2024. október 6., vasárnap

Energetikai autópálya

Bekapcsolták a rendszerbe a Pancsovától a román határig húzódó távvezetéket

A Szerbiai Villanyhálózat (EMS) tegnap bekapcsolta a Pancsovától a román határig húzódó, 68 kilométer hosszú távvezetéket. Ez a Transz-balkáni Villamosenergia-átviteli Korridor első befejezett szakasza.

Három hónappal a tervezett időpont előtt fejezték be, 203 oszlopa van, a kivitelezők hazai cégek.

A távvezeték bekapcsolásánál jelen volt Ana Brnabić kormányfő is, aki egyebek között úgy fogalmazott, hogy ez az „energetikai autópálya ugyanolyan fontos, mint a közúti vagy a vasúti korridorok. A miniszterelnök köszönetet mondott az EMS-nek, amiért saját eszközeiből 27 millió eurót biztosított a Romániáig húzódó távvezeték építésére. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió annak idején 12 millió eurót adott Szerbiának erre a célra, de a pénzt kénytelenek voltak a 2014. évi árvízkárok szanálására fordítani.
Aleksandar Antić bányászati és energiaügyi miniszter azt mondta: ez olyan jelentős projektum, amely hasznot hoz, hiszen a Kelet és a Nyugat között szállítja a villamos energiát, és lecsökkenti az energiaveszteséget. A távvezeték a dél-bánáti régión halad keresztül, s továbbíthatja majd a térségben épülő 500 megawattos szélerőművekből származó villamos energiát is.

Jelena Matejić, az EMS igazgatója azt emelte ki, hogy a távvezeték jelentősen megnöveli az energiaátviteli kapacitásokat és Szerbia energiarendszerének megbízhatóságát. Az ilyen és ehhez hasonló projektumoknak köszönhetően az EMS az utóbbi öt évben történelmi minimumra, 2,09 százalékra csökkentette az energiaátviteli veszteségeket.