Az orosz fitoszanitáris felügyelőség, a Rosszejhoznadzor a kalinyingrádi területről visszaküldött Szerbiába több mint 13,6 tonna friss, kicsontozott borjúhúst – adta hírül az orosz média.
Gazdaság
Ötödik alkalommal tartják meg a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet szervezésében és a tartományi gazdasági titkárság támogatásával a szerb fővárosban a Vajdasági Napok nevű népszerű rendezvényt. Az esemény létrejöttéhez, amely több helyszínen zajlik majd június 1-je és 3-a között, a tartományi titkárság mellett támogatást nyújt a Szerbiai Gazdasági Kamara és Belgrád is.
A szerbiai polgároknak a napi háromszori étkezésre fejenként átlagban 2 euró sem jut, és 80 (!) dinárból oldanak meg egy-egy étkezést.
A szomszédos országban 5000 hektárt művelnek és állami támogatást kapnak. Kifizetődik ez a munka, hiszen a szántókat hektáronként mindössze 100 euróért veszik bérbe, azaz négyszer olcsóbban, mint Szerbiában – írja a Politika napilap.
A karlócai magisztrátus épületében tegnap nyitották meg azt az országos jelentőségű projektumot, melynek célja a turisztikai központok versenyképességének növelése az alkalmazottak képzése révén. A Turisztikai Kutatások és Stúdiumok Központjának projektumát mostantól decemberig valósítják meg Vajdaság AT kormánya, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztérium, a német GIZ Műszaki-Együttműködési Szervezet, a köztársasági és a vajdasági idegenforgalmi szervezet, a belgrádi Közgazdaságtudományi Kar, valamint a szálloda- és ét...
Szerbia a hatodik Európában a közvetlen külföldi beruházásokból eredő új munkahelyek számát tekintve – közölte az Ernst & Young (EY) nemzetközi tanácsadó cég. Adatai szerint tavaly Szerbiában összesen 16.