2024. szeptember 30., hétfő

Gazdaság

Műanyag zacskók nélkül Vajdaságban

Vajdaság AT Kormánya tegnapi ülésén ajánlást fogadott el és továbbított a tartomány területén levő helyi önkormányzatokhoz, ennek értelmében a községeknek és városoknak 2020 végéig be kell tiltaniuk a műanyag zacskók használatát. A kormányülésről kiadott közlemény megjegyzi: az ajánlás meghozatalát a május végén elfogadott tartományi környezetvédelmi nyilatkozat irányozta elő.

Zöldségfeldolgozó Boldogasszonyfalván

Megnyitotta kapuit tegnap Boldogasszonyfalván (Gospođinci) a német Mamminger Conserver – SRB paprika- és uborkafeldolgozó üzeme. A beruházás összértéke mintegy négy millió euró.

Négy ajánlat a Kereskedelmi Bank megvásárlására

A Pénzügyminisztérium tenderbizottsága tegnap nyitotta ki a nagyrészt állami tulajdonban levő Kereskedelmi Bank részvényeinek megvásárlására tett, nem kötelező érvényű ajánlatokat tartalmazó borítékokat. A folyamat átláthatósága végett jelen voltak az ajánlattevők meghatalmazott képviselői is.

Kukorica marháért

A Köztársasági Árutartalékok Igazgatósága közzétette az intervenciós árucserére vonatkozó felhívását, melynek értelmében 17 ezer tonna kukoricáért cserébe húsmarhát vesz át. 17 kilogramm kukoricát ad 1 kilogramm élősúlyú húsmarháért.