A drávaszögi magyarság hetilapja, az Új Magyar Képes Újság az idén ünnepli folyamatos megjelenésének a 25. évfordulóját, és én azon szerencsések közé tartozom, aki az elmúlt negyedszázad során a lap minden egyes számát a hagyományos, nyomtatott formában olvashatom. Azt is mondhatom: becses családi hagyomány folytatódik, amikor felütöm a hetilap színes borítóját – hiszen óbecsei gyerekkorom, az 1960-as évek óta rendszeresen megvásároltuk anyám kedvelt hírlapját, a Magyar Képes Újságot, amit a családban csak Zágrábi Újságként tartottunk számon. Lakásból lakásba költözésünk során később is rendre előkerült valamelyik szekrény mélyéről egy-egy madzaggal egybefogott kötege a lapnak. Számomra tehát – az elődjével együtt – az Új Magyar Képes Újság maga a legenda, a hagyomány, a kötődésnek egy örök, feloldhatatlan formája. Tausz Imre, Dékány Zsuzsanna, Tóth Lajos neve tér meg az emlékezetembe, mégis – ennyi év múltán is – Herceg János feledhetetlen hangulatú Leányvári levelei jelentik a számomra a hajdani Drávaszög hagyományos világának üzenetét. Mintha az ő hangját hallanám, amikor Micheli Tünde templomfelújítási beszámolójában olvasom: „A nagybodolyaiak Szent Anna tiszteletére szentelt temploma az egyik legrégebbi a régióban. A templomot a török időkben puskaporos raktárként is használták. Egy 1782-es feljegyzésből kiderül, hogy a szilárd anyagból épített isten házát a régebbi templom helyére építették Savoyai Jenő herceg költségén. Az épületet körülvevő temető bizonyítja, hogy a falunak már a középkorban is volt temploma.”
A néhai Magyar Képes Újság első száma 1952. március 15-én Zágrábban jelent meg. Lapalapító főszerkesztője Malušev Cvetko – aki a korabeli újságokban Kiss Flórián néven szerepelt – negyed századdal később így emlékezett az indulásra: A horvátországi magyar kisebbségi közösség „igen szétszórt helyiségekben, falvakban él, ott is csak kis csoportokban, erős horvát és szerb környezetben”. A magyar nyelven megjelenő hetilap feladata volt, hogy „összefogásra serkentse a horvátországi magyarokat, és önálló kulturális élet szervezésére biztassa őket”. Így született meg az akkor még 52.000 főt számláló horvátországi magyarok egyenrangú félként történő elfogadásának hivatalos politikai elhatározása, abban az időben, amikor róluk csak mint „szórvány-magyarságról beszéltek Magyarországon és Vajdaságban” is. A Magyar Képes Újság 1982-ig havonta két alkalommal, 1-jén és 15-én jelent meg. Szerkesztősége 1971-ben Zágrábból Eszékre költözött. 1983. január 1-jétől már hetilapként hetente négyezer példányban került az olvasók kezébe.
Lábadi Károly Drávaszög ábécé – Néprajzi és folklór tájlexikon (1996) című könyvében így fogalmazott:
„Az 1952-ben alapított, és története négy évtizede során folyton gyarapodó, színesedő, a volt Jugoszlávia magyar sajtó- és hírlap-történetében jelentős tekintélyt kivívó Magyar Képes Újság elvérzett a szerb háború során. Talán ő kísérte utolsó útjára az Árpádkori magyar települések – Kórógy, Szentlászló és Haraszti – szétlőtt templomait, a felgyújtott, és leégett orgonákat, a lángokban elhamvadt jellegzetes díszítésű oromfalakat, tornácokat és hambárokat, a feldúlt és letarolt kerteket, és az otthon küszöbén kivégzett magyarokat. A Magyar Képes Újság, a drávaszögi és a kelt-szlavóniai magyarság XX. századi történetének leghűségesebb krónikása valamikor 1995 vészterhes napjaiban szűnt meg, úgy, hogy az ágyútűzben elbúcsúztatni sem volt alkalom.” Vállalt küldetésének örököse, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége által alapított HunCro Sajtó- és Nyomdaipari Kft. kiadásában megjelenő Új Magyar Képes Újság 1996. április 11-től jut el hűséges olvasóihoz. Első főszerkesztője, Kalapis Rókus Redactori salutem című beköszöntőjében kiemelte: a lap a magyar nyelvű tájékoztatáson kívül még egy faladatot igyekszik magára vállalni: legfőbb szándékának tekinti maga köré tömöríteni a horvátországi magyar tollforgatókat, megjelenési lehetőséget biztosítani a magyar írók számára, illetve utánpótlást nevelni az újságírás iránt érdeklődő fiatalok soraiból. Kalapis Rókust a főszerkesztők sora követte, a lap azonban az elmúlt negyed évszázada során valóban a drávaszögi és szlavóniai magyar irodalom és kultúra egyik legfontosabb fórumává vált.
Micheli Tünde az Új Magyar Képes Újság jelenlegi fő- és felelős szerkesztője az ünnep alkalmával a Hét Nap 2024. május 2-ai számában megjelent interjúban elmondta: „mi 1999 tavaszától számoljuk az igazi létezésünket, a születésnapunk pedig májusban van, ettől a hónaptól kezdve jelenik meg ugyanis folyamatosan a hetilapunk, tehát az idén vagyunk 25 évesek. […] Mint minden kisebbségi lap, a miénk is a közösségről a közösséghez szól. A mindennapjainkról, kultúránkról, rendezvényeinkről, politikai helyzetünkről írunk, és tesszük mindezt az anyanyelvünkön.” Szerencsére egy ideje nem tapasztalják az olvasói létszámcsökkenést, „valójában már hagyománynak számít, hogy az Új Magyar Képes Újság ott van minden házban”.
Micheli Tünde a horvátországi magyarok jelenlegi helyzetéről elmondta: „a horvátországi magyarság kis létszámú közösség, viszont minden lehetőség és körülmény megvan ahhoz, hogy megélje a magyarságát. A gyerekek és a fiatalok az óvodától az egyetemig magyar nyelven tanulhatnak, modern, jól felszerelt oktatási intézmények állnak rendelkezésükre, és jelentős támogatásokat kapnak a magyar iskolába járó diákok. Ennek tudatában azt is elmondhatjuk, hogy sikerült megállítani a magyar iskolába iratkozók számának csökkenését. Magyar szervezeteink működési körülményei soha nem voltak jobbak, és tömegeket megmozgató magyar rendezvényeink vannak. Persze az elvándorlás, az asszimiláció minket is érint, így a 2021. évi népszámlálási adatok sem értek bennünket váratlanul. Ma papíron sajnos csak 10.315 magyar él Horvátországban.”
Lábadi Károly Horvátországi magyar művelődéstörténeti lexikona (2024) szerint az 1952 és 1995 között megjelent Magyar Képes Újság főszerkesztője Malušev Svetozar (1949–1971), Tausz Imre (1971–1980, 1982–1989), Lábadi Károly (1981 megbízott főszerkesztő), Csörgits József (1989–1995) volt, az 1996-tól megjelenő Új Magyar Képes Újság pedig Kalapis Rókus (1996. április 11. – 1997. május), Vörös Endre (1997), Taslidžić Davorin (1998) főszerkesztő, 1999 és 2005 között szerkesztőbizottság, majd Pasza Árpád (2005), Kriják Krisztina (2006–2014), 2014-től pedig Micheli Tünde gondos főszerkesztői irányításával került az olvasók kezébe.
