Véget ért a téli szünidő, folytatódik a tanítás, a kicsinyek pedig ismét járnak óvodába. Ez utóbbi nagy megpróbáltatás mind a szülők, mind pedig a gyermekek számára. A beszoktatás ugyanis ritkán zökkenőmentes, a gyermek tiltakozik, nem hajlandó oviba menni, ha meg igen, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy anyukája is vele maradjon... A szakvélemény szerint mindennek hátterében félelem áll: a kicsi rájön, hogy ő és az édesanyja két különálló lény. Márpedig az óvodakezdés igen intenzíven és több síkon éppen ezt közvetíti, hiszen a gyereknek idegen környezetben, a védelmező anyai jelenlét nélkül kell töltenie a nap egy részét. Mit tehet a szülő, hogyan segítsen gyermekének a minél sikeresebb beilleszkedésben? – kérdeztük Marina Rankovot, az újvidéki Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet pedagógusát.
Valójában mikor válik éretté a gyermek arra, hogy óvodába járjon?
– Az óvoda a szocializáció első állomása, amely az iskolára való felkészítés alapjául szolgál. Az óvodai nevelés fontos a közösségi életre való nevelésben, a gyermek fizikai, szellemi és társadalmi fejlődése szempontjából.
Köztudott, hogy 6 éves kor után, az iskolakezdés előtt kötelező az óvoda, de a szakvélemény szerint már 3-4 éves korban javasolt beíratni a gyermeket a gyermeintézménybe. Nagyon gyakran sokkal nagyobb gond van azokkal a gyerekekkel, akik 6 éves korukig otthon maradnak, és pl. a nagyszülők vagy más családtagok vigyáznak rájuk. Megszokják, hogy állandóan ők vannak a figyelem középpontjában, és nehezen tudnak később szocializálódni. Nem jó az sem, ha a gyerekek állandóan felnőttek társaságában vannak, saját kortársaikkal kell „felnőniük”, mert csak így tudnak beletanulni a számukra normális viselkedési formákba, ami a személyiségük kialakulásában nagyon fontos.
Az óvodai beszoktatás gyakran nehézségekbe ütközik.
A nehézkes beszoktatás egyik leggyakoribb oka, hogy a gyerekek nem eléggé önállóak. Nagyon sok esetben a pici túlzottan kötődik az anyjához. Ezért nagyon fontos már kicsi korban a gyereket úgy nevelni, hogy a mami nem lehet mindig mellette. Ez sokszor a szülőkön múlik, mert túlzottan vonakodnak a gyereket elegendi maguktól, úgy érzik, hogy ily módon tudják a legjobban megóvni, holott ezzel nem tesznek jót neki. És azzal sem, ha folyton pátyolgatják. A gyereknek el kell sajátítania bizonyos viselkedési szabályokat, meg kell tanulnia pl. elrakni a játékait. A felkészítésben segíthet az is, ha az óvodába indulás előtt megmutatják a csemetének, hova fog járni, hogy ne legyen teljesen ismeretlen a számára. Sétáljunk el az óvoda mellett, amikor a gyerekek az udvaron játszanak, menjünk be az óviba, hogy a kicsi megismerkedjen az óvónővel, még mielőtt megkezdődne a tanév!
Mi a teendő, ha még hónapok múltán is sírva megy a kicsi az óvodába?
– A gyerekek többségénél a beszoktatási folyamat mintegy két hónapig tart, ennyi időre van szükségük ahhoz, hogy adaptálódjanak. Ha még 3-4 hónap után is gond a beilleszkedés, akkor az már külön szakmai figyelmet igényel. Az is megtörténhet, hogy a gyerek kezdetben nem mutat semmilyen ellenszegülést az óvodával szemben, egy idő után viszont nincs kedve menni. Ez leginkább olyan helyzetekre jellemző, amikor valami történik (gyerekek konfliktusba kerülnek egymással, az óvónő nagyobb figyelmet tanúsít a másik kicsi iránt), ami miatt a gyerek „megelégeli” az óvodát, és visszakívánkozik a számára biztonságot jelentő, otthoni környezetbe. Ha a gyerek éjszaka bepisil vagy elkezd dadogni, ezek a jelek már arra utalhatnak, hogy lelkileg nehezen viseli az óvodába való járást.
