2024. szeptember 30., hétfő

Ötmilliárd euró vasútfejlesztésre

Ismét népszerű lesz vonattal utazni, Szerbia ötmilliárd eurót fektet a vasúti infrastruktúra fejlesztésébe, a következő cél pedig az ország tranzithelyzetének kihasználása áruszállításra. Erről beszélt Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter, aki tegnap a vasúti vállalatok igazgatóival tárgyalt.

– 2012-ben és 2013-ban még a szerbiai vasutakon 20–40 kilométeres sebességgel közlekedtek a szerelvények, és egy dinárt nem fordítottak vasútfejlesztésre, 2014 óta viszont fokozatosan változik a helyzet. A Belgrád–Budapest gyorsvasút építése mellett felújítjuk a bari vonalat, és a regionális vasutakba is befektetünk. Tavaly, az idén és jövőre összesen 800 kilométer hosszan állítjuk helyre a regionális vasutakat. A már helyreállított szakaszokon, például Belgrád és Valjevo, Belgrád és Versec, vagy Šabac és Zvornik között a szerelvények átlagban 80–110 kilométeres sebességgel közlekednek, és egyes vonalakon már 60 százalékkal többen utaznak, mint korábban. Ugyanilyen fontos az is, hogy Szerbia a teherszállítók számára megkerülhetetlen útvonal legyen – fejtette ki Mihajlović.

Miroljub Jevtić, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra Közvállalat megbízott vezérigazgatója arra emlékeztetett, hogy a regionális vasutak elképesztő állapotban voltak, hiszen 50, de akár 100 évig sem javították őket. A most tervbe vett 800 kilométer felújítása három év alatt mintegy 330 millió eurót emészt fel. Tavaly 280 kilométert hoztak helyre, az idén 270-et rekonstruálnak, jövőre pedig további 250 kilométert.

„Šabac és Loznica között korábban óránként 10–30, most 80 kilométeres sebességgel haladnak a vonatok. A Lapovo–Kragujevac vonalon 40 kilométer volt az óránkénti átlag, októbertől 100 lesz, ez azt jelenti, hogy az út nem egész fél órát tart, és olcsóbb, mint autóbusszal megtenni” – részletezte Jevtić.