A sötét kilátásokhoz képest kedvező eredményekkel zárja az évet a szerbiai agrárágazat. A mezőgazdasági termelés több mint 5 százalékos emelkedést mutat az előző évhez viszonyítva. Ez hatással van...
Gazdaság
Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter tegnap Péterváradon és Čortanovcin megtekintette a gyorsvasút építési munkálatait, és kijelentette, hogy fokozni kell az ütemet.
Az idén szeptemberben 43,1 százalékkal kevesebb turista látogatta meg országunkat, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Az eurózóna gazdasági miniszterei a koronavírus-járvány második hullámától tartva recesszióra figyelmeztetnek, és olyan költségvetési politika fenntartására szólítottak fel, amely kedvező a gazdasági növekedésre.
A harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) reálisan 1,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint a múlt év azonos időszakában – tette közzé a Köztársasági Statisztikai Intézet. A második negyedévben a GDP reális visszaesése 6,4 százalékos volt, az év első 3 hónapjában pedig 5 százalékos emelkedést jegyeztek.
Az elhúzódó járványhelyzet miatt immár az adóztatás jogi alapját is kénytelenek felülbírálni az illetékesek. A legújabb törvénymódosítási javaslat ugyanis olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a szerb kormány szükség szerint újabb gazdasági kedvezményeket foganatosítson a pandémia következményeinek elhárítására.