A beilleszkedésnek fokozatosan kell zajlania, kezdetben csak rövid időre ajánlatos ott hagyni a gyereket a közösségben, vagy játsszon az anyukával még fél órát, majd mindig kicsit tovább maradjon, míg végül ott is alhat a gyerek. Nagyon fontos, hogy a szülők kitartóak és következetesek legyenek, akármennyire is fájó számukra síró gyerekük arcát látni, miközben tiltakozik az óvoda ellen. Van egy apró „pszichológiai trükk”, ha nevezhetem annak: hogy a szülők ne vigyék a karjukban a gyereket, amikor mennek az oviba. Nehezebb az elválás, ha a kicsi az anyja nyakába csimpaszkodik. A bejárat előtt már tegyék le, és kézen fogva menjenek be az épületbe, mert már ezzel is bizonyos értelemben elengedik maguktól.
Ha 3 éves gyerekről beszélünk, elképzelhető-e róla, hogy füllent?
Ebben a korban jelentkezik a dackorszak, a „nem akarom” fázis, és ez az ellenkezés áttevődik az óvodára is. Ez az az időszak, amikor a gyerekben kezd felébredni a saját énje, erősödik az öntudata, és megpróbál ellenszegülni minden egyéb nyomásnak. Ebben a korszakban kezd fejlődni a képzelet, mindez főként azokra a gyerekekre jellemző, akik szeretik a meséket, rajzfilmeket, akiknek a figyelme elég stabil ahhoz, hogy bele tudjanak mélyedni egy mesébe. Az élénk képzeletű óvodások gyakran hajlamosak saját történeteket kitalálni. A szülő ismeri a legjobban a maga gyermekét, ő az, aki fel tudja mérni, hogy utóda mire képes, ezért attól függően, hogy mennyire tűnik súlyosnak egy-egy – a gyerek által elbeszélt – „ovis történet”, nem árt utánajárni a dolgoknak, főként, ha a csemete többször panaszkodik valamire. Mindezt azonban kellő elővigyázatosággal kell tenni, mert azért nem kell bolhából elefántot csinálni. Teszem azt, ha két gyerek közötti konfliktusról van szó, de nem történik semmilyen komoly sérülés, hagyni kell a kicsiket, hogy ők maguk oldják meg a helyzetet. A szakvélemény szerint a gyerekek 6-7 éves kortól kezdve hazudhatnak, ekkor már meg tudják különböztetni a valós és a hamis állításokat, mindaddig azonban nem képesek erre, csupán a jelen és a kívánság keveredik náluk, és összezavarodnak.
Sok gyereknek az alvás jelent gondot az óvodában...
– Ez a helyzet a gyermek számára semmiképpen sem természetes. Elsősorban minden kicsinek más az alvási bioritmusa, teljesen különböznek abban, hogy kinek mennyi alvásra van szüksége, másrészt ez egy kényszerhelyzet a gyermek számára. Biztos vagyok abban, hogy más módon is megoldható a pihenés annak a néhány napközisnek a számára, aki nem tud aludni. Végezhetnének valamilyen csendes aktivtást, az ágyban fekve eljátszadozhatnának.
A nevelők feladata az, hogy teljes egészében alkalmazkodjanak a gyermekekhez. Az lenne az ideális, ha minden óvónő az általános szakosítás mellett továbbképzéseken venne részt, hogy a gyerekek igényeinek megfeleljen – mondta végezetül a gyerekkórház pedagógusa, és jó tanácsként hozzátette: a szülőknek nem árt szem előtt tartaniuk azt, hogy az óvodába indulásnak nem kellene egybeesnie egy másik újdonsággal, ami a gyermeket érzelmileg érinti, pl. költözéssel, szülők válásával, kistestvér születésével, családtag elvesztésével.
