2024. október 6., vasárnap

Az IMF nem követeli a villanyáram újbóli drágítását

Abban a memorandumban, melyet Szerbia kormánya a hároméves készenléti hitelszerződés nyolcadik felülvizsgálata után aláírt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), nincs szó arról, hogy hamarosan ismét drágulna az áram – tudta meg a Politika napilap, amely arra emlékeztet, hogy az idén az áram a háztartások számára kb. 2 százalékkal drágult. A pénzintézettel aláírt okmány előirányozza a Szerbiai Villanygazdaság ügyvitelének további észszerűsítését: 2018-ban a vállalatból 1253 munkásnak kellene távoznia. A dokumentum kimondja, hogy az IMF elégedett a Srbijagas megfizettetési eredményeivel, mivel az arány eléri a 97 százalékot.

A memorandum szerint 2018 elején kellene kiírni a pancsovai Petrohemija vegyipari kombinát privatizálását célzó versenypályázatot. A pancsovai Gazdasági Bíróság döntése alapján a Petrohemija számára már elfogadták az átszervezési tervet, amely szerint a fennmaradt adósság egy részét bekapcsolják a vállalat tőkeszerkezetébe, egy részét pedig leírják.

A memorandum azt is tartalmazza, hogy a kormánynak március 31-éig kellene stratégiai partnert találnia a szintén pancsovai Azotara műtrágyagyár számára, valamint hogy tavaszra privatizálni kell a Bor bányászati és kohászati központot, illetve stratégiai partnert kell találni további működtetéséhez. A vállalat egyelőre eleget tesz fizetési kötelezettségeinek, fizeti az adókat az államnak és a béreket a munkásoknak, valamint a villanyszámlákat. Ehhez, mint a memorandumban leszögezik, az is hozzájárult, hogy a nemzetközi piacon kedvezően alakult a réz ára. Az állami pénztárból az idén a Bor kétmilliárd dinárt kapott, jövőre azonban nem kap segélyt.