2024. október 6., vasárnap

Tavaly kilenc váratlan esemény volt belgiumi nukleáris létesítményekben

Belgium atomerőműveiben az előző évekhez képest kevesebb, mindössze kilenc váratlan esemény, vagy nukleáris baleset történt 2017-ben - közölte La Libre Belgique című belga napilap szerdán.

A belga szövetségi nukleáris ellenőrzési ügynökség (AFCN) kedden nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint nyolc baleset a nukleáris eseményeket értékelő nemzetközi INES-skálán 1-es, vagyis a legalacsonyabb veszélyt jelentő volt, egyet soroltak a 2-es fokozatba. 2016-ban 15 baleset volt, mindegyik 1-es fokozatú.
A legalacsonyabbnál magasabb fokozatú esemény 2017 júliusában történt, amikor kiderült, hogy egy, az egyiptomi Kairóból Brüsszelbe tartó, Zürich-i átszállással érkező személyszállító repülőgépre feladott radioaktív anyagokat tartalmazó küldemény csomagolása nem volt megfelelő. Az incidensben több utas a megengedettnél magasabb sugárzásnak volt kitéve, de jelentős egészségi károsodást nem állapítottak meg egyiküknél sem.
A maradék nyolc, egyes fokozatú eset egyike a Doel atomerőműben történt, amikor az egyik reaktor központi blokkjának betonfalán vettek észre repedéseket októberben - tette hozzá cikkében a napilap.
Belgium északi és keleti felén két kereskedelmi atomerőműben - Tihange és Doel - hét nukleáris reaktor üzemel, amelyek éves szinten 45 milliárd kilowattóra áramot termelnek, az ország energiaszükségletének 54 százaléka.
A két atomerőműben többször is időszakosan le kellett állítani reaktorokat biztonsági okokból. A németországi Aachen és hollandiai városok 2016-ban pert indítottak a Tihange vezetői ellen, mert az egyik reaktort, amelyet 2014-ben kikapcsolták, miután hajszálrepedések tömkelegét találták az azt védő betonban, egy év múlva úgy indítottak újra, hogy nem végezték el a szükséges javításokat.
A Tihange 2 reaktort 2023-ban, a Doel 3-at 2022-ben tervezik végleg leállítani. Egy 2009-ben hozott kormánydöntés értelmében a többi öt reakt 2025-ig működhet. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani újakat pedig tilos építeni.
A Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) összesen hét fokozatot különböztet meg.
A legsúlyosabb, 7-es (nagyon súlyos baleset) fokozatba a 2011-ben soroltak katasztrófát legutóbb, amikor földrengés és szökőár következtében megrongálódott a fukusimai atomerőmű három reaktora, és nagy mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe.