2024. május 7., kedd

Véget ért a XIV. Vajdasági Szabadegyetem

Az idei rendezvény központi témája a vállalkozásindítás és a vállalkozásfejlesztés volt. A kishegyesi Kátai-tanyán politikusok, ismert szakemberek, sikeres vállalkozók és közéleti személyiségek tartottak előadásokat, illetve vettek rész a kerekasztal-beszélgetéseken.

Potápi Árpád János nyitotta meg idén a Szabadegyetemet. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint a magyarság demográfiai helyzete az egyik legfontosabb probléma az egész Kárpát-medencében. A nemzetpolitika célja pedig a magyarságot a szülőföldjén megtartani. A kormány erőfeszítéseinek már vannak ugyan eredményei, de a helyben való boldogulást gazdasági eszközökkel is támogatni kell. Elmondta, hogy meghirdették a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program pályázatait. A jelentkezéseket az 525 millió forintos keretre július 15-éig várják, és arra biztatta a fiatalokat, hogy pályázzanak. Pásztor István, a tartományi parlament és a VMSZ elnöke a szabadegyetem megnyitóján kitért a társszervező, a VaMaDiSz bátor lépésére, amikor felvállaltak egy peres konfliktust a magyar diákok jogainak érvényesítése érdekében. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a fiatalokhoz szólva elmondta, hogy az MNT ösztöndíjprogramját a jövőben még inkább a diákok igényeihez igazítják majd.

(Fotó: Tóth Péter)

(Fotó: Tóth Péter)

A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) volt ezúttal is a szervezője, a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) pedig a társszervezője az egyhetes rendezvénynek. Csikós Tibor, a VIFÓ elnöke elégetten konstatálta, hogy sikeres volt a rendezvény, az idén bevezetett újítások beváltak, a résztvevőknek több volt a szabadideje, a csapatjátékokon  pedig jobban fel tudtak szabadulni. Csoportokat alkotva a fiatalok egész héten egy-egy képzeletbeli start-up vállalkozás elindításán is dolgoztak, az eredményt pedig végül Csiszár Dénes marketingszakember értékelte. Sóti Attila, VaMaDiSz elnöke elmondta, hogy a 110 résztvevő között magyarországi, szerbiai, horvátországi, kárpátaljai és felvidéki fiatalok is voltak. Véleménye szerint olyan kapcsolati tőkék alakultak ki az elmúlt napokban, az előadások szüneteiben, illetve az esti programok alkalmával is, amelyek rendkívül gyümölcsözőek lehetnek majd a jövőben.

Az előadók között ott volt Tonk Emil üzleti szaktanácsadó, Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense, Fenyő Iván színész, Ződi Ildikó, a Szabadkai Üzleti Inkubátor igazgatója, Zsemberi János, Brindza Lajos, Vastag Tibor, Rác Tamás és Guci Dávid vállalkozók, Pongrácz Máté agrárszakember, Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője és mások. A Példakép Alapítvány sikeres fiatal vállalkozói is bemutatkoztak, illetve tanácsokkal látták el a Szabadegyetem résztvevőit. Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Veres Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöki megbízottja, Orosz Gábor, az ELTE Kollégiumi HÖK leköszönő elnöke is vendégei voltak a Szabadegyetemnek. Ők egy kerekasztal-beszélgetés keretében többi között a diákszervezetek szerepeiről és feladatairól beszéltek. Az előadók között volt Gulyás Gergely, a magyar Országgyűlés törvényalkotásáért felelős alelnöke is, aki szerint, ha az európai uniós tagságot és az állampolgárság megszerzésének lehetőségét jól kezeljük, és a jövőben is jól tudunk élni ezzel a lehetőséggel, akkor a magyar nemzet valóban egységesebb lesz.