A tél nemcsak a természet és a növények életmódját lassítja le, de hajlamosak vagyunk mi, emberek is kicsit elkényelmesedni. Ezt viszont azok nem engedhetik meg maguknak, akik az életünk és az értékeink felett őrködnek, vagyis a tűzoltók. Ezért is találták ki számukra a tűzoltótömlők összekapcsolásának a versenyét, a Kapocs-kupát, ami többek számára nagyszerű erőnléti edzéssé vált, másoknak pedig szórakoztató hobbivá. Külföldön nagy hagyománya van a versenynek, vidékünkön egyedül a Moravicai Önkéntes Tűzoltó-egyesület szervezésében kerül megrendezésre ifjabb és korosabb hölgy- és a férficsapatok részvételével. Nagy Simontól, a rendezvény fő szervezőjétől, a MÖTE titkárától megtudtuk, hogy az idén 26 csapat mérte össze felkészültségét és fürgeségét, Zimony, Zenta, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Kishegyes, Csantavér, Bezdán, Horgos, Szaján, Padé, Sztapár, Bácsújfalu, Mokrin, Kraljevo mellett a Varaždinhoz közeli Leskovec és a Zágráb melletti Ribnice, illetve Karcag tűzoltói is jelen voltak. A férfiak serlegét ezúttal is a házigazda csapat vette át, a hölgyek versenyében pedig a remekül szereplő csantavériek érdemelték ki. Az idei verseny legvidámabb csapata a múlt évben a második helyen fejezte a találkozót. A hihetetlen eredményeket egyébként úgy érik el, hogy családi és munkahelyi kötelezettségeik mellett rendszeresen gyakorolnak. Azt nyilatkozták, hogy ők A kitartás és az elszántság női csapata, ezzel a névvel indultak már futóversenyen is. A hétköznapokban pedig keresik egymás barátságát, pozitív megerősítését.

A női B kategória nyertes csapata, a csantavéri lányok
– Hetente körülbelül háromszor jövünk össze a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó-egyesület laktanyáján. A fiúkat még nem sikerült rábeszélnünk, hogy versenyezzenek. Elsősorban a társaság, a jó hangulat miatt élvezzük a felkészülési folyamatot, de fitten is tart bennünket – mondták nevetve a lányok, akik végül azt is hozzátették, hogy azért is volt a tavalyi 2. hely hatalmas eredmény, mert például a nyertes horvátországi hölgyek felkészülési feltételei vagy anyagi támogatása sokkal magasabb volt. Múlt évben a második hely után a lányokat koktélokkal várták a CSÖTE férfi tagjai, remélhetőleg az első helyezés és a serleg után az idén sem maradt el a meglepetésparti.

Az A kategóriában indult bácskossuthfalvai legények
A zentai lányok lettek a B kategória ezüstérmesei.
– Harmadik alkalommal vagyunk jelen Bácskossuthfalván. A felkészülés nemcsak azért volt nehéz, mert mindenkinek van saját családi és munkahelyi kötelezettsége, hanem mert nem rendelkezünk alkalmas teremmel. A laktanyánk garázsában és az udvaron készültünk, és mindeközben dacoltunk a hideggel is – tudtuk meg a csapat egyik tagjától.

Hrvoje Mravec, a ribnicei testület tagja
Dušan Jovanović, a Szerbiai Tűzoltószövetség törzskara, és a Matica Zimony Önkéntes Tűzoltó-egyesület parancsnoka elmondta, hogy egy egészen ifjú csapattal érkeztek Bácskossuthfalvára.
– Az egyik tűzvédelmi profilt is oktató belgrádi középiskolával szoros az együttműködésünk – a diákok hozzánk érkeznek gyakorlati oktatásra hetente többször –, így az idén őket készítettük fel a megmérettetésre. Tehát 16–18 éves ifjú titánokkal érkeztünk – nyilatkozta a csapatot vezető parancsnok, aki végül hozzátette, hogy történelmi okokból Vajdaságban sokkal inkább elterjedt és népszerűbb az önkéntességen alapuló tűzoltó-egyesületek működése, és a hivatástudat szinte apáról fiúra száll a családokban. Erre viszont egy rendkívül lelkes, szépkorú hölgyekből álló kraljevói csapat részben rácáfolt, amelynek a szószólóját, Milica Ivovićot kérdeztük.
– A csapatunk átlagéletkora talán 55 év körül lehet. Jómagam 25 éve vagyok tagja a Kraljevói Önkéntes Tűzoltótestületnek, aminek nyolc éve alakult meg a női szekciója, ami jelenleg mintegy 40 tagot számlál. Nagyon aktívak vagyunk, a magánéletben is barátkozunk, a gyermekeinket, az unokáinkat is bevonjuk az önkéntességbe, és ebben a férfiak is támogatnak bennünket. A szervezetünk célja a tüzek megelőzése, az általános iskolások oktatása, egy többfordulós tűzvédelmi kvízt is szervezünk, ahonnan végül a legjobbak továbbjuthatnak az országos versenyre – nyilatkozta az 1931-ben alakult testület tagja.

Az ezüstérmes zentai lányok
A Kapocs-kupa szabályosságát négy versenybíró felügyelte, így a bajmoki Szili Ildikó is, aki három éve aktív ezen a területen.
– Nem érzem nehéznek a bírói feladatot, sőt érdeklődéssel várok minden új alkalmat, ami új kihívással jár, új tudást ad át. A bajmoki testület egyébként 70 aktív tagot számlál, ebből 40-en rendelkezünk szakvizsgával. Az önkéntes tűzoltóságban folyó tevékenységet könnyen összeegyeztetem a magánéletemmel, hiszen amikor az ember olyasmivel foglalkozik, amit szeret, akkor semmi sem nehéz – hangsúlyozta a bírónő.
Az idei Kapocs-kupa sem múlt el karcagi vendégek nélkül, Győri Sándor és társai az egyik bácskossuthfalvai csapatot erősítették a versenyen.
– Évről évre piros tollal karikázzuk be testvértelepülésünk, Bácskossuthfalva versenyét, és igyekszünk jelen lenni. Szeretjük ezt a versenyt, jó a hangulata és örömmel érkezünk a barátainkhoz – nyilatkozta a karcagi hivatásos tűzoltó.
Horvátországból két településről érkeztek versenyzők, Hrvoje Mravec, a ribnicei testület tagja elmondta, hogy harmadik alkalommal járnak itt.
– Házigazdáink is jelen vannak a mi Franje Mikulinról elnevezett versenyünkön, amit az idén május 17-én tartunk meg, immár 11. alkalommal. A tűzoltóversenyeken az egyesületünk körülbelül 50 éve vesz részt, a tűzoltó-olimpiákról különböző érmekkel tért haza, például az A csoportunk 2022-ben Szlovéniából arannyal, de eredményesek a fiúk is – hallhattuk végül a B kategória bronzérmes csapatának egyik tagjától. A rendezvény az esti órákban ért véget az elismerések átadásával.

Nyitókép: Akcióban a bácskossuthfalvai nyertes B csapat tagjai