Nyár van, igazi kánikula, az utcán rekedt embernek szinte füstöl a talpa alatt az aszfalt. Ahogyan jó apám mondogatta, ilyenkor az angyalok is, ha vannak, szárnyukat leeresztve a hűvösbe húzódnak. Az olvasó ebben a rekkenő hőségben vagy nem olvas, vagy valami légiesen szimpla, egyperces témára vágyik, karcsúsítottra, ahogyan ma mondják, tőmondatos információra. Könnyű a közírónak, hiszen a téma ott hever, nem csupán az utcán, a szalaghírekben, válogathat oly könnyedén, miként költőnk választott nemes egyszerűséggel csillagot Erzsikéje mellett, a lassan ballagó négyökrös szekéren.
De mit tegyen az orvos-író, ha már tizedszer is elmondta, mi a teendő hőguta estén? A betegségeknek akár az említése is a fülledt kórházi szobák légkörére emlékeztet, amely bizony alig tér el Casanova ólombörtönének atmoszférájától. Persze vannak kivételek, itt van Conan Doyle vagy Csáth Géza. Még az árnyékától is távol az említetteknek olyan témára esett a választásom, ami inkább mulatságos, mint tudományosan megalapozott, bár ki tudja, ki lát közülünk a jövőbe?
Ha belép a beteg...
A betegség megítélése az ember külsejének megfigyelése alapján, amelynek során az orvos érzékszerveit, elsősorban a látását, hallását és tapintását hasznosítja, egyidős az orvostudománnyal. Az orvosi megtekintés (inspekció) ma is tanított és tanult módja a diagnózis megközelítésének. A betegek zöme panaszolja ugyan, hogy az orvos rá sem néz a komputer képernyője mögül, de én ezt a fájdalmasan igaz jelenséget a vizsgálati idő szűkösségének és a bürokratikus előírások erőszakos burjánzásának, kevésbé a munka hanyag végzésének tekintem. Jó lenne pedig rátekinteni az ajtón belépő páciensre, sántításából például sejteni lehet betegségének gócpontját, arcszíne a belső szervekről és a vérbőségről, pupillája agyának állapotáról, arckifejezése a fájdalom minőségéről, a körömház színe és a légzés milyensége a szív állapotáról árulkodik. Egy nemrég közölt magyar tanulmány segít a beszédhibákból leszűrni az agyi erek állapotát, a CT képalkotó eljárás pontosságával. Nem szeretnék azonban elveszni a részletekben, ezért rögtön rátérek a tárgyra. Világszerte elfogadott immár a testtömeg, testmagasság és a hastérfogat mérése mint a betegség egyik fontos adatforrása. A testtömeget és a testmagasságot pedig az egyik legfontosabb megítélési alap, a testtömegindex kiszámítására (BMI) használjuk. Úgy tűnik azonban, az orvosi fonendoszkóp mellé hamarosan felkerül a szabómérőszalag is orvosaink nyakába, ha a korral haladni szeretnének.
A combvastagság és az egészség
Nem akárhol, a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő British Medical Journalban olvasom a Koppenhágai Egyetemi Kórház által közzétett adatokat egy 12 éves tanulmány eredményeiről. Állítólag komoly összefüggést találtak a comb körmérete, valamint a szív és a térd betegségei között. Jobban megnézem, nem az április 1-jei szám van a kezemben. A combunk vastagságából – így a kutatók – előrevetíthető a térdünk legfájdalmasabb és leggyakoribb betegségének, a reumatikus ízületi gyulladásnak az időbeli megjelenése. Egyszerűbben szólva, ha gyengék a felnőtt ember combizmai, a térdszalagok hamar felmondják a szolgálatot, elindítva a reumatikus fájdalmak bűvös körét. Mindez még hagyján, a dán kutatók azt is állítják: combunk vastagsága összefügg a szívizom tömegével. Minél vékonyabb a combunk, annál gyengébb a szívizmunk, a pumpálásban gyorsabban kifullad, hamarabb jelentkeznek a különböző szívbetegségek. Újabb meglepetésként: mindkét nemnél 22 inch, azaz 22x2,54= 55,88 cm-ben szabták meg a szívünk egészségére utaló combkörméret alsó határát, ami a manökenméretű nőket nem fogja megörvendeztetni. Akinek tehát 55 cm alatti a combkörmérete, nem sok jóban reménykedhet szívének egészségét illetően. Berit Heitmann és Peder Frederiksen, a koppenhágai egyetemi kórház kutatói 1436 férfi és 1380 nő adatait vizsgálták, újra leírom: 12 hosszú évig. Tudjuk már régóta, hogy szoros összefüggés áll fenn az alultápláltság, illetve az elhízás állapota és a szívbetegségek között. A comb mérete mindmáig tudtunkkal csak a manökenalkat méretei, a magasság, a csípő-, derék- és mellbőség kapcsán szerepelt 62 cm-es felső határral. A dán szerzők viszont állást foglaltak amellett, hogy a testtömegindexen kívül legyen ezután a comb mérete is az orvosi megfigyelés tárgya mint a szívbetegségek kockázatának igen korai jele. Horribile dictu, az 55 cm alatti combkerület a tanulmányban elhalálozási előrejelzés alapjaként is megjelenik, amiről én ezúttal nem szeretnék számot adni.
És ha vastag?
Arra is kiterjedt kutatóink figyelme, mi történik azokkal, akik jóval vastagabb, teszem azt, sonkaméretű combbal megáldottak? Vajon elkerülik az Európában oly gyakori szívbetegségeket? Sajnos a küszöbérték feletti, amelyet a dán orvosok 62 cm-ben határoztak meg, legyen az természetes alkat vagy testépítés eredménye, semmilyen előnnyel nem jár, ami a szívünk egészségét illeti. Mielőtt az olvasó sietve a mérőszalag után nyúlna, sietek megnyugtatni: egy kutatás az orvostudományban nem tekinthető elfogadott értékmérőnek. Még jó néhány egyetemi klinika tanulmányi hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a combvastagság orvosi szabvánnyá váljon. Ez pedig még várat magára. Akkor hát miért is írok róla? – kérdezhetnék joggal. Hivatkozhatnék ismét csupán a kánikulára, az igazság azonban egyszerűbb: néha az orvos is elmosolyodik.... pláne olyankor, ha kitűnik, a combkerülete nagyobb 55 cm-nél.
