleg megint nő a gazdaság. Ha valóban így lesz, akkor viszont ismét erősödhet a jegybankra és a kormányra nehezedő nyomás az újabb élénkítő intézkedések bevetése érdekében.
