Gyerekkorom óta hallgatom a jó tanácsokat, hogy a fogaimat fokozottan ápoljam és óvjam meg, mert pótolhatatlanok. Egy kemény őszibarack és egy óvatlan mozdulat elég volt ahhoz, hogy erről megbizonyosodjak, miután az egyik metszőfogam nélkül maradtam. A fog elrepedt és menthetetlenné vált, ami miatt végül gyökerestül eltávolította a fogorvos.
A fog elvesztése miatt nagyon dühös voltam magamra, hogy miért kellett beleharapnom a magon maradt gyümölcsdarabkába, hiszen a javát már előtte késsel levagdostam. Ha kicsit óvatosabb vagyok, akkor még mindig meglenne a fogam és számtalan gondtól megkímélhettem volna magam. Hiszen a metszőfog elvesztése óta rendesen sem enni, sem beszélni nem tudok. A foghiány nemcsak az étel elfogyasztásában, hanem a hangképzésben is gondot okoz. A hézagos mosolyom sem a legszebb látvány. Bár a gyerekeim kezdetben jókat nevettek rajta, néhány nap után már én is. A fogászati kezelés és a költségek nélkül is vígan meglettem volna.
Fogatlannak lenni szörnyű állapot, különösen, ha egy fontos és jól látható metszőfogról van szó, bár nem halálos. Mégis egyre jobban együttérzek azokkal az idős emberekkel, akik már elveszítették a fogsoruk jelentős részét. Így napjaikat fogatlanul vagy valamilyen fogpótlással, protézissel élik. Hamarosan én is „teljes jogú klubtag” leszek a társaságban, mert folyamatban van a fogpótlásom. És egyre kíváncsibb vagyok, hogy a pótolhatatlannak tartott fogamat mennyire tudja helyettesíteni a megfelelő fogászati termék.
