Kedves Olvasóim! Szeretettel gondolok most mindnyájatokra, amikor nekiülök írni. És előzetesen kérem, engedtessék meg a közvetlenebb, barátságosabb tegező viszony, hisz a barátaimnak tekintelek benneteket, akik közel vagytok a szívemhez, így ismeretlenül is. Mindannyian szeretnénk megelégedettebb életet élni, több örömet, több boldogságot (ha van, aki nem, attól bocsánatot kérek). Ennek néhány lényeges és sok apró szempontja van. Vizsgáljuk meg most a lényeges szempontokat – azokat, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy az életünk rendben legyen. Ezeket nevezem a boldogság öt alapkövének.
Az első alapkő – A lélek hazatérése
Ez a központi és legfontosabb kő. E nélkül az életünk olyan – bibliai képpel élve – mint a homokra épített ház. E nélkül hiába van egészség, pénz, család, barátok, bármi más, a lelkünk nem megelégedett – többre vágyik, saját beteljesülésére. Először vissza kell találnunk a gyökereinkhez, létünk forrásához –, ahhoz az élményhez, hogy a „vagyok” sokkal több, mint a „teszek” és „birtoklok”. A Teremtővel való megbékélés ez, a fölfelé való irány megtalálása, ami kiemel a „lent” csalódottsággal és keserűséggel teli iszapjából. A feltétel nélküli szeretettség és elfogadottság fölfedezése ez, amelyben föloldódik bizonyítási és teljesítménykényszerünk, és amelyben végső nyugalmat lelünk, mint egy szerető ölelésben, amire olyannyira vágyik a szívünk. Ezt az alapkövet a legnehezebb megtalálni. Nem azért, mert olyannyira rejtve van, sokkal inkább amiatt, hogy túlontúl büszkék és önelégültek vagyunk ahhoz, hogy megadjuk magunkat ennek a mindent meghaladó szeretetnek. Ha befelé fordítod tekintetedet, magad is fölfedezed ennek igényét, és ha hallgatsz szíved hangjára, megtalálod az útját is.
A második alapkő – Jóban vagyok saját magammal
Miután visszatértünk a forráshoz, át tudjuk ölelni saját magunkat is. Az az életérzés, hogy „szeretem és elfogadom magam”, szintén alapfeltétele a boldog életnek. Sok minden van, amik miatt nem tudjuk magunkat szeretni: hibáink, rossz döntéseink, hátrányos tulajdonságaink, bűneink, tehetetlenségünk, mulasztásaink stb. Az önelutasítás és öngyűlölet az egyik legpusztítóbb erő, amit magunk állítunk elő magunk ellen (és aminek mások is megisszák a levét). Elhanyagoljuk szükségleteinket, nem tudjuk elfogadni a dicséretet, bűntudatunk van, nem tudunk magunknak megbocsátani, önsajnálatban melengetjük (inkább pároljuk) magunkat, adott esetben még büntetjük is, és önmegvetésünkből fakadóan utáljuk az egész világot. Aki ugyanis önmagát nem szereti, az nem szeretheti embertársát sem. Keressük meg együtt elvesztett lényünk csodáját!
Harmadik alapkő – optimista hozzáállás az élethez
A Példabeszédek könyvében írja bölcs Salamon, hogy „amit gondol az ember magában, olyan ő”. A gondolkodásunk, szemléletünk erősen meghatározza, hogy hogyan érezzük magunkat. Ha állandóan negatív gondolataink vannak, pesszimista a szemléletünk, a rossz dolgokra gondolunk és azokról beszélünk, akkor nem várhatjuk, hogy jól érezzük magunkat. Az egyik legfontosabb élettörvény, hogy amire összpontosítasz, azt erősíted, amire gondolsz, annak hatása alá kerülsz. Vagyis életünk abba az irányba halad, amit a gondolkodásunk mutat. Szt. Pál írja a Filippiekhez írt levelében, hogy „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe”. (Fil 4,8)
Nos, mi jellemzi a mi gondolkodásunkat (és ezzel együtt a beszédünket is)? Mire összpontosítunk? Mi az, amit figyelembe veszünk?
A negyedik alapkő – Jóban lenni másokkal
Miután rendben vagyunk saját magunkkal (de jó lenne, ugye…), lépjünk a másik felé is. A megelégedett és örömteli élet egyik legfontosabb feltétele, hogy a kapcsolataink jól működjenek, hogy szeretetteljes és elfogadó kapcsolatokban legyünk. Mindannyian erre vágyunk, ugyanakkor kevesen teszünk ezért tudatos erőfeszítéseket. Azt szeretnénk, hogy a másik lépjen, ő változzon és a legtöbbször semmi nem mozdul, mindenki vár, vagy beletörődik, vagy éppen odébbáll. A kapcsolatok jó működése/működtetése (mert bizony nem működnek maguktól) aktív és felelős szerepvállalást igényel a részünkről. Ezt tanulni, gyakorolni kell – például a kommunikációt –, és folyamatosan dolgozni rajta.
Ötödik alapkő – cselekvő hozzáállás az élethez
Ha ülünk és várunk a jó szerencsére, az nem biztos, hogy megérkezik. Azt szokták mondani, a szerencse is azt követi, aki mozgásban van. Fel kell tennünk a kérdést:„mit tehetek én, hogy a dolgok jobbra forduljanak?”. És el kell kezdenünk cselekedni: kezdeményezni, megoldani, változtatni. Ez visz előre. A tétlen siránkozás nem visz sehova, csak leépít. Megmozdulni, kedves barátaim, megmozdulni! Indulj, kezdj bele még ma, hogy jobbá tedd az életedet, saját magadat, a körülményeidet! És meglásd, a dolgok jobbra fordulnak – ígérem Neked, hogy így lesz! Próbáld csak ki!
