A Verbászi Önkormányzat Egészségügyi Tanácsa úgy határozott, hogy támogatja az Egészséges nő, erős nő elnevezésű projektet, amely a következő hónapokban a polgárok oktatására és az orvosi személyzet szakmai fejlesztésére összpontosít. A támogatással egy CTG-készüléket vásároltak a Veljko Vlahović Egészségügyi Központ nőgyógyászata számára.
A 600 000 dinár értékű eszköz a terhesség, a magzat fejlődésének és állapotának, illetve a szülés ideje alatt történő változások nyomon követésére szolgál. Egyéb funkciókkal is rendelkezik, méri a méhen belüli nyomást, a magzati vér oxigéntelítettséget, a hőmérsékletet.
Mivel két ultrahangos szondája van, így az ikerterhességek is ellenőrizhetőek. Az egészségügyi központnak eddig nem volt ilyen készüléke. A környező önkormányzatok kismamái is szívesen járnak az intézetbe, mivel közösségükben nincs megfelelő szakember.
Dr. Jasmina Asi, az egészségügyi központ igazgatója szerint a páciensek leginkább a hosszú várakozási idő miatt panaszkodnak. Ennek oka, hogy három nőgyógyász helyett csak kettő dolgozik. A fennálló probléma orvoslása érdekében a következő időszakban még egy nőgyógyászt terveznek felvenni.